vezető
Kocsmai igazságok: Ma újra azokról az értelmiségiekről lesz szó, akik lelkesen támogatják, hogy mindenki más áldozatot hozzon a háborúban
Egy rakás akadémiai tag, akik állítólag értelmiségiek, ja és tudósok is, lelkesen kiálltak az EU vezetésének háborús narratívája mellett, minden egyéb tény, tágabb kontextus figyelembevétele nélkül. És természetesen bármiféle emberiességi szempont figyelembevétele nélkül. Semmilyen formában nem foglalkoztak azzal, hogy ez a háború milyen áldozatokkal jár, milyen eszkalációkkal fenyeget, és nekünk, magyar embereknek eddig mennyibe került és még mennyibe kerülhet. Arról sincs szó, hogy van-e bármiféle esély arra végső győzelemre, amely az általuk feltétlenül elérni vágyott "legyen minden jó" állapothoz elvezet. Az sem zavarja őket, hogy logikailag a hitleri értelemben vett végső győzelemre vágyakoznak. Mindannyian nyilván meglehetősen jó anyagi körülmények között élnek és láthatólag nem rettegnek tőle, hogy a háború költségeit majd rajtuk hajtják be. Kertész Dávid és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Magyar Péter főtanácsadójáról egyre durvább dolgok derülnek ki
Magyar Péter és a Tisza prominens tagjai körül sorra derülnek ki bizarrabbnál bizarrabb dolgok. Nincs ez másképp Magyar Péter kis kedvencével, Barati Ágnessel sem, aki oly „lelkesen” harcol egy szerinte jobb Magyarországért, hogy nem rég még egy elítélt bűnözővel tartott fent szoros kapcsolatot. Persze ezt sem kellett a pártban és azon kívül sem nagy dobra verni, hiszen a Tisza pártelnökétől tudjuk, hogy az ő múltjukban nincs mit keresgélni, mert ott nincs semmi látnivaló. Legalábbis olyan dolgok, amelyek erkölcsi magaslatokba löknék a Tiszát biztosan nincsenek – mondhatnánk. A Mandiner utánajárt, hogy az, aki most az „igazságosabb” Magyarországért harcol, milyen mélyre tudott menni nemrég egy „kis” pénzért az erkölcsi fertőben?