vesztegetés
Elítélték Heinz-Christian Strachét
Ítélet született Heinz-Christian Strache ügyében. A volt osztrák alkancellárt egy vesztegetési ügy miatt tizenöt hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.Korrupció miatt került őrizetbe egy rendőri vezető – Frissítve: intézkedett a rendőrség
Korrupciós bűncselekmények miatt vettek őrizetbe egy korábban vezető beosztásban dolgozó rendőrt – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője. Keresztes Imre beszámolója szerint az ügyben két rendőr és egy vállalkozó érintett; előbbieket vesztegetés elfogadása, és versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, míg a vállalkozót vesztegetés bűntette miatt. A döntésre jogosult gazdasági vezető megtagadta a vallomástételt, letartóztatásáról pénteken dönt a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa.Le akarta fizetni vádlott-társát a Vizoviczki-ügy egyik főrendőre, vádat emeltek ellene
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés bírósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat a volt rendőr alezredes (G. Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály volt vezetője – PS) ellen a Fővárosi Törvényszéken –írta portálunknak küldött közleményében a KNYF vezetője, Keresztes Imre.Letartóztattak egy volt osztrák bankelnököt vesztegetés és pénzmosás miatt
Amerikai ügyészek közlése szerint letartóztatták kedden egy osztrák bank volt elnök-vezérigazgatóját, és vádat emeltek ellene a brazil Odebrecht építőipari vállalat régóta húzódó vesztegetési és pénzmosási manővereiben való közreműködésért. Peter Weinzierlt és bűntársát, a szintén osztrák Alexander Waldsteint azzal vádolják, hogy 2006 és 2016 között az Odebrechttel és másokkal együtt pénzmosásra szövetkeztek egy olyan konstrukcióban, amelyben titkos pénzalapokból több százmillió dollárt fizettek ki köztisztviselők megvesztegetésére.Újabb ügyben hallgatta ki gyanúsítottként az ügyészség Simonka Györgyöt
Meg akarta vesztegetni az egyik tanút a társaival együtt bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolt Simonka György, a kormánypárti országgyűlési képviselő ellen ezért újabb büntetőeljárás indult – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.Az ügyészség fellebbezése alapján bűnügyi felügyeletbe került a Covid-gyógyszerekkel bizniszelő orvos
Bűnügyi felügyeletbe került az az orvos, aki a gyanú szerint Covid-gyógyszerekkel kereskedett. Az orvost és társát az elsőfokon eljáró nyomozási bíró szabadon engedte, azonban az ügyészség eredményes fellebbezése alapján mindkét gyanúsított bűnügyi felügyeletbe került.Korrupció egy műszaki vizsgaállomáson, lecsapott az ügyészség
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást – írta hétfői közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.Elfogatóparancsot adtak ki Kenesei Zoltán egykori labdarúgóra
Elfogatóparancs van érvényben Kenesei Zoltánnal szemben, aki kulcsfigurája volt a 2011-ben kirobbant, máig le nem zárt hazai bundaügynek. A Blikk információi szerint a III. kerületi Rendőrkapitányság vesztegetés miatt körözi a korábbi élvonalbeli futballistát.Ezúttal vesztegetés vádjával áll bíróság elé M. Richárd
Hétfőn tartja M. Richárd vesztegetési ügyében az előkészítő ülést a bíróság. A kecskeméti maffiaper miatt ismertté vált férfi terhére többek között azt róják, hogy le akarta fizetni a Dózsa György úti halálos baleset miatt indult nyomozás vezetőjét. A csavar a történetben, hogy M. Richárdot átverték, mert aki azt ígérte, hogy lefizeti a rendőrt, a pénzt zsebre vágta. Az ügyészség három év hat hónapot kér M. Richárdra, ha elismeri a bűncselekmény elkövetését. Az ügyről bővebben itt olvashatnak.Ajánljuk még

















