vesztegetés
Simonka: az ügyészek mérlegelhették, ha kormányváltás lesz, jól jöhet nekik egy levadászott fideszes politikus (PS-interjú!)
Már 2017-ben tetten akarták érni és őrizetbe próbálták venni egy bedrótozott és rejtett kamerával felszerelt "ügynök" segítségével a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és vesztegetéssel is vádolt Simonka Györgyöt – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak a fideszes országgyűlési képviselő, aki portálunknak elmondta azt is: úgy véli, az ellene indított akció törvénytelen volt, hiszen akkor még védte a mentelmi joga. Simonka állítja, az ügyészek trófeaként akarták felakasztani a fejét az irodájuk falára, mert szerinte azt is mérlegelhették, ha kormányváltás lesz, akkor az, aki egy fideszest le tud vadászni, biztosan első lesz az elsők között; bár megjegyezzük, mi nem tudunk olyan bizonyítékról, hogy az ügyészség politikai szempontokat mérlegelve járt volna el ebben az ügyben. A politikussal emellett még a párton belüli riválisairól, valamint a belső harcokról is beszélgettünk, de az interjúból kiderül az is, mi köze van a Simonka-ügyhöz a Vizoviczki- és a Buda-Cash-botrány egyik érintettjének, illetve mit kérdezett Orbán Viktor miniszterelnök Simonkától a büntetőügyével kapcsolatban. Mivel a képviselő súlyos kijelentésekkel illette a hatóságot, megkerestük az ügyészséget is: ők azt mondják, hogy a "gondosan előkészített, széleskörű bizonyítást tartalmazó" vádiratot a bíróság is törvényesnek találta.Metrókorrupció a Demszky-korszakban: újra nyomoznak a Siemens-ügyben
Ismét nyomoz a rendőrség az úgynevezett Siemens-ügyben – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Siemens-botrány része a 4-es metróhoz köthető, Demszky Gábor volt főpolgármester regnálása alatt zajló korrupciós bűncselekmény-sorozatnak. Az OLAF-jelentés szerint összesen 167 milliárd forint kárt okozhatott a beruházás idején Budapest és az ország akkori, MSZP-SZDSZ-es vezetése.Ősszel jöhet az ítélet a Gyurcsány-korszak legsötétebb korrupciós ügyében
A pandémia miatt bevezetett korlátozó intézkedések következtében egy évet csúszott a Gyurcsány-kormány volt elhárító főnöke, Galambos Lajos, illetve titkosszolgálati osztályvezetője, Gyarmati György és a magyar alvilág ismert alakja, Jakubinyi Róbert titkosított büntetőperének második ítélethozatala. A Kaposvári Törvényszék szeptember 15-re, 16-ra és 17-re tűzött ki tárgyalási napokat a minősített vesztegetési ügyben, ítélet pedig októberben várható – erősítették meg bírósági forrásaink a Magyar Nemzet információját.Tizenegy műszaki vizsgabiztost és ügykezelőt tartóztattak le a Mozaik utcai vesztegetési ügyben
Tizenegy gyanúsított letartóztatását rendelte el a Mozaik utcai műszaki vizsgaállomáson elkövetett vesztegetés ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság – tudatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön közleményben. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak műszaki vizsgabiztosként dolgoztak a Mozaik utcai műszaki vizsgaállomáson, és hivatalos személyként a gépjárművek műszaki vizsgáztatása során végzett tevékenységükkel összefüggésben gépjármű-kereskedőkkel megállapodtak arról, hogy rendszeres haszonszerzésre törekedve szervezetten követnek el korrupciós bűncselekményeket.Vádat emeltek Bige László ellen
Az ügyészség börtönt kér az ország egyik leggazdagabb emberére, továbbá indítványozta, hogy kobozzanak el 135 millió forint vesztegetési pénzt Bigétől.Demszkyék egy éve fellélegezhettek, de továbbra is rejtély, hová tűntek a metrómilliárdok
Egy éve szüntette meg a 4-es metró ügyében egy sor súlyos bűncselekmény - hűtlen kezelés, csalás, sikkasztás, vesztegetés - gyanúja miatt indult nyomozást a rendőrség. Az eljárás megakadásán sokan megdöbbentek, hiszen az OLAF-jelentés szerint a ma már a Facebookon járványügyi szakértőként is jeleskedő Demszky Gábor volt főpolgármester regnálása alatt összesen 167 milliárdos kárt okozhatott a beruházás idején Budapest és az ország akkori, MSZP-SZDSZ-es vezetése. Egyedül az Alstom-botránnyal összefüggésben született vádemelés, de egyetlen egy politikusnak, baloldali döntéshozónak sem kell felelnie a bíróság előtt, azt ugyanis nem sikerült kideríteni, hogy kiknél landoltak a kenőpénzek. Persze a megvádolt embereknek sincs különösebb félnivalója, hiszen ügyüket az a Tóth Erzsébet tárgyalja, aki korábban már futni hagyta Gyurcsány volt miniszterét és a négyszázmilliós hűtlen kezeléssel vádolt korábbi terézvárosi szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt is.Vesztegetés gyanúja miatt függesztené fel a legfőbb ügyész Boldog István mentelmi jogát
Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészségen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Országgyűlés elnökénél Boldog István országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére - írta közleményében a Legfőbb Ügyészség.Adócsalás, hűtlen kezelés, vesztegetés: a rendőrségi ügyek lassan maguk alá temetik a kispesti szocialistákat
Már a hűtlen kezelés is felvetődhet egy feljelentés szerint a kispesti szocialisták gigabotrányában, miután kiderült, kifizetődő Gajda Péter polgármester barátjának lenni, egyikük például kedvező áron jutott telekhez a XIX. kerületben. A hatóság azután indított nyomozást a kispesti MSZP-t beárnyékoló ügyekben, hogy nyilvánosságra került egy hangfelvétel, amin korrupcióról, százmilliós vagyonokról, külföldi ingatlanokról, kerületi pénzek visszaosztásáról beszélt kólának nevezett zacskónyi fehér por és alkohol társaságában Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő. Az újabb botrány után úgy tűnik, a teljes büntető törvénykönyvet kimeríthetik azok a cselekmények, amik Kispesten folytak a baloldal áldásos tevékenységének köszönhetően, hiszen jelenleg költségvetési csalás, vesztegetés, kábítószer birtoklás, okirathamisítás és más gazdasági bűncselekmények miatt is folynak nyomozások.Vesztegetés miatt jogerősen is elítélték Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat elnökét
Helybenhagyta a Balogh Jánosra, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökére első fokon vesztegetés miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést a Debreceni Ítélőtábla. Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében azt írta: az első fokon eljáró bíróság tavaly októberben ítélte vesztegetés bűntette miatt egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre a vádlottat.Ajánljuk még

















