vezető
A momentumos halálbarbi mosolyogva hazudott és köpte szembe a magyarságot milliók előtt a CNN-en (Karantén-vlog)
Régebben elképesztő szégyen volt renegátnak lenni, minden korszakban akadt ugyan hazaáruló, de nem voltak sokan. Fájdalmas, de manapság hazánkban az ellenzék soraiban sokan szinte nyíltan hirdetik, hogy undorodnak saját nemzetüktől, és ahol lehet, keresztbe is tesznek a magyarságnak. Erre pedig a Karantén csattanósan szokott lecsapni, most sem tettünk másképpen. A külföldi parancsmesterek így biztos különösen örültek Cseh Katalin legutóbbi akciójának, akit a kőkemény baloldali CNN invitált meg egy Skype-beszélgetésre, de a Momentum észlényén az igen elfogult balos riporter kérdése is kifogott. A CNN műsorvezetője felvetette ugyanis, hogy Magyarországon a demokratikusan megválasztott Országgyűlés hozta meg a pedofilellenes törvényeket, és Orbán Viktor kormányfő is kijelentette, hogy nem melegellenes. Erre Cseh Katka, a Momó halálbarbija kikerekedett szemekkel csak annyit tudott mondani, hogy 2022 áprilisában leváltják majd a homofób Orbánt és minden rendben lesz. De sikerült még nagyobbat is alakítania, amikor azt rikácsolta, hogy hazánkban bántják a homoszexuálisokat és atrocitások érik őket. Ehhez képest természetesen nem meglepetés, hogy itthon Dobrev Klára hasonló hangnemben árulja a hazáját: most volt képe arról beszélni, hogy pocsék volt a járványkezelés és a kormány összevissza beszél, nem törődik az emberekkel. Csupán azt felejtette ki, hogy Magyarországon már újraindult az élet, magasan jobban állunk oltottságban is, mint az európai országok nagy része, sőt, az ellenzék aljas vesszőparipája is megdőlt, hiszen Magyarország a többlethalálozás tekintetében sem áll rosszul, sőt, a térségben nekünk vannak a legjobb adataink a tragédia közepette. Aki velünk nézi a Karantént, találkozhat a húsz másodperces sajtótájékoztatót összehozó MSZP-vel, az unalomig hazudozó és újra balatonozó gonosz Kálmán Olgával, és a TikTokról letiltott konzervatív divatszakemberrel is, végül Orbán Viktor világos gondolatai zárják a mai Karantént! Tartsatok most is velünk, megéri! Csak Gyurcsány főzhet, Juhász Hajnalka nem! (Videó!)
Imádod, ahogy Deutsch Tamás krumplit pucol – azaz csak imádnád, de mint tudjuk, a főzés, akárcsak a humor és az intelligencia, baloldali műfaj. Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke nemrégiben beszélgetős-főzős műsort indított A politikai ízei címmel, amelynek első meghívottja Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő volt. A videó és a szituáció azonnal kiverte a biztosítékot a balliberális médiában, ahol most ugyanazok „KDNP-s zsebmarilyn”-ezik a képviselőnőt, akiknek amúgy dedikált példányuk van a Gyurcsány a konyhában című könyvből. Karácsony Gergely a káoszt okozó felújításokkal azt akarja üzenni, hogy ő nem is egy teszetosza fickó
Még a tanév végét sem várta meg a fővárosi vezetés, máris eszetlenül belevágtak a különböző felújításokba, amelyektől Budapest teljesen megbénult. Az autósok kilátástalan ideig forrnak a hőségben az autóikban, de azoknak sincsen nagyobb szerencséjük, akik a tömegközlekedést választják, hiszen az akadályok miatt rengeteg helyen kell átszállni pótlóbuszokra. Senki nem számított ekkora zűrzavarra a nyáron, amikor egyébként is ki szokott ürülni a város és a megszokottnál gyorsabban lehet közlekedni. A PestiSrácok.hu által megkérdezett kommunikációs szakember szerint több lehetősége is lehetett volna a főpolgármesternek, hogy figyelmeztesse a közlekedőket az esetleges kellemetlenségekről, de ezt nem tette meg. Perlaky-Papp József úgy látja, a választók már most büntetik Karácsonyt amiatt, hogy Budapest az ügyetlenkedése miatt elesett, ami a népszerűségi felmérésekből is kitűnik. Orbán Viktor: A szülő joga a gyermek neveléséről dönteni – Ma elérjük az 5,5 millió beoltottat
Az elmúlt 24 órában ismét nem volt koronavírus-járványban elhunyt – árulta el Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök kifejtette: a mai napon minden bizonnyal elérjük az 5,5 millió oltottat, amely újabb enyhítéseket jelent. A kormányfő szólt arról is, hogy a beoltottak esetében is előfordulhat megbetegedés a negyedik hullámban, de a súlyos lefolyástól megvéd az oltás. Orbán Viktor elmondta, hogy egyelőre nem oltanak harmadszorra, mivel álláspontja szerint mindenkinek az egyéni felelőssége, hogy beoltatja-e magát, és ennek megfelelően viselnie kell döntése a következményeit. A kormányfő szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a harmadik oltásnak milyen hatása lenne. Az újraindulásról szólva a miniszterelnök kifejtette: nem olyan egyszerű az újraindulási folyamat, mint azt gondolnánk, ezért direkt intézkedésekre van szükség, amelyek közül többet már meg is hozott a kabinet. Orbán Viktor bejelentette, hogy októbertől kiviteli korlátozást rendeltek el az építőipari termékekre. Mindezzel párhuzamosan egy állami elővásárlási jogot is bevezetnek. Az építőipari cégeket, amelyek extra hasznot húznak az állami lakás- és felújítási támogatásokból, 90 százalékos különadó terheli. A kormányfő szót ejtett arról is: nyugaton úgy döntöttek, hogy NGO-k neveljék a gyerekeket, míg nálunk nem ez a döntés született. Hozzátette: a törvény sem szól a 18 éven felüliekről, hanem csak a gyerekekről. Zárásképp Orbán Viktor szót ejtett a migrációról is: vélekedése szerint, ha Afganisztánban összeomlás lesz, akkor nagyon jelentős migrációs hullám jöhet hazánk irányába is. Ezért álláspontja szerint Magyarországnak is érdemes részt vennie az afgán stabilizációban. Semmibe veszi a bíróság jogerős ítéletét az ellenzék leggerincesebb miniszterelnök- jelöltje? Még mindig nem fizetett jóvátételt jogsértéséért Karácsony Gergely
Arról már korábban beszámoltunk, hogy nagyot koppant Karácsony Gergely, hiszen pert veszített Tiborcz Istvánnal szemben. A bíróság szerint ugyanis a főpolgármester jogsértést követett el, amikor választási kampányában Tiborcz István nevének jogosulatlan felhasználásával, a „Tiborcz-adó” kifejezést használta. Akkor a bíróság jogerős, másodfokú ítéletében nyilvános helyreigazításra kötelezte Gál J. Zoltánt Karácsony Gergelyt, valamint 500 ezer forint megfizetését is előírták a főpolgármesternek. Erre 15 napja lett volna Karácsonynak, ő azonban felelős, szabálykövető vezetőként nem tett eleget ennek, helyette a Kúriánál hüppögte el bánatát a gonosz magyar bíróságról. Csakhogy főszabály szerint ez nem mentesíti a főpolgármestert a büntetés megfizetése alól, így igen erősen valószínű, hogy a rendkívül gerinces miniszterelnök jelölt-jelölt mulasztást követett el, amelynek súlyos jogi következményei lehetnek.