vezető
Az algoritmusok lehetnek a jövő választói? - Évek óta kongatjuk a vészharangot, mégsem történt semmi érdemi változás
A big data és a gépi tanulás révén minden állapotfrissítésről, amelyet valaha beírt, minden Messenger-beszélgetést, minden helyet, ahonnan bejelentkezett, az összes fényképét, amelyet ott feltöltött, megőrzik és elemzik.Magyarán az történik, hogy az összes ilyen adatot feldolgozva ezeka gépi tanulási algoritmusokmegtanulják megérteni az emberek jellemzőit.Leginkább nem attól kell tartanunk, hogy a mesterséges intelligencia önmagától mit fog tenni velünk, hanem az, hogy egyes hatalmi csoportosulások – politikai vagy üzleti céllal – miként fogják használni a mesterséges intelligenciát, hogy irányítsanak minket és manipuláljanak bennünket. A szabadságot és méltóságunkat a közeljövőben veszélyeztető technológia nagy részét olyan cégek fejlesztik, amelyek az adataink rögzítését és értékesítését, valamint a hirdetőkre és másokra fordított figyelmünket eddig is világszerte elvégezték: ez leginkább a Facebook, a Google és az Amazon...Rendszeres a cenzúra a „független-objektív” baloldali sajtóban
Akár viszonylag csendben is elmaradhat egy film bemutatója, még a beharangozás ellenére is. Ha így történt volna a Partizán által a FreeSZFE mozgalomról készített Hülye fiatalság című filmmel, valószínűleg csak azok háborogtak volna hangosan egy ideig, akik most ettől a filmtől várják az általuk gyűlölt Orbán-kormány bukását. De nem így történt, nem csendben maradt el a ma estére beharangozott bemutató, hanem ország-világnak kikiabálva. Nem könnyű a baloldali propagandista élete, hiszen nehéz harcostársakkal van megáldva, és egyszer Gulyás Márton türelme is elfogy.Ismét lyukra futott Hadházy és a tényferdítő baloldali sajtó
Ismét álhíreket terjesztett az ellenzéki propagandasajtó. A Soros György alapítványa által is támogatott „oknyomozó” blog, az Átlátszó hamis állításoktól hemzsegő cikkét az elmúlt napokban számos ellenzéki orgánum ellenőrzés nélkül átvette. A Soros-blog többek között arról adott hírt, hogy a nagyjából húszezer négyzetméteresre hízott balatonhenyei birtok egy olyan tőkealap tulajdonában van, amelynek kezelője Tiborcz István egyik barátjának cége. A kormányzati mutyit feltételező blog Hadházyval (akinek segítségével pilótával ellátott kisrepülőgépről fotózta a birtokot az Átlátszó) együtt ismét lyukra futott, ugyanis a szóban forgó cég nem Tiborcz István köréhez, hanem Oszkó Péterhez, Bajnai Gordon egykori pénzügyminiszteréhez köthető. Az ingatlanfejlesztés beruházója, az OXO Properties Holding Kft. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében odakoppintott az álhíreket gyártó baloldali bértollnokok orrára, amiért téves információkat terjesztettek a fejlesztésről és a cég tulajdonosi hátteréről.A „Gorilla” és az „Együgyű” – Péter Gábor és Bálint István furcsa párja, valamint a sötét titkokat rejtő Janikovszky család
A PestiTV-n csütörtökön levetített dokumentumfilmünk (Levelek a bolondokházából) kapcsán körbejárjuk a szörnyű történet antihőseit. Most nem a saját feleségét a Lipótra juttató Janikovszky Bélát, hanem főnökét, Péter Gábort és annak „mesterét”, Bálint Istvánt. A szintén ÁVH-s Farkas Vladimir visszaemlékezése szerint Bálint folyamatosan eligazítást tartott Péter Gábornak, akin sokszor lehetett látni az elmebetegség jeleit. Vajon őrült volt? Vagy csak egy az amorális, az eszméért és a túlélésért bármire kész elvetemült kommunisták közül? Ezt nem mi fogjuk eldönteni. Az tény, hogy mártírként tekintett magára. És sem ő, sem senki nem lett elszámoltatva a bűneiért.Schiffer András szétalázta a Jobbikot és az ellenzéket – Fegyőrről hazugságvizsgáló nélkül is tudjuk, hogy nem mond igazat (Karantén-vlog)
Schiffer András, az LMP egykori elnöke keresetlen szavakkal alázta szét az ATV-ben az ellenzéket, amikor a köpönyegforgató Jobbikról és a többi ellenzéki pártról lerántotta a hazugságoktól szakadt leplet, majd azt mondta róluk, hogy "az ég menekítse meg tőlük az országot". Nos, ezzel a Karantén is egyetért, és reméljük, az igazán hazug, agymosott baloldali propaganda és köpönyegforgatás minél kevesebb embert fertőz meg. Ma azonban a köpönyegforgatók nem maradhattak ki adásunkból, hiszen Jakab Péter, a parizerkirály most sem volt képes a neki szegezett kérdésekre egyenesen válaszolni; terelt, mutogatott, és továbbra is szeretné, ha mindenki elhinné: milliós fizetése mellett ő bizony a nép egyszerű gyermeke. Természetesen őt sem kíméltük, ahogy a nagyokat mondó, véleményét hétről hétre változtató Kunhalmi Ágnest sem, aki most attól óvja a kormányt, hogy politikát vigyen a járványhelyzetbe. Mondja ezt az egyszázalékos népszerűségnövekedésért bármire képes Kunhalmi, annak a pártnak a társelnöke, akik nap mint nap keltik a pánikot, oltásellenes és a magyar emberek lelki békéjét megzavaró, azonnal cáfolható hazugságokkal operálnak. Azért maradt még ezen kívül is csemege a Karantén számára, hiszen Fekete-Győr András hazugságvizsgáló elé akar állni, miközben Soproni Tamásról, Déri Tiborról és Pikó Andrásról azt mondja, hogy átlátható kerületi vezetők. A Momentum kapkodása és arroganciája nem ismer határokat, az újságírókat listázó és eltiltó Fegyőr minden alkalommal újabb aljasságba vagy butaságba fut bele, ahogy a pártjához csapódó Hadházy Ákos is teszi. Végül műsorunk alászállt a DK poklába is, hogy meghallgassuk Adolf Hitler egyik kései szimpatizánsát, a Mandelát Mengelével összekeverő újbudai gyurcsányista polgármestert, László Imrét, aki csak olvasni tudta a napi propagandaadagot, de így sem volt benne köszönet, hogy nem ment fejből. Tartsatok ma is velünk, nézzétek a Karantént!Pesti Riporter: Fülöp Erik képviselő nagyon haragszik a szaporítókat útlevéllel segítő állatorvosokra (Videó!)
Izgalmas közéleti kérdéseket vitattak meg a Pesti Riporter című műsor csütörtök esti adásában, amelynek első részében Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője és Csuhaj Ildikó újságíró folytattak eszmecserét a kormány új intézkedéseiről, az oltási programról és aktuálpolitikai témákról. A második részben Füssy Angéla oknyomozó riportja alapján Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kétes ügyei kerültek terítékre, a magát a korrupció elleni küzdelem élharcosaként beállító, folyton reflektorfénybe vágyó ellenzéki politikusról ugyanis kiderült, hogy annak ellenére, hogy országgyűlési képviselőként szünetelteti állatorvosi praxisát, a rendelkezésre álló dokumentumok tanúsága szerint közel félezer kutyaútlevelet állított ki a közelmúltban. Az ügy kapcsán Fülöp Erik független országgyűlési képviselő, állatvédelmi szakpolitikus hangsúlyozta, hogy akár a szaporító biznisz, a szervezett bűnözés is állhat az ügy hátterében, ezért etikai vizsgálatot fog kezdeményezni a Magyar Orvosi Kamaránál a számos morális aggályt is felvető eset miatt.Íme, itt a lengyel PiS és a Fidesz első közös állásfoglalása
A lengyel Jog és Igazságosság (PiS) és a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjai határozottan visszautasítják Sophie in ‘t Veld holland liberális képviselő nyilatkozatát, aki közvetetten elismerte, hogy az európai baloldal az uniós jogalkotást a nemzeti kormányok megbüntetésére használja.Ajánljuk még

















