veszély
A Mesterséges Intelligencia titokzatos világa: tíz munkahely, amit a robotok már átvettek
Az utóbbi évtizedekben a mesterséges intelligencia (AI) területe hihetetlen fejlődésen ment keresztül, és számos területen radikálisan átalakította az emberi életet. Az AI olyan számítógépes rendszerek és algoritmusok halmaza, amelyek képesek felismerni mintákat, tanulni az adatokból, és önállóan meghozni döntéseket. Az AI alkalmazásai az egyszerű automata folyamatoktól egészen az összetett döntéshozatali folyamatokig terjednek, és már most érezzük hatását a mindennapi életünkben. Ezen cikkben felfedezzük az AI fejlődésének kulcsfontosságú mérföldköveit, az alkalmazási területeket és azt, hogy miként veszélyezteti a megélhetésünket egy "robot".El kell tűnni a nagyvárosokból! – The Right Brothers
Nemrég még azt vártuk, hogy repülő autókon közlekedhessünk a teljesen önfenntartó, levelekkel borított szuperépületek között, a városok sorsa azonban egészen más irányt vett. Nyugaton már szinte lakhatatlanok lettek az egykor ikonikus települések: hajléktalanság, szegénység, rablások, gyilkosságok, kosz és bűz lepte el az utcákat, ahol senki sincs biztonságban, és főleg, ahol az embernek szinte lehetetlen jól éreznie magát. A The Right Brothers-ben ezúttal két brutális példát néztünk meg és megpróbáltuk megjósolni, hogy vajon mi lesz Budapest sorsa, ha továbbra is az ellenzék lesz hatalmon a fővárosban, de persze arról is beszéltünk, hogy mit szeretünk a legjobban a városi életben.Az önpusztítás spiráljába került az emberiség az ENSZ jelentése szerint
Az éghajlatot befolyásoló emberi tevékenység világszerte egyre több katasztrófához vezet − figyelmeztetett az ENSZ kedden, az „önpusztító spirál” megállítását szorgalmazva. Az ENSZ Katasztrófakockázat-csökkentési Hivatala (UNDRR) új jelentésében kiemelte: a klímaváltozás miatt világszerte rohamosan növekszik a katasztrófák száma. Az elmúlt két évtized minden évére 350-500 közepes vagy annál nagyobb méretű katasztrófa jutott − írták a jelentésben. Ezek költségei az elmúlt évtizedben átlagosan évi 170 milliárd dollárra nőttek.A Facebooktól félti a demokráciát a Nobel-békedíjas újságíró
A Nobel-békedíjjal pénteken kitüntetett Fülöp-szigeteki újságíró, Maria Ressa a Reutersnek nyilatkozva kijelentette: a Facebook olyan veszély, amely a demokráciát fenyegeti. Az amerikai vállalat ráadásul nem védekezik a gyűlölet és a dezinformáció terjedése ellen – számolt be róla a V4NA Hírügynökség a Reutersre hivatkozva.Operatív törzs: 31 iskolában és 222 óvodában van rendkívüli szünet
Hétfőn ismét sajtótájékoztatót tartott a járványellenes intézkedéseket koordináló Operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb intézkedésekről. Hétfőre kiderült, 6495 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 147 961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 93 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 3190 főre emelkedett, 34 010-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 110 256 fő. 7236 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 582-en vannak lélegeztetőgépen. Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme. Ezt szolgálják a veszélyhelyzettel kihirdetett újabb védelmi intézkedések.NATO-főtitkár: Kína felemelkedése katonai kihívást is jelent
Kína felemelkedése katonai kihívást is jelent, amellyel az eddiginél többet kell foglalkoznia a NATO-nak - mondta az észak-atlanti szövetség szervezetének főtitkára a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.Bakondi: újabb jelentősebb tömegek indulhatnak útnak Afrikából
Újabb jelentősebb tömegek indulhatnak útnak Afrikából a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.Ukrajnában újabb szigorítások léptek életbe, tilos arcmaszk nélkül utcára lépni
Életbe léptek hétfőn Ukrajnában azok az új korlátozó intézkedések, amelyeket a kormány a múlt héten rendelt el, a szigorítások értelmében egyebek mellett tilos mostantól arcmaszk és személyes iratok nélkül nyilvános helyen, illetve közterületen tartózkodni.Ajánljuk még

















