véleménycikk
Oszthatatlan szuverenitás – Huth Gergely véleménycikke a Magyar Nemzetben
Az új államfő, Sulyok Tamás beiktatásakor felhívta a figyelmet az oszthatatlan szuverenitás elvére azaz hogy nem szuverén jogainkat, csupán egyes hatásköröket ruháztunk rá az Európai Unióra. Ennek ellenére a 444.hu hasábjain egy meleg párról készült videót láthattunk, amiben István és Tamás azt ecseteli, hogy hogyan tudtak örökbe fogadni egy ikerpárt Magyarországon. Azt pedig, hogy erről egy balliberális oldal hasábjairól értesülhetünk a Sphera-programnak köszönhetjük, amit az Európai Bizottság támogat, mivel Brüsszelből olyan médiumokat segítenek, amelyek fiatalok széles rétegét képesek megszólítani. Viszont Magyarországon meleg párok nem fogadhatnak örökbe és a gyerekek körében az LMBTQ propagandát nem lehet népszerűsíteni, de akkor hogy lehet, hogy eurómilliókat költ erre mégis az unió? Szavazzon a PS legjobb 2022-es véleménycikkére!
Őrült év volt ez a 2022. Az ellenzék hülyébbnek és károsabbnak bizonyult, mint eddig bármikor. Talán először ütötte át a Fideszt kifejezetten gyűlölő szavazók ingerküszöbét, hogy azért mégis csak az ország, a magyar érdek az első, és nem az ideológia és a gyűlölet. Aristo szociografikusan kereste meg azt a réteget, aki nemcsak nem jár el szavazni, hanem egyébként is "inaktív". A liberális értelmiség egyre frusztráltabb, érzi, hogy egyre kevesebb beleszólása van az ország életébe. Oda-vissza megcsaptuk az "angolokat", és az elődeikkel szemben még nevetségessé is váltak ennek az egykor nagy nemzetnek a "fiai" (haha). Orbán Viktor konzervatív politikájának világpolitikai jelentősége tovább nőtt. Az ellenzék nem volt képes semmit tanulni a választási vereségből. Karácsony Gergely alkalmatlansága tovább fokozódott. Az aszály megmutatta, hogy a vízügyi lobbi erre a lehetőségre nem gondolt. Gyurcsány Ferenc emberi minősége tovább romlott. A gyönyörű magyar nők, Heller Ágnes-szobor, térdelés a rasszizmus ellen, Németország megőrülése és minden más – Szavazzon a PS legjobb 2021-es véleménycikkére!
2021-ben folytatódott a járvány, de már talán megszoktuk, ahogy lassan az oltásokat is. Az ellenzék előválasztást rendezett és ennek eredményeként megajándékozott minden humorérzékkel rendelkező jobboldalit egy Márki-Zay Péterrel. Márki-Zay előválasztási diadala részben pont ugyanazt a hatást érte el, mint 2018-as hódmezővásárhelyi győzelme: felriasztotta a jobboldali tábort. Ezúttal azonban van bónusz is: személyiségével nem mellesleg tulajdonképpen káoszba taszította az ellenzéket is. Ebben az évben az egykori németek úgy döntöttek, utolsó igazán német tulajdonságukba kapaszkodva, hogy jöhet a Negyedik Birodalom, csak balról: a szélsőbalra tolódott CDU-CSU-t a nagyon szélsőbal váltotta fel. Az USA-ban pedig kiderült, hogy a gerontokrata Biden pontosan olyan elnökséget mutat be, mint amitől féltünk: kaotikus, ideológiai kormányzás, és nem lehet tudni, hogy kinél is van a hatalom valójában. Soros el akarta hallgattatni Orbán Viktort, ám egy amerikai konzervatív portál közölte a kormányfő írását
A Project Syndicate véleményportált Soros György finanszírozza a Nyílt Társadalom Alapítványok egyik projektjén keresztül. Ezen az oldalon már számos olyan cikk jelent meg, melyben Magyarországot vagy éppen a miniszterelnököt kritizálták, az éles hangvételű, erőteljes csúsztatásokkal tarkított írások olyan magyarellenes szerzők tollából származnak, mint Soros György, Guy Verhofstadt, Magyar Bálint és társaik. Mint ismert, Soros György a közelmúltban ezen az oldalon hergelte Magyarország és Lengyelország ellen az Európai Uniót. A magyar miniszterelnök a hazánkat ért vádaskodásra válaszcikkben reagált (volna), a szólásszabadságot egyébként fennhangon hirdető Soros-portál erre azonban nem biztosított lehetőséget Orbán Viktornak. A konkrét eset újabb ékes bizonyítéka annak, hogy a balliberális média egyáltalán nem ad teret a másként gondolkodóknak, miközben ők maguk elvárják, hogy az általuk közzétett tartalom minden felületen megjelenjen. Szerencsére akadnak még olyan portálok, melyek más értéket képviselnek, ilyen például az amerikai Imaginative Conservative nevű konzervatív lap, mely leközölte Orbán Viktor válaszát. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.