városháza-gate
Városháza-gate – Karácsonyék elküldték a vizsgálóbizottságnak az ingatlanértékesítések dokumentációját
A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ szerdán megküldte a vizsgálóbizottságnak a 2019 óta történt ingatlanértékesítések teljes dokumentációját – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szerda este a Facebook-oldalán.Láng Zsolt: Bajnai Gordon megtagadta a meghallgatását kezdeményező levél átvételét
Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője az ATV Egyenes beszéd című műsorában a Városháza-gate és a Városháza eladásával foglalkozó vizsgálóbizottság felállítása kapcsán azt mondta: nem érti Karácsony Gergelyt, mert azt látja, hogy folyamatosan terel az ügyben.Fidesz: Karácsony kétségbeesetten próbálja elterelni a figyelmet a Városháza-botrányról
Karácsony Gergelyt igencsak megviselhette, hogy tegnap reggel 8-kor már tárgyalnia kellett Palkovics László innovációs miniszterrel, ugyanis másnapi sajtótájékoztatóját jó hangulatban sikerült 11 órakor elkezdeni. Természetesen a főpolgármester ezúttal is kormányzati megszorításokról és rettenetes pénzügyi helyzetről próbálta győzködni a nyilvánosságot, de a demokrácia és a sajtószabadság nagyobb dicsőségére a jelenlévő médiamunkások nem kérdezhették Karácsonyt, hiszen a Városháza-gate és a balliberális jutalékrendszerre épülő ingatlanmutyi-hálózat meglehetősen kellemetlen perceket okozhatott volna Gyurcsány Ferenc Budapestért felelős kesztyűsbábjának.Fidesz Budapest: Berki Zsolt a Városháza fantomja?
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Berki Zsolt megkerülhetetlen, ha Budapest ingatlanügyeiről van szó. Ő az, aki végigviszi a pályázatokat, akinek Barts Balázs a tenyeréből eszik – írja a Budapesti Fidesz legújabb Facebook-bejegyzésében.Az Országgyűlés elrendelte a gyermekvédelmi népszavazást
Budapestet gyűlöli a Fidesz, ez a magyarázata a forráselvonásoknak. A kormány nem veszi észre, hogy nem az önkormányzatoknak árt a forráselvonásokkal, hanem az embereknek, pedig közöttük vannak a saját szavazóik is – mondta kedden délelőtt Oláh Lajos, Terézváros DK-s országgyűlési képviselője. A politikus már előre delirálta, hogy jövőre az ellenzék győzni fog és első dolguk lesz, hogy a „megvonásokat” pótolják az önkormányzatoknak. Az Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást. Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány független képviselő vett részt, az ellenzéki frakciók nem voksoltak. Az országgyűlési határozat négy kérdést tartalmaz.Anonymus – Gansperger: amire ők nagyon ki vannak éhezve, az a Városháza, a baloldalon mindenki pénzt akar (Videó!)
Újabb hangfelvételt küldött szét szerkesztőségeknek, többek között portálunknak az Anonymus-maszkos figura, amelyen bemutatta a főváros által kiárusítani szánt ingatlanokat. A felvételeken egy befektető és Gansperger Gyula hallható, utóbbi azt mondta, hogy a baloldalon mindenki pénzt akar, a pályázatok pedig nagyon precízen ki vannak írva bizonyos személyekre, cégekre.Városháza-gate: ismét feljelentést tett Budai Gyula egy fővárosi ingatlanmutyi miatt
Elkészült az a büntetőfeljelentés, amely a Budapest XI. kerület Rimaszombati út 2-4 alatti ingatlan tervezett eladására vonatkozik – jelentette be Facebook-bejegyzésében hétfőn Budai Gyula, a Fidesz parlamenti képviselője.Bajnai Gordon karaktergyilkosság áldozata lett – A karaktergyilkosság elkövetője Bajnai Gordon
Ha nem lett volna parádés öntökönrúgás Bajnai Gordon részéről a Városháza-ügyben nyújtott szerepe, a volt kormányfő ezt még meg is fejelte azzal, hogy magyarázkodásként interjút könyörgött ki a baráti médiánál, de még ott is könnyűnek és büdösnek találtatott. A Bajnai ellen elkövetett karaktergyilkosság elkövetője hamar lelepleződött, a karaktergyilkos maga Bajnai. A hivatal elkótyavetyélésének története immár nemcsak feltételezhető bűnügy, hanem közérdekű szórakoztatóipari termék lett, ezúton kéretik, hogy az illetékesek vegyék fel a reménybeli hungarikumok listájára.A Riporter buktatta le Karácsonyék, Bajnaiék fővárosi jutalékszedőjének városházi ügyintézőjét – Szarvas Szilveszter oknyomozó riportja
Bajnai Gordon üzletel és kever, hű harcostársa, a baloldali pénzember Gansperger Gyula fővárosi ingatlant vesz, Berki Zsolt jutalékot szed, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jutalékos rendszert működtethet a fővárosban, Karácsony Gergely pedig nyakig sáros – az Anonymus segítségével rántotta le a leplet A Riporter a budapesti ingatlanmutyikról, a Városháza eladási tervéről és arról, hogy Bajnai Gordonnal a 2000-es évek maffiamódszerei tértek vissza a fővárosba.Ajánljuk még

















