városháza-gate
KariGeri megpróbálta előadni, hogy a főváros nem kifizetőhely – Pedig de!
Miközben Karácsony Gergely köréről folyamatosan derülnek ki újabb és újabb ügyek, kezdve a zuglói ügytől egészen a Városháza-gate-ig, addig a főpolgármester nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy nem emelik törvénytelenül a cégvezetők kifizetését. A prémiumokról és egyéb mutyikról viszont nem írt, pedig lenne miről. De segítünk.Félmilliárd forint kenőpénzt kaphatott Kiss Ambrus egy ingatlaneladásért?
Ötszázmillió forint egyetlen ingatlaneladásért cserébe – egy korábban tett feljelentés szerint ennyi kenőpénz üthette volna Karácsony Gergely legfőbb bizalmasának, Kiss Ambrusnak a markát, ha a főváros eladja egyik milliárdos értékű telkét Újbudán – írta a Magyar Nemzet cikksorozatának legújabb részében.Vesztegetés, hűtlen kezelés, sikkasztás gyanúja is felmerülhet a Lánchíd felújítása kapcsán
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordult közérdekű bejelentéssel Tényi István, mivel álláspontja szerint a Vig Mór-féle számlagyár ügyében folyamatban levő büntetőeljárás nyilvánosságra került részletei alapján további súlyos bűncselekmények is megvalósulhattak. Többek közt vesztegetés, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúja is felmerülhet a Lánchíd felújítása kapcsán. „Kérem, szíveskedjenek ellenőrzést lefolytatni a Lánchíd felújítása, illetve a felújítás során történt közpénzfelhasználás vonatkozásában” – fogalmaz a KEHI-nak írt levelében Tényi.Bajnai „régi harcostársa” szerint „fosztogatás és osztogatás” zajlott, és ezért lett drágább a Lánchíd
Azért valósult meg ötmilliárd forinttal drágábban, de kevesebb tartalommal a Lánchíd felújítása, mert a fővárosban „fosztogatás és osztogatás” zajlott – erről beszélt az ügy kulcsfigurája azokon a felvételeken, amelyek egy részét a Városháza-gate részleteinek napvilágra kerülése idején ismerhette meg a közvélemény. A Magyar Nemzet megszerezte valamennyi, közel tízórányi hanganyag leiratát, ezek egyikén pedig Bajnai Gordon „régi harcostársa” a Lánchíd ügyében félreérthetetlenül fogalmazott.Újabb fejlemények kerültek napvilágra a Városháza-botrány ügyében
Továbbra is nagy erőkkel zajlik a nyomozás a Városháza-gate ügyében, a rendőrség pedig az eddig elkülönített bűnügyeket már egy eljárásban vizsgálja. A Magyar Nemzet információi szerint milliárdokat tüntethetett el a korrupciós gépezet.Tordai Csaba, a dollárzsonglőr – Bemutatjuk Karácsony és Bajnai tanácsadóját, akinél házkutatást tartottak
A napokban robbant be a sajtóban a hír, miszerint lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Karácsony Gergely főtanácsadójának ügyvédi irodájára. Akik követik a guruló dollárok történetét, azok nem lepődnek meg rajta, hogy a baloldalhoz befolyó támogatások enyhén szólva is kérdéses utat jártak be, ami a hatóságoknak is feltűnt, de érdemes pár pillantást vetni a kétes kampánypénzekkel dobálózó Tordai életpályájára és arra, hogy hogyan maradt szürke eminenciás több mint egy évtizede, aki Bajnai államtitkáraként tűnt fel először, most pedig a főpolgármester zsinórjait rángatja.Házkutatást tarthattak Karácsony és Bajnai bizalmasánál
Lecsapott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal arra a házra, amelyben Tordai Csaba ügyvédi irodája is van. Tordai neve a Városháza-gate kapcsán is felmerült, de onnan is ismerős lehet, hogy a Gyurcsány-kormány egyik államtitkára volt, jelenleg pedig Karácsony Gergely főtanácsadója.Büntet és szeret – Így jutalmazza a haveri kört Karácsony
Karácsony Gergely a jelek szerint a főváros vezetését úgy képzeli el, mintha a Gyermeknevelés kezdőknek lapjairól olvasná le az önkormányzati munkát. Miközben ugyanis folyamatosan "Budapest kiéheztetéséről" siránkozik, addig azért tízmilliós prémiumra még jut pénz, amit ráadásul annak a Bart J. Balázsnak adott, akit 2021 végén fegyelmiben részesített, amiért a vagyonkezelő vállalat vezérigazgatója befektetőkkel tárgyalt a Városháza eladásáról. De ez csak a jéghegy csúcsa, a fővárosi vezetés belső körének összesen megítélt extra juttatás már közelíti a százmillió forintot, miközben a főpolgármester szerint súlyos anyagi helyzetben van az önkormányzat.Karácsony feljelentéssel hárítana
Hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést Karácsony Gergely főpolgármester a Városháza-gate kapcsán. Budapest első embere a Fideszre kenné a városházi korrupciós botrányát, amikor bizonyítékok hamisításával és „orosz gazdáktól” tanult módszerekkel vádaskodik – számolt be a Magyar Nemzet.Ajánljuk még