Pesti Srácok

Pesti Riporter: Fülöp Erik képviselő nagyon haragszik a szaporítókat útlevéllel segítő állatorvosokra (Videó!)

Izgalmas közéleti kérdéseket vitattak meg a Pesti Riporter című műsor csütörtök esti adásában, amelynek első részében Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője és Csuhaj Ildikó újságíró folytattak eszmecserét a kormány új intézkedéseiről, az oltási programról és aktuálpolitikai témákról. A második részben Füssy Angéla oknyomozó riportja alapján Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kétes ügyei kerültek terítékre, a magát a korrupció elleni küzdelem élharcosaként beállító, folyton reflektorfénybe vágyó ellenzéki politikusról ugyanis kiderült, hogy annak ellenére, hogy országgyűlési képviselőként szünetelteti állatorvosi praxisát, a rendelkezésre álló dokumentumok tanúsága szerint közel félezer kutyaútlevelet állított ki a közelmúltban. Az ügy kapcsán Fülöp Erik független országgyűlési képviselő, állatvédelmi szakpolitikus hangsúlyozta, hogy akár a szaporító biznisz, a szervezett bűnözés is állhat az ügy hátterében, ezért etikai vizsgálatot fog kezdeményezni a Magyar Orvosi Kamaránál a számos morális aggályt is felvető eset miatt.

Deák Dániellel, a XXI. Század Intézet elemzőjével és Csuhaj Ildikó újságíróval beszélgetett csütörtök este Bohár Tünde a Pesti Riporter című műsorban, amelyben a gyurcsányisták oltásellenes kampánya mellett arról is szó esett, hogy egyre több helyen futott zátonyra az ellenzéki összefogás.

Kitűnő példa erre, hogy Terézváros momentumos polgármestere nemrég lemondásra szólította fel a fiktív számlákkal mutyizó szocialista kollégáját; ennek kapcsán láthatták a nézők Bokor Gábor riportját is, amelyben a VI. kerületi ellenzéki összefogás belső harcai is fókuszba kerültek.

Portálunk már megírta, hogy 2020 januárja óta száznál is több kutyának állított ki Hadházy Ákos útlevelet, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, ha valamilyen szellemi munkát végez is, pénzt nem fogadhat el, a kisállatútlevél kiállítása azonban pénzbe kerül, az okmányt kiállító orvos is kötelezően fizet ezért a kamarának, és ha saját cégén keresztül jutna jövedelemhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az országgyűlés elnökének. Hadházy Ákos azt mondta, ingyen állította ki ezeket a dokumentumokat, ám a nyilvánosságra kerülő számlák teljesen mást igazolnak.

PestiSracok facebook image

– szögezte le Fülöp Erik, aki azt is hangsúlyozta, hogy tudomása szerint Hadházy 2016-tól több mint négyszázötven esetben juttatott ilyen dokumentumot különböző köröknek, és részben azzal védekezik, hogy ezeket civil szervezetek és állatmenhelyek támogatásaként állította ki.

– hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy Szigetvár polgármestere, Vass Péter is állatorvosi tevékenységet folytat, pedig összeférhetetlen lenne a városvezetői tisztségével; ő 13 700 esetben állított ki az elmúlt években ilyen útleveleket. Fülöp Erik szerint ezekben az esetekben felvetődik a kérdés, hogy vajon jó helyre kerültek-e ezek a kutyák, vagy az üzletszerű szaporítómaffia-hálózatnak asszisztáltak azzal, hogy jó pénzért külföldre juttatták az állatokat. Fülöp Erik azt is leszögezte, hogy a Magyar Állatorvosi Kamarához fog fordulni és etikai vizsgálatot fog kezdeményezni.

Lapít és ködösít a gyanús ügyletekbe keveredett politikus

A műsorban megszólalt Füssy Angéla, a Hadházy kínos ügyeit felgöngyölítő oknyomozó újságíró is, aki arról számolt be, hogy továbbra sem tudni, kiknek lettek kiállítva a szóban forgó útlevelek, ám a számlákon szereplő civil szervezet illetékese azt nyilatkozta, hogy nem Hadházy Ákos az állatorvosuk, miközben a birtokunkba került dokumentumokon Hadházy pecsétje szerepel. Füssy Angéla a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében szerette volna feltenni Hadházy Ákosnak a kérdéseit, ám a rendelőjében lévő kollégái meglehetősen barátságtalan gesztust gyakoroltak az oknyomozó újságíró irányába, akinek válaszok helyett féregirtót kínáltak.

Hadházynak válaszolnia kellene a felmerülő kérdésekre

Fülöp Erik szerint a magát a korrupcióellenes küzdelem élharcosaként feltüntető Hadházynak ideje lenne végre minden felmerülő kérdésre megnyugtatóan válaszolnia és a közvéleményt is meggyőzni arról, hogy nem folytat jogszabályba ütköző tevékenységet, hiszen a törvények alapján csak praktizáló orvos állíthat ki ilyen igazolványokat, márpedig ezeken az útleveleken Hadházy Ákos pecsétje szerepel és több fotó tanúsága szerint is praktizál.

– szögezte le a szakpolitikus, aki abban bízik, hogy a különféle szervek – például a Magyar Állatorvosi Kamara vagy a Nébih – vizsgálatának eredményeként fény derül majd az igazságra, és mielőbb megtudhatjuk, hogy a szervezett bűnözés vagy egyéb ok áll a titokzatos kutyaútlevelek hátterében.

A Pesti TV minden nap 18 órától jelentkezik új műsorokkal, a Pesti Riporter minden hétköznap 19 órától látható. Nézze a műsort, szóljon hozzá élőben a Pesti TV Közösség csoportunkban, vagy jelentkezzen Skype-vendégnek a [email protected] e-mail címünkön! A Pesti TV fogható bárhol az országban előfizetés nélkül egy egyszerű, kisméretű digitális antennával, illetve elérhető a legtöbb szolgáltató alapcsomagjában, valamint műholdról is. A műsorok röviddel az adás után a pestitv.pestisracok.hu oldalon nézhetőek vissza! Kövesse a Pesti TV Facebook- és Instagram-oldalát, TikTok-fiókját is!

Forrás: Pesti TV; Kiemelt kép: PS

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.