vezető
"Helló, itt egy csomó bizalmas kormányközi okirat, de eskü nem vagyok ügynök!" – Ha a pofátlanság málnaszörp lenne, Panyi fuldokolna benne
Azért van annak valami diszkrét bája, mikor úgy sír valaki amiatt, hogy leügynöközik, hogy olyan bizalmas dokumentumokat tesz közzé, amikhez csak akkor juthat hozzá, hogyha ügynök. Ennek a botcsinálta kémkedésnek talán a legnagyobb hazánkba ejtőernyőzött képviselője Panyi Szabolcs, aki tulajdonképpen a homlokára írja ki, hogy idegen zsoldban dolgozik a választott kormány megdöntésén, de felhördül, ha valaki a szemébe vágja, hogy haver, nem kéne hazát árulni. Öt órán keresztül vallatták, a kihallgatás után meghalt a PiS korábbi munkatársa
Donald Tusk hatalomátvételével tökéletes példát kaptunk arra, hogy milyen egy jogállam Brüsszel szerint. Mivel ugyanis a lengyel kormány baloldali, így teljesen belefér a fogalomba, ha karhatalmi erőkkel szállnak meg szerkesztőségeket, ha koncepciós pereket folytatnak ellenzéki politikusok ellen, sőt, utóbb még azt is elnézték Manfred Weber és Ursula von der Leyen varsói helytartójának, hogy a PiS egyik munkatársát órákon keresztül vallatták, nem engedték be hozzá az ügyvédjét, ő pedig végül belehalt a stresszbe. Ez nyilván mind jogállami, demokratikus és üdvözlendő Brüsszelből nézve.