varga judit
Brüsszel a külföldről finanszírozott NGO-k mellé állt (frissítve Varga Judit nyilatkozatával)
Az Európai Unió Bírósága ítéletében helyt adott a Bizottság keresetének, amely a külföldről finanszírozott NGO-k átláthatóságáról szóló magyar törvény ellen irányult. A testület álláspontja szerint a szóban forgó jogszabály többek között a tőke szabad áramlásának elvébe ütközik, amely érvelés morális és jogi szempontból is aggályosnak tekinthető. Századvég-elemzés.Varga Judit a diktatúrázóknak: A hisztériakeltő szervezetek ezennel befejezhetik a lejárató kampányokat
A magyar demokráciáért és jogállamiságért aggódóknak szeretném jelezni, hogy 2020. június 18-án 00:00 órakor Magyarországon megszűnt a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet. Míg számos más uniós tagállamban továbbra is különleges jogrend van életben, Magyarországon a veszélyhelyzetnek hivatalosan is vége – írja az igazságügyi miniszter Facebook-posztjában.Sose nyomd fullba a kretént! – Pesti Lányok vlog (videó!)
Az ellenzék egyfolytában „fullba nyomja a kretént”, de most összegyűjtöttük nektek, mégis hogyan. A különleges jogrend megszűnik, mégis sokan sérelmezik, amiért ez bekövetkezik, hiszen már vagy ezerszer eltemették a demokráciát az ellenzéki padsorokban. Az MSZP-s Harangozó szerint a kormány a veszélyhelyzet alatt nem csinált semmit. Karácsony szerint azért esik az eső, mert klímaváltozás van, a DK-s Varju László plüssállatkákkal tüntikézett, de az abszolút „kreténségi verseny” győztese minden bizonnyal Korózs Lajos lehetne. Varga Judit igazságügyi minisztert legutóbb a BBC riportere akarta kioktatni, a Magyar Helsinki Bizottság pedig Kásler Miklós és az EMMI felelősségre vonását szorgalmazza. Beszélünk még a Lánchídról, a Pride-ról és arról is, hogy az ország nagymamájaként aposztrofált Müller Cecília, hogyan köszönte meg a neki nyújtott segítséget az operatív törzs utolsó tájékoztatóján. A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze meg és ossza meg a videót!Varga Judit: Magyarország a legjobban védekező országok közé tartozik
Az állampolgárok a járvány idején a cselekvő kormányoktól várták el a hatékony védekezést, amely elvárásnak a magyar kormány maradéktalanul megfelelt, hiszen Magyarország a legjobban védekező országok közé tartozik – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, szerdán.Varga Judit: igazságos uniós helyreállítási csomag létrehozásában partnerek leszünk
A magyar kormány olyan igazságos uniós költségvetési keretet szorgalmaz, amely révén az Európai Unió rugalmas intézkedésekkel és eszközökkel tudja segíteni az európai gazdasági helyreállítást - jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter az Általános Ügyek Tanácsának videókonferenciáját követően.Gloria Victis! – Így tisztelgett Varga Judit Nagy Imre és mártírtársai emléke előtt
Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapján a kormány nevében Varga Judit igazságügyi miniszter helyezte el a kegyelet koszorúját az 1958. június 16-án kivégzett egykori miniszterelnök szobránál- derült ki a miniszter közösségi oldalán közölt bejegyzéséből.Ön tudta, hogy Varga Judit nem fél a méhektől? (képek!)
Mint, ahogyan korábban megírtuk, nemcsak az agrárminiszter szeret méhészkedni, hanem az igazságügyi tárca vezetője, Varga Judit is. A miniszter asszonytól megszokott módon a közösségi oldalán osztott meg a közös családi méhészkedésről készült fotókat.Varga Judit: Megbocsáthatatlan, hogy még a járvány idején is támadták Magyarországot
A felmérések szerint még azok is egyetértettek az elmúlt hónapok intézkedéseinek szükségességével és elismerik a kormány eredményességét a vírus elleni küzdelemben, akik egyébként nem támogatják a kormány politikáját. A liberálisok torzítják a tényeket és egyfajta véleménydiktatúrát gyakorolnak – minderről Varga Judit igazságügyi miniszter beszélt a Demokratának adott interjúban.Varga Judit: Az Európai Parlament nem a megoldás, hanem a probléma része volt a válság idején
A koronavírus-válság idején az Európai Parlament nem a megoldás, hanem a probléma része volt, és egy amúgy is nehéz helyzetben támadta az európai család egy tagját – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a Valeurs actuelles című francia hetilap internetes kiadásában szerdán megjelent interjúban.Ajánljuk még















