Döbbenet! Demagóg jegyeket fedeztünk fel a Tisza kormányprogramjában - Műelemzés

Kormányprogramot hirdetett szombaton Péter, a Magyar a Tisza Párt március 15-i rendezvényén, ahol bejelentette, hogy hamarosan országszerte megkezdi(k) a népszavazásnak titulált adathalászatukat. A gyűlés közönségét, a verbális és nonverbális jeleket elemezve bátran kijelenthető, hogy a csápolók el is hiszik, hogyha aláírják Varga Judit volt feleségének listáját, attól Orbán és csapata azonnal egy távoli szigetre menekül, a neres magánrepülők motorjai már valószínűleg most is járnak. Mivel kormányprogramól beszélünk, érdemes pontonként megvizsgálni, hogy Péter, a Magyar mivel etette meg újra a híveket.
A
K.O.R.M.Á.N.Y.P.R.O.G.R.A.M.
pontjai a következők: 1) Egyetért-e ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben nyugdíjas Szép-kártyát vezessünk be, ami élelmiszerre, egészségre lehet költeni?
Kétszázezer forint nagy pénz, pláne évente. A rendkívüli összeg bizonyára kompenzálná azt a kis lyukat a nyuggerek büdzséjében, amit a 13. havi apanázs, és a nyugdíjprémium a Messiás kormánya általi megszüntetése jelentene, egyúttal a közhangulatot is mérsékelné, a kártya birtokában már kevésbé pofoznák hülyére az emberek Szabolcstól Zaláig az összes tiszást, akik ehhez adták a nevüket.
2) Egyetért-e ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen?
Biztosan kijelenthető, hogy az emberek döntő többsége nem szavazna az adócsökkentés ellen, pláne vonzó lehet egy nulla százalékos ajánlat. A rendszerváltoztatás káoszában azonban mégis akadtak olyanok, akik törvénybe foglalták, hogy adókról nem lehet népszavazást tartani. Azt persze nem tudjuk, hogy az ex-focistafeleség regnálása alatt hogy nézne ki a törvényhozás, lehet úgy, hogy Péter és az agyhalottak frakciója egyszerűen nem venné figyelembe a passzusokat. Erre nekünk, magyaroknak van is történelmi példánk, a bő egy évszázada elszenvedett patkánylázadás milyen remek innovációkat hozott el, ugye?

3) Egyetért-e ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi ellátásokra?
Nem igazán értjük, hogy mire gondolt a költő, de azért próbálkozzunk meg az értelmezéssel! Az állam, azon belül például az önkormányzatok ne köthessenek szerződéseket magánvállalkozásokkal, hogy a helyi SZTK-ban legyen MRI, amivel megvizsgálhatják az orvosi beutalóval érkező pácienseket? Vagy ne legyen VIP részleg a Honvédkórházban, ami megilleti a kormánytagokat, védett személyeket? Ha budapesti látogatásán egészségügyi gondja támad egy külföldi politikusnak, akkor befektetik Mari néni mellé az Uzsokiba? Ilyen részlegek mindegyik civilizált országban működnek, kár lenne megválni ettől az intézménytől. Esetleg az Orbán-kormánnyal szimpatizáló befektetők ne építhessenek magánkórházat, mert ha Orbánnal jóban vannak, akkor biztosan lopott közpénzt égetnek? Reméljük, hogy ezekre a kérdésekre sosem tudjuk meg a választ.
4) Egyetért-e ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésre fordítsuk?
Nem elegáns kérdésre kérdéssel válaszolni, mi mégis megtesszük, mert megtehetjük. Egyetért-e ön azzal, hogy a baloldal által korábban dobra vert, majd Orbánék által visszaszerzett nemzeti vagyont, például a MOL-t, a közüzemi szolgáltatókat, a Ferihegyi repülőteret és a hasonlókat oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésre fordítsuk? Vagy esetleg Péterék - ahogy ő mondta szombaton - Orbán és háromezer janicsárja - vagyonának elkobzására készülnek, hogy az így "visszaszerzett" lóvét aztán oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésre fordítsák? Dehogy fordítanák. A Tisza egy szimpla, ékegyszerű pilótajáték, így nem tartozik profiljába a közjó.
5) Egyetért-e ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen?
Kedveseim! Eleddig az Orbán-kormány volt az egyetlen a Harmadik Magyar Köztársaságban, amelyik megpróbálkozott az áfa csökkentésével. Tetszenek emlékezni a csodálatos eredményre? A kereskedők lenyúlták az adócsökkentést, amit nem követett árcsökkenés, azaz a kísérlet nem volt eredményes. És akkor ismét kérdésre kérdés: melyek az egészséges élelmiszerek? Ki állapítja meg ezt? A Tisza? Péter? Csipke Józsika?
6) Egyetért-e hogy az szja egységesen 9 százalékra csökkenjen?
Biztosra megy az, aki adócsökkentésről szavaztatná meg a népet, ez azonban azért nem lehetséges, mert az szja mértékéről is a Magyar Országgyűlés dönt, nem a népszavazók. Mondhatnánk azt is, hogy ordas, prosztó, egybites demagógia, de mi soha nem tennénk ilyesmit.
7) Egyetért-e ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma?
Nem szívesen ismételjük magunkat, de ez is a parlament hatáskörébe tartozik, amelyben nincs frakciója a pizzafutároknak, de még - sajnos - az újságíróknak sem.
8) Egyetért-e ön azzal, hogy az 5 milliárd forint feletti vagyon felett extra adó kerüljön kiszabásra?
Érintett lévén nagy szarban lenne Péter, ha erről a népszavazók döntenének. Akarja ön, hogy a gazdagok ne lehessenek gazdagok, de a szegények lehessenek gazdagok? Egyértelmű, hogy a Messiás prolijai, a büdösszájúak hova húznák az x-et. Amúgy ez is törvényalkotási kérdés.
9) Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
Végre egy értelmes kérdés, ami ráadásul biztos sikert is jelentene Péternek, mert erre az összes fideszes is igennel szavazna, Igen, még az Orbán is! El is mondta néhány órával korábban.
10) Egyetért-e ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját?
Nem.
Bővebben: azzal értünk egyet, hogy egy miniszterelnök annyiszor tölthesse be a pozícióját, ahányszor képes elnyerni a választók többségének bizalmát. Az amerikai elnökség limitjét idecitálni eléggé szarszagú erőlködés lenne, de lám, vannak erre fogékonyak. Szerencsére Péternek nem lesz gondja azzal, hogy a ciklusait számolgassa, de az már egy másik, sokkal szórakoztatóbb történet lesz.
11) Egyetért-e ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, az intézményeiket és forrásaikat az oktatás, egészségügy és szociális területeken?
Megígértük, mégsem teljesítjük, tehát kérdésre kérdés. El tudja ön képzelni azt, hogy mi lenne, ha Karácsony Gergely regnálna a fővárosi iskolák, kórházak fölött? Na ugye!
12) Egyetért-e ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők fizetése a felére csökkenjen?
Erről megint csak az Országgyűlés dönt, nem a népszavazók, de játsszunk el a gondolattal: amennyiben a Pulai mérései nem tévednek, akkor Varga Judit volt felesége a szerényebb becslések szerint is nagyjából nyolcharmaddal jut be a parlamentbe. Magának, és képviselőinek, az agyhalottaknak is beígérte a kampányban a habzsidőzsit, így akkor hogy szavaztatja meg velük a saját koldusbotra kerülésüket?
Péter, a Magyar megtromfolta magát Orbán Viktort is szombaton, amikor bejelentette, hogy bizony van bónusz kérdés is a Tisza adathalászatához népszavazásához, amely így hangzik:
13) Egyetért-e ön azzal, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?
Péter szerint ha Ukrajna csatlakozása az unióhoz rengetegsok közpénzt spórolna meg Magyarországnak, de nem fejtette ki, hogy eztakkormégishogy, így mérlegelni nem tudunk, mindössze annyit mondhatunk biztosan, hogy a rengetegsok az nem kicsi (szer)szám.
Fotó: MTI/Illyés Tibor