vezető
Elsőként a PestiTV stúdiójában gratulálhattunk a Kossuth-díjas Nagy Ferónak! - Nem is akármilyen interjút adott Jeszyéknek (videó)
Provokáltuk a rendszert. Csak annyira, hogy verés ugyan legyen, abból se túl nagy és túl gyakran, de börtön azért ne – foglalta össze a Kossuth-díjjal frissen kitüntetett Nagy Feró a Beatrice működési elvét a kommunizmusban a Politikai Hobbista hétfő esti élő adásában. Jeszenszky Zsolt, Mészáros Nóra, Ambrózy Áron, Takács Áron és Varga Ádám kérdéseire azt is megválaszolta: negyven éve, a rendszeren kívüliek, azaz a Fekete bárányok Hajógyári szigeteki nagykoncertjén gondolta-e, hogy egyszer a legmagasabb művészeti díjban részesül. Elmondta, hihetetlenül elérzékenyült, amikor megkapta az értesítést. Ford Fairlane magyar hangja azt is elárulta, ha megint a baloldal akarja eldönteni, hogy ki a művész, akkor inkább marad a nemzet csótánya. Az interjú a műsor felénél, a 23. percnél kezdődik!Revizori jelentés igazolja, hogy milliárdokat mozgattak Czeglédyék készpénzben, feketén
Körülbelül 2,4 milliárd forintot vettek le készpénzben, bankautomatákból Czeglédy Csaba bűntársai, ennyi pénz vándorolt kézből kézbe, ellenőrizhetetlenül – tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk azt a revizori jelentést is megszerezte, amely tételesen bizonyítja, hogy Czeglédy Csaba Humán Operátora alá épített cégek, szövetkezetek 2013 januárja és 2016 decembere között mekkora készpénzforgalmat bonyolítottak, és hogy a bűnszervezet által kivett pénztételek összesítve meghaladják a két és fél milliárd forintot, miközben ennek csak töredéke volt egyáltalán lefedve valamilyen számlával. Budai Gyula a PestiSrácok.hu-nak azt nyilatkozta, nem érti, hogy az ügy ezen részével miért nem foglalkoztak a nyomozást folytató Csongrád-Csanád megyei adónyomozók, holott ez olyan, mintha a hatóságok arra nem lettek volna kíváncsiak, hogy hová tűnt az összesen több, mint hat és fél milliárd forint be nem fizetett, illetve visszaigényelt közteher.Mi különbözteti meg az öntudatos, erős politikust az önhitt akarnoktól?
Aki politikával, közélettel foglalkozik, tisztában kell lennie azzal, hogy ez nem a jámbor szerzetesek, az idealisták, vagy épp a zen-buddhisták terepe. A verbális iszapbirkózás mindennapos a politikai küzdőtéren; virtuális pofonokat adunk és kapunk, és tudnunk is kell adni is és kapni is.1972 márciusa: az antikommunista egyetemista letöltendőt kapott, a maoista ellentüntető Demszky végül főpolgármester lett
Emlékezzünk 1972. március 15-re, amikor még börtön járt azért, ha valaki a „nem megfelelő helyen”, a „nem megfelelő témákról” beszélt. A fiatal fizikushallgató, Szalay Miklós letöltendőt kapott azért, mert az örökmécsesnél szónokolt. Ezek a forradalmi megmozdulások dühítették fel annyira az ELTE maoistáit, szélső-, új-, stb.-baloldaliait, hogy ellentüntetést szervezzenek. A vöröskokárdás, a Tanácsköztársaságra emlékező megmozdulást az a Demszky Gábor vezette, akit bár letartóztattak, végül semmi baja nem történt. Nem csoda: impexes, pénzügyis szülei biztos "szocialista" hátteret nyújtottak. Szalay Miklóst a börtönben megfigyelték, „Alföldi” fedőnéven egy börtönspicli biztosan jelentgetett róla. Kiszabadulása után mosógépszerelőként dolgozott. Demszky? "Demokrata", "liberális", majd főpolgármester lett. Párhuzamos történetük jól jellemzi mind a hetvenes, nyolcvanas éveket, mind a teljesen félresikerült rendszerváltoztatást.Karikó Katalin, Merkely Béla, Nagy Feró, és Tátrai Tibor az idei díjazottak listáján
Kossuth-díjban részesült idén többek között Lovász Irén népdalénekes, Nagy Feró rockénekes, Szarvas József színész, Tátrai Tibor gitárművész, és Vári Fábián László néprajzkutató, a KMKSZ egyik alapítója. Széchenyi-díjjal ismerték el az idei évben Karikó Katalin kutatóbiológus, Merkely Béla kardiológus, és Szovák Kornél középkorkutató munkásságát.Minden oldalról kapja a pofonokat Fegyőr, miután a szabad sajtó napján tiltaná el foglalkozásuktól a jobboldali újságírókat
A Momentum elnöke nem először lépett fel nyíltan a jobboldali sajtó ellen a nagy sajtószabadság jegyében. Mint arról többször is beszámoltunk itt a Pesti Srácokon, Fekete-Győr András egy live-videóban azt pedzegette, hogy ő bizony korlátozná, sőt tiltaná foglalkozásuktól a jobboldali újságírókat. Szarvas Koppány Bendegúz, a DK-tól a Momentumig vedlő jelenleg önkormányzati képviselőként funkcionáló politikus még tovább vitte a dolgot, főnökét überelve kijelentette, hogy azon kívül, hogy teljesen egyetért Fegyőrrel, ő "eltakarítaná" azon újságírókat, akik számára nem tetszőt írnak. A kormányoldaltól az ellenzékig mindenkiben kinyílt a bicska.Botrány a Mi Hazánk tüntetésén, gumibotozással vádolja a rendőröket Dúró Dóra - A rendőrség cáfolja a bántalmazást (GALÉRIÁVAL)
Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese szerint gumibottal ütötték gyomorszájon a Mi Hazánk VI. kerületi elnökét, Tanberger Tibort a Vigadó téren. A képviselőnő szerint a férfit igazoltatták a rendőrök, majd az autójában találtak néhány szórólapot, ezután bántalmazták. Dúró Dóra azt állítja: a rendőrök cinikusan közölték Tanbergerrel, hogy nyugodtan tegyen feljelentést, majd szabadon engedték, tehát még csak elő sem állították. A Mi Hazánk álláspontja szerint a rendőröknek nem is lett volna joguk eljárást indítani a férfi ellen. A rendőrség délutáni közleményében ugyanakkor cáfolta a bántalmazást.Egy ember, aki nagyon hiányzik: Erőss Zsolt – Visszaemlékezés a székely Hópárducra
Erőss Zsolt a magyar hegymászás és a magyar egyetemes sport kiemelkedő alakja volt, aki 2013-ban a Kancsendzönga csúcs elérését követően veszítette életét Kiss Péterrel együtt. Halálát nehezen fogadta a közvélemény. A székelyek Hópárducának nemcsak az eredményei voltak kimagaslóak, hanem a személyisége is. Minden interjúban elragadó volt. Talán ettől is lett olyan népszerű. Szimpatikus, reális és minden tekintetben szeretetreméltó emberként. Írásunk szubjektív megemlékezés az oly nagyra tisztelt Hópárducról.Szabadságharc Táncsicsék ellen
A megúszóstól a legkomolyabbig minden március 15-i beszéd arról szól, hogy mindenki a saját politikai programja szerinti mai tanulságokat von le 1848 eseményeiből. Ezek a párhuzamok olykor suták, alapvetően mégis általában ülnek, hiszen az már a modern kor hajnala volt, abból csíráztak ki a mai világnézeteink, képzeteink. Konzervatív szempontból viszont nagyon nehéz őszintén belemenni a témába, mert lehetetlen nagy-nagy szent tehenek levágása nélkül kibeszélni. Pont ezen szent tehenek óvatos kerülgetése miatt szoktak suták lenni a párhuzamok. Szerencsémre megkaptam a segítséget egy Táncsics Mihályt magasba emelő írás képében. A progressziót soha el nem engedő forradalom jelképe, hogy már nem elég nekik a magyar irodalom talán legzseniálisabb verseit sorjázó, ám közéletileg forrófejű kamaszgyerekként viselkedő Petőfi. Újra Táncsics, a szocialista agitátor kell nekik. Tőle indulunk, hogy a szabadságharchoz érkezzünk meg.Ajánljuk még

















