vezető
A besúgók, árulók, országfeljelentők ma is itt élnek közöttünk - Temesi Ferenc a Polbeat mai vendége
Temesi Ferenc Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter mai vendége a Plebejus Polbeatben 19 órakor, az R56 Sörözőben, amely beszélgetést szombat este láthatják majd a Pesti TV-ben. A szegedi író 37 éves korában robbant be az irodalomba Por című regényével. Aztán jöttek egymás után az önéletrajzi, társadalomkritikai művek, mint például a Híd, majd a Pest regény. Magát Budapesten élő szegedi írónak tartja. Legutolsó regénye, az Apám most jelent meg a Scolar könyvkiadónál. Temesi több száz oldalas besúgói jelentéseken rágta át magát, hogy kiderítse apja sorsát, hogy megtudja, a korábbi iskolaigazgatót 1956 után miért rúgták ki, miért lett segédmunkás, majd ,,visszaemelt" tanító. Az író művében idősebb Temesi Ferenc sorsán keresztül mutatja, hogy a besúgóhálózatok miként tettek tönkre emberi sorsokat a Kádár-rendszerben. A véres kezű Kádár az ügynökrendszer kiépítésével hogyan tette cinkossá a magyar társadalom jelentős részét. Érdemes meghallgatni, megnézni a titkok hátterét, a bolsevik diktatúra embertelenségét. Jöjjön el este hétre a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőbe, és nézze meg a felvételt, szóljon közbe, kérdezzen! Pesti galeri – Majd a katari vb-n próbáljon meg parádézni a meleglobbi és szivárványizmus! (Videó!)
Az amerikai Nemzeti Futball Liga (NFL) furcsa, fekete-fehér reklámfilmet adott ki, melyben az LMBTQ–emberek mellett áll ki azzal, hogy kijelenti, a foci meleg, leszbikus, queer, transznemű és minden, csak éppen nem hetero. Ezzel a témával is foglalkozott a Pesti galeriben Szarvas Szilveszter, Szabó Gergő, Bokor Gábor, Szalai Szilárd és Huber Márk. Szarvas Szilveszter az adásban úgy fogalmazott, most ez az őrület a nyugati trend, az abnormalitást hangoztatják, de majd jövőre megtörik ez a lendület, mert Katarban lesz a világbajnokság. Na majd ott, Katarban próbáljon meg Manuel Neuer szivárványos karszalagban focizni, meg ott próbáljanak meg a beteg szurkolók szivárványos zászlót lengetni. Most garantálom, hogy ott ilyen jelenetek nem lesznek – hangzott el a Pesti galeriben. A galeri tagjai az adásban az ellenzéki újságírók hazaárulásáról is beszéltek, miután a balos publicisták szokása, hogy külföldi újságokban gyalázzák hazánkat, majd idehaza átveszik és szemlézik saját írásaikat. Nézzék meg a teljes adást!