vérlovagok
Idén is több kilométeres motoroskonvoj ünnepelte a Vérlovagok születésnapját (GALÉRIA)
A tavalyi, hagyományteremtő célú motorostúra után idén is csaknem kétszáz motoros vett részt a Vérlovagok, Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségének harmadik születésnapja alkalmából megrendezett eseményén.Harmadik születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok – Három éves a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon
Három éves a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon, harmadik születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok, hazánk egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségének tagjai.Vérlovagok - 2,5 millió megtekintésnél járnak a sürgősségi motoros vérszállítók (Videó)
Önkéntes, válogatott motorosok, akik az életmentésből veszik ki a részüket azzal, hogy két keréken juttatják el a sürgősségi vérszállítmányokat oda, ahol arra éppen szüksége van valakinek. A Vérlovagok útjait bemutató videókat pedig immár 2,5 millióan tekintették meg az egyik legnépszerűbb videómegosztó oldalon.Közösségi összefogás a Vérlovagokért: „Linda” sárga babettáját árverezték el az önkéntesek javára
A „Linda” című televíziós sorozat kultikussá vált sárga babettájának replikáját készítették restaurátorok a közelmúltban azzal a céllal, hogy azt elárverezzék és a befolyó összeget a Vérlovagok, Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közössége számára ajánlják fel.Az év embere díjra jelölték a Vérlovagok alapítóját!
Két és fél éve alapította meg a Vérlovagokat, Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségét és másfél évtizede működteti Dunaújvárosban Fejér megye legnagyobb hajléktalanellátó szociális intézményét Pribil Sándor, akit most az év emberének jelöltek.Három kilométeres motoroskonvoj ünnepelte a Vérlovagok második születésnapját
Több mint kétszáz motoros vett részt a Vérlovagok, Magyarország egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségének közös születésnapi motorostúráján és dzsemboriján.Második születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok – Kétéves a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon
Kétéves a sürgősségi motoros vérszállítás Magyarországon, második születésnapjukat ünneplik a Vérlovagok, hazánk egyetlen önkéntes sürgősségi vérszállító közösségének tagjai – fogalmaz a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány közleménye.Botrányos pártfinanszírozás, újabb ingatlanmutyi a fővárosban és adománygyűjtés a Vérlovagok számára
A szerdai Pesti Riporterben Szabó Gergő kollégánkkal láthattak beszélgetést Karácsony Gergely minősíthetetlen nyilatkozatairól a fővárosi közgyűlés ülése kapcsán, valamint górcső alá vettük a baloldal legújabb ingatlanmutyiját is. A folytatásban Ecsenyi Áronpártelnök volt a vendégünk, akit a libertáriánusok hazai céljai mellett arról is kérdeztünk, hogy a Le az Adók 75%-ával Párt fizetséget ajánl képviselőjelöltjei számára a számukra is elérhető állami támogatásból. Végezetül Pribil Sándor, a Vérlovagok alapítója volt a vendégünk, akivel adománygyűjtő kampányukról beszélgettünk, amelyhez eddig több mint 100 magyar híresség csatlakozott. További pikáns részletek a műsorban, amit a PestiTV oldalára kattintva is visszanézhet!Pesti Riporter – Életet mentenek a Vérlovagok (Videó!)
A Pesti Riporter szerdai adásában Pribil Sándorral, a Vérlovagok alapítójával beszélgettünk az önkéntes sürgősségi motoros vérszállításról, a magyar egészségügyi ellátórendszerben betöltött hiánypótló és mára nélkülözhetetlenné vált munkájukról. A beszélgetésből kiderült, hogy milyen feltételekkel válhat valaki vérlovaggá, valamint az is, hogy milyen érzés a civilek számára részt vállalni a betegek életének megmentésében. A Pesti Riporter szerdai teljes adását ITT tekintheti meg.Ajánljuk még