vezető
Dobrev újra a frontvonalban, ismét fenyeget, és annyit ígérget, hogy a Kánaán ahhoz képest szegényház (Karantén-vlog)
Csak az volt az e heti Karanténban a kérdés, hogy mi maradjon ki, hiszen Karigeriék és a teljes ellenzék szinte sorban áll, hogy nagyobbnál nagyobb hazugságokkal és kreténségekkel vetessék észre magukat. Ez sikerült is, hiszen Budapest főpolgármestere még magához képest is vinnyogóbb, terelőbb és hazugabb volt a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, ahol a legegyértelműbb tényeket is letagadta, nem válaszolt, sőt, képes volt úgy visszavágni, mintha még ő lenne megsértődve. A bekakilt óvodás tipikus esete, aki a másikra mutogat, amikor nála van tele a gatya. Az a bizonyos gatya pedig csak telik fekáliával, bár a Gyurcsány család sokat dolgozott a mosási programon, Dobrev Klára azonban csak most mert előkerülni a nagy előválasztási buktát követően. De ha már itt volt, akkor nem állt meg egy sima beköszönésnél, hanem hergelt, hazudott, csúsztatott, és persze ígért minden földi jót, a Kánaán ehhez képest szegényház. Most épp a panelben élők voltak azok, akik egy esetleges DK-s választási sikert követően milliárdosokká válnak majd, de Dobrev sosem feledkezik meg arról, hogy a legnagyobb hazugságokat mosolygó arccal tegye meg. Most épp a rezsicsökkentést szidta és elmondta, hogy a valódi rezsicsökkentést ők képviselik majd. Mindehhez még arca is volt; arra nem gondolt, hogy férje, Gyurcsány Ferenc 2010 előtt már megmutatta, hogy nála mit jelent a rezsicsökkentés: kezdésnek harminc százalékos gázáremelést és tizenöt százalékos villanyrezsi-emelést. A Karanténban teret kapott ismét Molnár Zsolt, az MSZP budapesti agytrösztje, aki a múlt hetihez hasonló baromságokkal és hergelésekkel jelentkezett, de Cseh Katka sem maradhatott ki. A Momentum uniós pénzek körüli szakértőguruja most ismét a saját hazája ellen lépett fel, szélsőjobboldalinak nevezte a kormányt és a genderelmélet gyakorlati végrehajtásáért sipítozott Brüsszelben. Érdemes lesz ma is velünk tartani! Barabás Richárd már Anonymus előtt kikotyogta a Városháza-mutyi részleteit? (Videó!)
Anonymus pénteken újabb hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amelyen Gansperger Gyula és társai arról beszélnek, hogy a Városháza eladásáról szóló kiírást személyre fogják szabni a haveri vevőnek, ennek előkészítéseképpen pedig a Tétényi úti piac lesz az első, amit „megcsinálnak”. A hangfelvételen elhangzó „tesztmutyi” azonban már korábban is felvetődött: éppen egy héttel az Anonymus-féle felvétel előtt a Pesti Riporter interjút készített Barabás Richárddal, Újbuda alpolgármesterével, aki egyben Karácsony pártjának a szóvivője is, amelyben egy furcsa megjegyzést tett, „tesztelésnek” nevezve a Tétényi úti piacra kiírt pályázatot, és amelynek kapcsán egyébként maga is megerősítette, hogy a Fővárosi Önkormányzat volt az ötletgazda. Márki-Zay Péter szerint akik támogatják a rezsicsökkentést, azok sötétben tartott, trágyával etetett gombák (Videó!)
Újabb szintet lépett a baloldal miniszterelnök-jelöltje, aki egy videofelvétel tanúsága szerint alaposan megsértette azokat az embereket, akik támogatják a rezsicsökkentést és ellenzik a migrációt. Márki-Zay azt mondta, ők olyanok, mint a sötétben tartott, trágyával etetett gombák. Márki-Zay Péter eddig nem titkolta, hogy ha hatalomra kerülne, eltörölné a rezsicsökkentést, ahogyan azt sem, hogy szerinte a magas energiaárakat az emberekkel és nem az iparral kellene megfizettetni, de a mostani kijelentésével tudta überelni saját magát, hogy még „mélyebbre lopja magát szívünkbe”. Ajánljuk még
Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.