veronai buszbaleset
"Főnök, a busszal, az utasokkal és velünk is minden rendben"
Tapasztalt, rutinos, megbízható sofőrökként jellemezte munkáltatójuk azt a két autóbusz vezetőt, akiknek állapotáról hivatalosan semmilyen információt nem közöltek még, így azt sem lehet tudni, hogy túlélték-e a balesetet.Szerdára azonosítják a DNS-minták alapján az áldozatokat
A veronai buszbaleset három válságos sérültje tartózkodik még Olaszországban, egyiküket hétfőn Magyarországra szállítják, a repülőgép délelőtt indult Ferihegyre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában, a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezletén.Gyászban Magyarország - A mai nap a megemlékezésé
Gyászba borult az ország. A tizenhat halálos áldozatot követelő veronai buszbaleset miatt nemzeti gyásznapot hirdetett a kormány hétfőre. Áder János és Orbán Viktor is tisztelgett az áldozatok emléke előtt a Kossuth téren, miközben a nemzeti lobogót félárbocra eresztették. A túlélőket pszichológusok segítik a trauma feldolgozásában, a sérültek hazaszállítása folyamatos. A hatóságok egyelőre nem közöltek pontos információt az áldozatok kilétéről, DNS-minták segítségével próbálják azonosítani őket. A baleset körülményeit az olasz rendőrség vizsgálja, munkájukat három magyar nyomozó is segíti. Gyászol a Budapesti Gazdasági Egyetem is: a Pénzügyi és Számviteli Kar egyik hallgatója is életét vesztette a tragédiában.Ajánljuk még

















