vezető
A Kádár–Aczél Művek ördögi működése: Szakáts Miklós színművészünk forradalmárnak indult, de „Cyranóként” az egyik leghírhedtebb ügynök vált belőle
Életutak és választások: Darvas Iván és Szakáts Miklós is tehetséges színészként lett forradalmár 1956-ban, de amíg Darvas nemet tudott mondani az ördögnek, úgy Szakáts a könnyebbnek tűnő utat választotta. Utóbbit „Cyrano” néven beszervezték az internálótáborban, Darvas inkább vállalta a büntetést és a több évig tartó „parkolópályát”. Szakáts kimondottan szorgalmas ügynök lett és több kifejezetten ártalmas jelentést írt, amíg 1969-ben elege nem lett, és elhagyta a Magyar Népköztársaságot. Érkezett is a kékfényes Szabó László lejárató cikke a Népszabadságban, amiben a földbe taposta az addig ünnepelt és támogatott színművészt.Mózes Szabolcs: hitelesség és teljesítmény kell, hogy a választók bizalmát visszanyerje a szlovákiai magyar politika
A régi szereplők elkoptak, többségük, például Bugár Béla távozott is, most egy új generáció veszi át a stafétabotot – kommentálta portálunk megkeresésére Mózes Szabolcs a felvidéki magyar pártok összefogásának hírét. Az Összefogás Mozgalom elnöke kiemelte: más határon túli pártok választási sikere is összefogásukon múlt, a matematika "nem enged", a 9-10 százaléknyi magyarság 5 százalékos bejutási küszöbnél nem bír el több magyar pártot. Mint ugyanakkor kiemelte, hitelesség és teljesítmény is kell ahhoz, hogy a választó bizalmát visszanyerje a szlovákiai magyar politika.És 2014-ben visszajöttek a kommunisták, a liberálisok és a nyilasok is
Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy milyen konkrét kormányzati cselekvésekre számíthatnánk egy (a jelen erősorrend szerinti) Jobbik–Demokratikus Koalíció–Momentum–MSZP–LMP–Párbeszéd–Új Világ Néppárt koalíciótól. Ezek a pártok már mindent követeltek a jelenlegi kormánytól és persze mindannak az ellenkezőjét is. De érdemes végiggondolni, hogy ha 2014-ben visszaszerezték volna a hatalmat, vajon most hol tartana az ország.Az Ügy: így kínálgattak a Pesti TV stábjának féreghajtót Hadházy rendelőjében (videó)
Féreghajtóval kínálták a Pesti TV stábját a szekszárdi állatkórházban, azaz Hadházy Ákos politikai kalandor rendelőjében. Úgy látszik, csak Hadházy Ákosnak szabad bárhová kéretlenül beállítani és persze oknyomozni, kérdéseket feltenni. A mi kérdéseinkre Hadházy érdemben máig nem válaszolt, egyetlen félrebeszélő közleményt leszámítva. A személyes találkozástól, az interjú elől menekül. Sajnos munkatársai sem akarták elárulni, milyen elhivatottság hajtja őket, amiért elvileg – vagyis hivatalosan – 100 ezer forintért gályáznak éjt nappallá téve. A Pesti TV Az Ügy című tényfeltáró riportműsora arra is kereste a választ, hogy minek is állít ki valaki a lezárás idején 101 kutyaútlevelet és mit is szólnak ehhez az állatvédők. A műsor második riportjában károsultakkal a Szeviép-ügy 12 éves történetét idéztük fel, a Szeviép vezérek luxuséletéről és a szegedi bírósági botrányról is megemlékezve.„A Manchester United ellen még a reflektorokon is csüngtek a nézők” – A dorogi Copacabanáról az UEFA Kupa-döntőig – nagyinterjú Szabó Józseffel, a Videoton legendájával
Sohasem felejtjük azt a parádés sorozatot, amellyel a Videoton nemcsak Magyarországot, de egész Európát meglepte a nyolcvanas évek közepén. A Vidi a francia PSG-t és a legendás Manchester Unitedet is kiejtette az UEFA-kupa menetelés során, majd a döntőt a Real Madriddal játszotta. A csapat egyik legnagyobb klasszisa a gólzsák Szabó József volt, aki most hatvanöt éves. Nagyinterjúnkból jobban megismerhetik a szimpatikus sportembert, aki a dorogi Copacabanáról egészen az UEFA-kupa döntőjéig jutott. Szabó vallja: hiába szerzett számtalan gólt, a Videotont nem ő vagy egy másik kiemelkedő klasszis, hanem a fantasztikus csapatszellem juttatta a csúcsra. „Nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon jó volt az a csapat, amit az is mutat, hogy mindmáig összetartunk, tudunk egymásról és nagyon jó a viszonyunk.” Jöjjön velünk és idézzük fel a Videoton csodálatos sorozatát!Öngyilkos merénylő robbantott egy indonéziai katolikus templomnál (Frissítve!)
Vélhetőleg öngyilkos merénylet történt az indonéziai Makassar egyik katolikus templománál vasárnap, többen megsebesültek – közölte a helyi rendőrség és egy szemtanú. Húsvét közeledtével sajnos számítani kell arra, hogy megszaporodnak a támadások a keresztények ellen világszerte, ahogy ez a korábbi években többször is történt.Sanders és Musk vitája – Költözzünk a Marsra, vagy legyen ingyenes egészségügy Amerikában?
Az amerikai elit remekül elszórakoztatja magát mostanság: míg Bernie Sanders demokrata szenátor, az amerikai progresszív – kriptokommunista – baloldal vezére hatvan százalékos vagyonadóval házal, addig Elon Musk, a Tesla és a SpaceX alapítója több millió embert kíván a Marson letelepíteni. Csak idő kérdése volt, hogy ez a két futóbolond megtalálja egymást és egy értelmetlen vitába kezdjen.Krokodilkönnyek: a gyurcsányista Molnár Csaba nem örül a járványnak, de szerinte a DK-nak nincs oka a panaszra
Valami koherenciazavar van a DK-ban – most azt nyilatkozza Molnár Csaba ügyvezető alelnök, hogy még nincsenek jelölt-jelöltjeik az ellenzéki előválasztásra, holott már egy imponzáns kiadványban közzétették a listát. Meg hogy ő rábeszélné Dobrev Klárát a miniszterelnökség-jelöltségre. De ez az ő bajuk. Csakhogy közölte az "örvendetes" tényt: a DK megerősödve került ki a Covid-válságból. De ő nem örül a járványnak, holott főnökei és társai önfeledten dobták be magukat az oltásellenes kampányba és egymást túllicitálva beszélték le az embereket a keleti vakcinákról. Tehát híven követték Krekó Péter elhíresült tanácsát. Ezek maguknak is hazudnak.Pesti Riporter – Ferkó Dániel türelemmel faggatta Tordai Bencét, akiből nem sikerült értelmes gondolatot kipasszírozni (kihagyhatatlan videó!!)
A pénteki Pesti Riporter első vendége Tordai Bence volt; a Párbeszéd frakcióvezető-helyettesével többek között a parlament szellemiségéhez méltatlan ellenzéki cirkuszokról, a politikai erőszak fogalmáról és a baloldalon egyre nagyobb teret nyerő antiszemitizmusról beszélgetett Ferkó Dániel, aki pszichológusokat is túlszárnyaló türelemmel próbálta megfejteni Tordai Bence igen zavaros politikai karakterét és az ellenzék agresszív magatartásának okait.Ajánljuk még

















