védelmi kiadások
A brit miniszterelnök szerint Ukrajna győzhet, győznie kell és győzni is fog
Liz Truss brit miniszterelnök szerint a Nyugat az elmúlt években elbizakodottá vált és nem fordított elég pénzt védelmi kiadásokra. Truss a kormányzó brit Konzervatív Párt Birminghamben tartott éves kongresszusának szerdai záróbeszédében kijelentette: a nyugati országok önkényuralmi rezsimek olcsó áruitól és olcsó energiahordozóitól váltak túlzottan függővé.Macron bejelentette, hogy Franciaország hadigazdálkodásra tért át
Az európai védelmi ipar megerősítését sürgette hétfőn Emmanuel Macron francia elnök a Párizs mellett rendezett nemzetközi fegyveripari szakkiállításon elmondott beszédében. Az elnök leszögezte: Európának az ukrajnai háború fényében a védelmi szektor erősebb ipari és műszaki bázisát kell kialakítania, és szorgalmazta a francia védelmi büdzsé felülvizsgálatát is.Magyarország jelentős szerepet vállal a NATO működésében
Akkor emelkedik csúcsára a magyar hozzájárulás a NATO működéséhez, amikor a világ a vírus és a tömeges migráció miatt új időszakba lép – írta Szijjártó Péter közösségi oldalán.Az amerikai képviselőház hatályon kívül helyezte Trump vétóját
Az amerikai képviselőház hatályon kívül helyezte hétfőn Donald Trump leköszönő elnök vétóját, és elfogadta a 740 milliárd dollár keretösszegű jövő évi katonai költségvetést. Ez a költségvetés az amerikai védelmi stratégia sarokköve. A parlament mindkét házában nagy többséggel jóváhagyott törvénytervezetet már a hónap elején elküldték a képviselők és szenátorok az elnöki hivatalba aláírásra. Trump azonban a múlt szerdán vétót emelt a költségvetést becikkelyező törvény (NDAA) ellen.Trump: cenzúrázzák a konzervatív hangokat a Twitter és más közösségi platformok
Az amerikai szenátus lehengerlő többséggel elfogadta az éves védelmi költségvetést pénteken, dacára annak, hogy Donald Trump amerikai elnök vétóval fenyegetett. A 740 milliárd dolláros büdzsét (216 ezer milliárd forint) 84 szenátor szavazta meg 13 ellenében, ami jóval több az elnöki vétó felülbírálásához szükséges kétharmados többségnél.A hidegháború óta példátlan mértékben emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány
A hidegháború óta példátlan mértékben emeli a védelmi kiadásokat a brit kormány. A Downing Street által szerdán előzetesen közzétett részletek szerint a védelmi költségvetés a kormányzó Konzervatív Párt tavalyi választási programjában szereplő terveken felül tizenhat és fél milliárd font (6700 milliárd forint) pótlólagos forráshoz jut a következő négy évben.NATO-főtitkár: A tagországoknak teljesíteniük kell a védelmi kiadásokat érintő vállalásaikat
A világban jelentkező új kihívások leküzdése érdekében a NATO tagállamainak növelniük kell katonai erejüket, teljesíteniük kell a védelmi kiadásokat érintő vállalásaikat, a szövetségnek pedig politikailag egységesebbé kell válnia – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, Janez Janša szlovén miniszterelnökkel folytatott csütörtöki megbeszélését követően.A közös teherviselés a fő témája a ma kezdődő londoni NATO-csúcsértekezletnek
A közös teherviselés a megalakulásának 70. évfordulóját ünneplő NATO ma kezdődő londoni csúcsértekezletének kiemelt témája. A tagországok vezetői a kétnapos informális találkozón ezen kívül áttekintik a közös védelem, illetve elrettentés helyzetét, a külföldi missziók ügyét, valamint az Oroszországgal folytatott viszonyt.Az amerikai NATO-nagykövet szerint a szervezet erős és egységes, ezért várja a további adományokat
Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete erős és egységes, de a tagországoknak várhatóan hazai össztermékük négy százalékára kell emelniük hozzájárulásukat a közös védelmi költségvetéshez – jelentette ki Kay Bailey Hutchison, az Egyesült Államok NATO-nagykövete kedden Washingtonban, külföldi újságíróknak tartott sajtókonferenciáján, amelyen a NATO alapításának hetvenedik évfordulóján megrendezendő külügyminiszteri tanácskozás témáiról tájékoztatott.Ajánljuk még