vezető
A hazafiasság a gazemberek utolsó menedéke
Legalábbis a hazafiasság látszata biztosan. A cím egyébként Samuel Johnson mondása, aki sok mindent gondolhatott, amikor ezt a mondatot megfogalmazta, és még akár egy olyan helyzetre is érthette, ami éppen Magyarországon történik: amikor a szóban forgó „gazemberek” már nem vörös zászlót lóbálnak, és nem is szivárványos palástban és a bőrtangában vergődve törnek ránk – az már túl átlátszó lenne. Az a vonal már lebukott. Nem. Ezúttal új módszer, új emberkísérlet van: nemzeti zászlót lóbálnak, amekkorát még talán nem is láttunk, a himnuszt hangosabban éneklik, a forradalmi költészetben pedig annyira lánglelkűek, hogy Prométheusz tüze ehhez képest egy olcsó öngyújtó lángja. Az egészből valójában semmi nem igaz. Csak a gazemberség. A gazemberekre pedig igaz, hogy aki megbízik bennük, az előbb-utóbb úgy jár, mint amikor valaki eljegyez egy dominát, de kiderül, hogy allergiás a latexre. Döbbenet! Demagóg jegyeket fedeztünk fel a Tisza kormányprogramjában - Műelemzés
Kormányprogramot hirdetett szombaton Péter, a Magyar a Tisza Párt március 15-i rendezvényén, ahol bejelentette, hogy hamarosan országszerte megkezdi(k) a népszavazásnak titulált adathalászatukat. A gyűlés közönségét, a verbális és nonverbális jeleket elemezve bátran kijelenthető, hogy a csápolók el is hiszik, hogyha aláírják Varga Judit volt feleségének listáját, attól Orbán és csapata azonnal egy távoli szigetre menekül, a neres magánrepülők motorjai már valószínűleg most is járnak. Mivel kormányprogramól beszélünk, érdemes pontonként megvizsgálni, hogy Péter, a Magyar mivel etette meg újra a híveket. A nagybetűs sportember, akinek papírja is van arról, hogy „jó srác” lett – Buzgó József 70 éves
Sportolóként indult, majd sportágában, az öttusában edző lett, aztán évtizedeken keresztül sportújságíró is volt, de kommunikációs tanácsadóként napjainkban is a sportban tevékenykedik. Vagyis, ha létezik olyan személy, akire ráillik a jelző, hogy ízig-vérig sportember, akkor az Buzgó József, aki korábban kiérdemelte a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díját is. A minap ünnepelte hetvenedik születésnapját, s bár szinte soha, senkinek nem nyilatkozik, portálunk felkérésére mégis igent mondott, és a jeles ünnep okán elmesélte kalandokban bővelkedő élete néhány jelentős történését.