Pesti Srácok

Bősz Anett megmagyarázza: ha Gyurcsányék kormányváltó szándékkal fizetnek le valakit a visszalépésért, az nem vesztegetés, csak kártalanítás, költségtérítés

null

Bősz Anett liberális politikus úgy fejezi ki háláját és lojalitását az őt keblére ölelő Gyurcsány és Gyurcsányné Párthoz, hogy szimpátiatüntetésen, majd a Facebookon, illetve az ATV-ben is nagy nyilvánosság előtt védte be a vesztegetéssel alaposan gyanúsítható DK-s szektaparancsnokot, Varju Lászlót. Az ATV kamerái előtt egyenesen arra utalt, hogy szerinte nincs is különösebb baj a vesztegetéssel, ha az például adományként jelentkezik egy civil alapítvány számláján. Nyilván Bősznek a saját lelkiismeretével kell majd elszámolnia, hogy megérte-e mindez az Országgyűlés bársonyhuzatos ülőhelyéért.

– legutóbb így kívánta magára felhívni a figyelmünket a Facebookon Bősz Anett liberális politikus és – mióta DK-s országgyűlési képviselő – Gyurcsány Ferenc legújabb kesztyűbábja.

A figyelemhiányos Bősz segélykiáltása azonban akkor még két okból is félrement. Egyrészt azért, mert Bősz facebookos véleménynáci elvtársai a komplett jobboldali sajtót lehetetlenítik el minden lehető módon: kollégáinkat a vasárnapi párttalálkozókon beidomított egykori besúgók jelentgetik olyan ádáz, munkásmozgalmi lelkesedéssel, hogy egyik karanténból a másikba esnek. Szóval a liberális áldozatpóz nem jön be a Facebook esetében. A másik, ami miatt félrement a poszt, hogy valóban rég nem foglalkoztunk a képviselőasszonnyal, mivel legutóbbi botrányos kijlentése óta, amely szerint történelmi bűnt követ el, aki a keresztényüldözésről beszélni mer, nem igazán művelt semmi érdemlegeset. Szóval nem rajtunk múlott, hogy nem foglalkoztunk mostanában Bősszel: egyszerűen nem volt mivel.

PestiSracok facebook image

Ugyanakkor a megdékásodott képvidelőasszony hamar behozta hosszú hónapokra rúgó lemaradását, hiszen nemrégiben egy súlyosan rasszista képet osztott meg a magyar miniszterelnökről, aki szerinte pusztán szülőgépeknek tekinti a magyar anyákat, akik az állami támogatások fejében gyerekeket potyogtatnak. Ennél keservesebb, fortyogó dühbe fojtott elismerést és megerősítést ugyanakkor nem is kaphatott volna a kormány családmentő politikája a Liberálisok vezetőjétől, hiszen ezzel az önmagából kifordult, perverz paródia kiagyalói szellemi és erkölcsi színvonalukról mindent kendőzetlenül elárulnak. (Vezércikkünk itt olvasható.)

Bősz így fejezte ki a Gyurcsány-klán iránti lojalitását

De hogy Bősz Anett mekkorát ment mostanában a médiában, az igazából az ATV-ben adott interjújában mutatkozott meg, ahol a balliberális valóságszobrászat egészen új módszereiből adott ízelítőt. A politikust a Varju László ügyészségi meghallgatása kapcsán tartott tüntetést követően hívták be az ATV-be, mivel a gyanú szerint a DK-s politikus az országgyűlési választások során meg próbálta vesztegetni az MSZP-s Horváth Imrét. Nem mellesleg a botrányt kirobbantó hangfelvételt éppen portálunk hozta nyilvánoságra, ezzel tehát mentve érezzük magunkat, hogy Bősz Anett helyett inkább Varju és a Gyurcsány-párt stiklijeire koncentrált portálunk, egészen mostanáig, amikor is a szálak összeértek az ATV-ben. Bősz ugyanis az elhangzottak alapján egyértelműen úgy fejezi ki lojalitását az őt keblére ölelő Gyurcsány és Gyurcsányné Párthoz, hogy szimpátiatüntetésen, majd a Facebookon, illetve az ATV-ben is nagy nyilvánosság előtt védett be egy vesztegetéssel alaposan gyanúsítható DK-s szektaparancsnokot. Nyilván Bősznek a saját lelkiismeretével kell elszámolnia, mit adott fel elveiből az Országgyűlés bársonyhuzatos ülőhelyéért.

Varju valójában áldozat

Varju esetének kínos megmagyarázása a következőképpen zajlott az ATV-ben. Először is Bősz kijelentette, hogy az igazságot megíró média meghurcolta szegény Varjut, tehát Varju már csak azért is áldozat, mert kellemetlen ügyeiről cikkek jelenhettek meg a sajtóban. Érthetetlen, Bősz miért hallgatott, amikor áldozat-Gréczyt hasonló módon alázta meg a média egy kis dokumentált pöcsszellőztetésért. Mindenesetre Bősz eztán kifejti, hogy személyesen hallgatta meg a portálunk által nyilvánosságra hozott felvételt, de minden gyanús mondat és utalás ellenére szentül meg van arról győződve, hogy Varju ártatlan, mint egy ma született bérmálkozó. Mint az MSZP-s Horváth Imrével való tárgyalás kapcsán zavarosan nekikezdett:

Itt még nem tudni, mire próbált utalni Bősz, mivel Horváth MSZP-s, még csak nem is civil. Ezután azonban már nem tud megálljt parancsolni magának a képviselőnő, hiszen így folytatja:

Érdekes meglátás, de Bősz ennél is tovább megy, amikor megpróbálja az egészet Horváthra kenni, mivel szerinte az érződik a beszélgetésből, hogy

Nem ördögtől való, ha senki nem jár rosszul

Végül Bősz azzal menti a menthetetlent, hogy Varju nem ajánlott fel konkrét összeget, csak annyit mondott, hogy Horváthnak kára ne származzon a visszalépésből.

– teszi ki az i-re a pontot Bősz, amely kijelentés után már csak az kavaroghat az ember agyában: akkor valójában így zajlott az ellenzéki összefogás, ez volt a módszer, alapítványoknak utalgatással visszaléptetni egyeseket, hogy senki ne járjon rosszul?

Forrás: atv.hu; Vezető kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.