varga judit
Varga Judit: Fontos üzenet a jobboldali közösség számára, hogy maradjunk együtt és legyünk erősek (PS-videó!)
A Bálványosi Szabadegyetemen Varga Judit igazságügyi miniszter a PestiSrácok.hu-nak adott villáminterjúban több, promt témában is kifejtette véleményét. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: az elsöprő áprilisi választási győzelemről az Európai Parlament képviselői próbáltak inkább nem beszélni, csakúgy, mint ahogy a balliberális média sem számolt be róla részletesen. Hozzátette: az európai konzervatívok számára bátorságot és lendületet, egyfajta dinamikát adott a negyedjére is kétharmados felhatalmazással megválasztott Orbán-kormány sikere. Varga Judit úgy véli: rengeteg közös nevező van ezekkel a patrióta, konzervatív közösségekkel Európa-szerte. A tárcavezető aláhúzta: a 2024-es választások előtt az az igazán nagy üzenet számunkra, hogy "szerezzük meg a szövetségeseinket és legyünk képesek elhinni, hogy legyőzhető az európai baloldal. Fontos üzenet a jobboldali közösség számára, hogy maradjunk együtt és legyünk erősek, főleg a józanság talajára visszajusson az európai elit politikája" - hangsúlyozta Varga Judit Tusnádfürdőn. A kormánypárti politikus a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva arról is beszélt, hogy miért gondolja úgy, hogy nemsokára az elhibázott uniós politika miatt komoly társadalmi hasadás következik be a nyugati országokban. Varga Judit a jogállamiságról is kifejtette véleményét, amennyiben kíváncsi arra, hogy pontosan miként definiálná a vitatott fogalmat, hogyan látja Európa jövőjét, nézze meg videónkat!Varga Judit: a recessziós hangulat a valós problémák felé irányíthatja az EU jövőjéről szóló vitát
Varga Judit szerint az ukrajnai háború és az energiaválság által kialakuló recessziós hangulat lehetővé teszi, hogy az Európai Unió jövőjéről szóló vita a valós problémák felé kanyarodjon.Talán ad végre az EU abból a pénzből, amelyért mi is felelősséget vállaltunk
Varga Judit szerint az Európai Bizottsággal folytatott szakmai viták kézzelfogható közelségbe hozták a megállapodást a helyreállítási alap forrásainak lehívásáról, ami „nagyon jó eséllyel” az év második felében létre is jöhet.Reméljük, hogy győz a józan ész – Varga Judit kommentálta az Európai Bizottság újabb eljáráscunamiját
Varga Judit igazságügyi miniszter pénteki Facebook-bejegyzésében kommentálta az Európai Bizottság legújabb, de már cseppet sem meglepő eljáráscunamiját Magyarország ellen. Mint megjegyezte, „reméljük, hogy győz a józan ész”.Varga Judit: az EP eldöntötte, háborús időkben is inkább a probléma része marad a megoldás helyett
Egyenes magyar válaszokat ígért Brüsszelnek Varga Judit igazságügyi miniszter válaszul arra, hogy Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament bel-, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) olyan jelentést hozott nyilvánosságra, illetve fogadott el szerdán, amely elmarasztalja Magyarországot.Varga Judit: Fújhat a szél, süthet a nap, de atom nélkül nem fog menni
Lassan bejáratott folyamattá válik, hogy a magyar kormány az Európai Unióval, illetve a befolyásos uniós hangadókkal szögesen ellentétes álláspontot hirdet valamilyen stratégiai fontosságú kérdésben, aztán a túlerővel szembeni kitartás meghozza a gyümölcsét. Most az atomenergia kapott zöld utat, amit Magyarország régóta szorgalmaz.A magyar emberek meg fogják kapni a nekik járó forrásokat, mert a kormány négy területen elfogadta az EB javaslatait
Az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy a kormány készen áll a megállapodásra az Európai Bizottsággal, hiszen négy fontos terület van, amiben elfogadták a brüsszeli javaslatot. Ez pedig azt jelentheti, hogy a magyar emberek meg fogják kapni a nekik járó forrásokat az uniótól.Változások jönnek a fogyasztóvédelem területén, az ígéretek szerint emberközelibb lesz
A következő négy évben a magyar emberek és családok érdekeinek képviselete kiemelt feladata lesz a fogyasztóvédelemnek, ebben pedig az Igazságügyi Minisztériumnak mint szakmai irányítónak kiemelt szerepe van – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán kedden.Varga Judit: Magyarország akkor is megőrzi józanságát, amikor ideológiai őrültek ejtik rabul az EU-t
Magyarország egy elvi alapon álló, korrekt együttműködő partner az Európai Unióban, amely akkor is képes megőrizni józanságát, amikor Brüsszelt ideológiai őrültek ejtik rabul – többek közt erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban Varga Judit. Az igazságügyminiszter kiemelte, az európai elit politikai programja elszakadt az európai emberek valós igényeitől.Ajánljuk még

















