vesztegetés
Napokon belül elítélhetik Gyurcsányék százmilliós csalással vádolt egykori párttársát
Jövő héten hirdet ítéletet a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai segítségével két és fél éve elfogott, Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció (DK) volt politikusa, és társai ügyében a Kaposvári Törvényszék –tudta meg a PestiSrácok.hu. A vád szerint magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól több, mint 150 millió forintot csalt ki. Gyurcsányék volt párttársa azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy a 2018-as országgyűlési választások előtt a mentelmi joggal próbált szabadulni a börtönből, de annak felfüggesztése után újra rács mögé dugták.Bősz Anett megmagyarázza: ha Gyurcsányék kormányváltó szándékkal fizetnek le valakit a visszalépésért, az nem vesztegetés, csak kártalanítás, költségtérítés
Bősz Anett liberális politikus úgy fejezi ki háláját és lojalitását az őt keblére ölelő Gyurcsány és Gyurcsányné Párthoz, hogy szimpátiatüntetésen, majd a Facebookon, illetve az ATV-ben is nagy nyilvánosság előtt védte be a vesztegetéssel alaposan gyanúsítható DK-s szektaparancsnokot, Varju Lászlót. Az ATV kamerái előtt egyenesen arra utalt, hogy szerinte nincs is különösebb baj a vesztegetéssel, ha az például adományként jelentkezik egy civil alapítvány számláján. Nyilván Bősznek a saját lelkiismeretével kell majd elszámolnia, hogy megérte-e mindez az Országgyűlés bársonyhuzatos ülőhelyéért.Két büntetőügyben is gyanúsítják Varju Lászlót (Videóval)
Két, egymástól különálló büntetőügyben is gyanúsított lett Varju László, a DK képviselője. A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleménye szerint választás rendje elleni bűntett, valamint garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást Varju László ellen – számolt be a Blikk. Ezzel olyan, Gyurcsány sleppjén belül is "elit" körbe került, ahol olyan emberek vannak, mint Gréczy Zsolt vagy Czeglédy Csaba.Politika és alvilág: néhány hét és pontot tesz a bíróság a Gyurcsány-korszak legsötétebb korrupciós ügyére
A sok csúszás ellenére, néhány hét múlva valóban pontot tesz a Gyurcsány-korszak legsötétebb korrupciós ügyére a Kaposvári Törvényszék – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, Galambos Lajost és a “cég” volt műveleti osztályvezetőjét azzal vádolja az ügyészség, hogy százmilliós összegekkel vesztegette meg őket a Pintér Sándor belügyminiszter lejáratásával is összefüggésbe hozott Jakubinyi Róbert. Az alvilág ismert szereplőjéről azt is tudni lehet, hogy Portik Tamáshoz hasonlóan ugyancsak rögzíthette legfontosabb beszélgetéseit egykori MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel. Ezek a felvételek súlyos látleletet adnak a politika és a szervezett bűnözés összefonódásáról, korrupcióról, pártfinanszírozásról. A volt titkosszolgálati vezetőket egyébként - nem jogerősen - egyszer már elítélte a bíróság, de tavaly júniusban a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette az elsőfokú döntést, így a titkosított pert elölről kellett kezdeni.Szorul a hurok: már a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja a kispesti szocialisták korrupciós botrányát
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat nyomozást a kispesti szocialistákhoz köthető, az önkormányzati választások előtt nyilvánosságra került kép- és hangfelvételek ügyében – derül ki a portálunk birtokába került rendőrségi határozatból. A felvételeken korrupcióról, százmilliós vagyonokról, külföldi ingatlanokról, kerületi pénzek visszaosztásáról, Gajda Péter polgármesternek is juttatott kenőpénzről, valamint túlszámlázásokról beszél „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő.Minimum 13 évet kér az ügyész a volt DK-s politikusra
A Somogy Megyei Főügyészség többrendbeli vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat Kőrös Gusztáv Tibor és társai ellen még tavaly áprilisban. A többszörösen büntetett előéletű Kőrös Gusztáv Tibor bűncselekménye 2-től 24 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Mivel az ügyész a volt DK-s politikus esetében középmértéket meghaladó büntetést indítványozott, ez azt jelenti, hogy Kőrösnek minimum 13 év fegyházat kellene kapnia a vádhatóság szerint – írja a 24.hu.Vádat emel Netanjahu ellen az izraeli főügyész csalás, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt
Az izraeli igazságügyi minisztérium bejelentette csütörtökön, hogy Aviháj Mandelblitt főügyész vádat emel Benjámin Netanjahu ellen csalás, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt. Az ügyvivő miniszterelnök a hivatalban lévő első izraeli kormányfő, aki ellen vádat emelnek. A vádpontok közül a legsúlyosabb az akár tíz év szabadságvesztéssel büntethető vesztegetés. Netanjahu puccskísérletnek nevezte a vádemelést, és korábbi kijelentéseit megerősítve közölte, hogy nem mond le.Vesztegetés miatt elítélték az Országos Roma Önkormányzat elnökét
Vesztegetés miatt egy év – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőjét csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék. Az ítélet nem jogerős. Az előkészítő ülésen meghozott végzés szerint a szabadságvesztés végrehajtása esetén a vádlott büntetésének kétharmad részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.Vesztegetés mellett adócsalás miatt is lecsaphat a hatóság a kispesti szocialistákra (Frissítve!)
Gazdasági vesztegetés után költségvetési csalás gyanúja miatt is elrendelték a nyomozást a néhány hete nyilvánosságra került kispesti hangfelvételek ügyében, miután az ügyészség hatályon kívül helyezte a NAV elutasító határozatát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A felvételek nem véletlenül keltették fel a hatóságok érdeklődését, hiszen korrupcióról, illegálisan szerzett százmilliós vagyonokról, külföldi ingatlanokról, kerületi pénzek visszaosztásáról, Gajda Péter polgármesternek is juttatott kenőpénzről, valamint túlszámlázásokról beszél „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő.Ajánljuk még

















