Pesti Srácok

vezető

A Zuschlag-körtől a svájci fiókcégekig – Kicsoda Arató Gergely? (Videóval)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2022 március 23.
Dobrev Klára egykori iskolatársa – és állítólag korrepetálója – volt, majd Zuschlag János közvetlen körébe került az MSZP akkori államtitkára, Arató Gergely, aki most a DK szóvivőjeként indul a budapesti 9. országos egyéni választókerületben. Teszi ezt gyáli lakhelyéről, vagyis önmagára már biztosan nem szavazhat le, hiszen az ő lakóhelyének jelöltje a helyi DK egyik politikusával összeverekedő Fricsovszky-Tóth Péter, akivel lehetnek közös témáik. Például a homályos cégügyletekről, amelyeknek közelében Arató már régóta jártas: a Zuschlag-ügy tanúvallomásai szerint az ő szobájában is hamisítottak iratokat, de a képviselői iroda azóta is kulcskérdés a DK szóvivőjének életében, aki emellett a párt alapítványának kuratóriumi elnöke is. Ahogy a közpénzből bérelt iroda történetesen az alapítvány székhelye is, amelyet 2014 óta összesen 144 millió forintból bérelt Arató, és amelynek bérbeadója egy svájci cég, élén egy osztrák nővel, aki összesen 20 hazai építőipari és ingatlankezelő vállalat mellett számos külföldi (Luxemburg, Ausztria, Németország, Csehország, Horvátország) cég vezető tisztségviselőjeként is szerepel. Természetesen a múltbeli kihágások újbóli felmerülése nem zavarja különösebben Aratót és hasonlóan nagyvonalúan gondol másokra is. Hiába vélekedett úgy néhány éve, hogy „az ellenfeleiket a Dunába küldő” Jobbikkal nem lehet tárgyalni, ma már vígan ölelkezik Jakab Péterrel, ha a kampány így kívánja meg. Mára ugyanis Arató „nem hiszi”, hogy a Jobbik náci lenne, pedig régen tudta is ezt. Ebben a hiedelmében pedig holmi karlendítős botrány sem rendítheti meg.
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.