vezető
Gyurcsány Ferenc lassan befejezi az MSZP újrahasznosítását, DK lesz a szocialistákból is
Kiss László, Szaniszló Sándor és Molnár Gyula – csak néhány ősszocialista, akiket megkörnyékezett korábbi vezérük, Gyurcsány Ferenc és elcsábultak. Az őszödi beszéd és a szemkilövetés óta ugyanis már eltelt tizenöt év, sokan már nem emlékeznek a gaztettekre és az ország kifosztására, sokan pedig azt sem tudják, mi történt akkor. Mi viszont, akik emlékszünk és minden egyes újra lejátszott 2006-os videónál borzongunk, pontosan tudjuk, hogy kik ezek és mit akarnak. Olyanok, mint a lejárt hús a boltban. Kicsit átmossák, újracsomagolják, átcímkézik és ugyanazon az áron eladják a gyanútlan vásárlónak, aki csak akkor jön rá, hogy mit vett, amikor otthon bontogatja. Ezt a bűzlő, már-már lárvás cafatot a kutyájának sem adná. Ez az átcsomagolt termék viszont nem más, mint a régi, jól ismert gyurcsányos MSZP újratöltve, immáron DK-s csomagolásban. Fogy a levegő Czeglédy körül
Baloldali politikai körökből – méghozzá Szegedről –, Czeglédy egy volt ügyfelétől kapta Budai Gyula azt a vélhetően hamisított lehallgatási jegyzőkönyvet, amelyben Czeglédy Csaba és fő strómanja, A. Zoltán beszélgetnek pénzfelvételről és továbbításról, valamint arról, hogy Kunhalmi Ágnes milliókat kér kampányokra. Ez már nem az első dokumentum, nyomozati irat a Czeglédy-ügyben, ami a baloldalról kikerül. Korábban a PestiSrácok.hu a vádiratot, valamint a nyomozás során készült revizori jelentést is arról az oldalról kapta. Egyre több jel utal arra, hogy bár az előválasztáson Szombathelyen Czeglédy Csaba megkapta a DK támogatását, valójában fogy a levegő a 6 milliárdos költségvetési csalással vádolt politikus körül. Monostori Péter a PS-nek: Keresi a helyét a Nemzeti Beat-, Pop- és Rocktörténeti Kutatóközpont és Archívum
Minden olyan ember, aki a magyar zenéért érdemben tesz valamit, az számunkra potenciális munkatárs, és eljött az ideje, hogy végre professzionálisan összefésüljük a magyar pop-, beat- és rockzene fennmaradt anyagait – ezt Monostori Péter, történész, a jelenleg épp alakulófélben lévő Benkő László Nemzeti Beat-, Pop- és Rocktörténeti Kutatóközpont és Archívum kutatási vezetője fejtette ki lapunknak. Ennek az intézménynek szükségességét Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő fogalmazta meg először, de azóta sok lelkes támogatója akadt az ügynek. PS-interjú. A NATO-kötelezettségeket teljesítő hadseregfejlesztést is lelkesen támadja a baloldal
Amikor a liberálisok a hadsereggel foglalkoznak, annak történelmileg mindig rossz a vége. Demokráciánkban a szocialista-liberális kormányzatok 12 éve alatt a hadseregben alacsonyan tartották a fizetéseket, csak elvettek, eladogattak és lerohasztottak. Miután a Fidesz–KDNP-kormány hozzáfogott egy modern hadsereg kialakításához, azóta semmi sem tetszik nekik, minden fejlesztést kritizálnak. Tudatlanságukra jellemző, hogy a kormány NATO-előírásoknak megfelelő lépéseit is megszólják. Teszik mindezt úgy, hogy mindeközben fogalmuk sincs arról, hogy egyáltalán vannak ilyenek, így értelemszerűen azt sem tudják, hogy azok mit tartalmaznak.