vezető
Egy baloldali "háziorvos" hippokratészi esküjét megszegve megtagadja betegeitől az oltást
Hippokratészi esküjét megszegve megtagadja betegeitől az oltást Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos, az LMP korábbi országgyűlési képviselőjelöltje, aki egészségügyi dolgozóként még magának sem adatta be a vakcinát. Sőt, páciensei kérésére sem tesz eleget kötelezettségének, egyik oltóanyaggal sem hajlandó dolgozni.Így ismeri FeGyőr, a pornóoldalak szakértője Magyarországot, amelynek a miniszterelnöke akar lenni
Amint beszámoltunk róla, Fekete-Győr András első gondolata a sikeres magyar vállalkozások kapcsán egy pornóoldal volt. Hogy miért éppen ez ugrott be neki elsőre, abba most inkább nem mennénk bele, azonban az alábbiakban szeretnénk bemutatni neki néhány sikeres magyar vállalkozást.Szél Bernadett kommunista trükkje: aki nem ért egyet vele és nem szereti őt, az csak a fideszes agymosás miatt gondolkodik így – Kovács Péter a Karanténvlogban
Ezen a héten nem volt szükség Gurmai Zita, Korózs Lajos vagy Szabó Tímea különleges szakértelmére, hiszen a halálkampányt folytató ellenzéki pártok prominens szereplői egymás után csináltak bohócot magukból. Szabó Gergő e heti vendége Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere volt, aki gyorstalpalót tartott Orwell Állatfarmjából a baloldalnak, egyfajta görbe tükröt tartva eléjük. Dezse Balázs és Szalai Szilárd pedig ugyancsak sok feladatot kapott, hiszen széles volt a paletta ezen a héten is: Gyurcsány ifjú munkásőrcsemetéi eredeti ötlettől vezérelve dudálós akciót hoztak össze, amely természetesen az oltásellenes baloldali retorika jegyében telt. A szerencsétlen, ám annál agresszívabb fiatal gyurcsányisták azért időnként elmondták, hogy ők alapvetően oltáspártiak, majd egyből meg is cáfolták magukat. Ehhez képest is mélyebbre kerültünk, hiszen Tordai Bence és Orosz Anna az ATV stúdiójában égette le magát, a baloldali televízióban azonban a műsorvezetők szembesítették szánalmas hazugságaikkal a Párbeszéd és a Momentum politikusait. Gy. Németh Erzsébet sem maradhatott ki a szórásból, ugyanis a főpolgármester-helyettes asszony cinikusan állt a főváros által a budapesti vállalkozóktól elvont pénzekhez, hiszen magyarra fordítva azt üzente: így jártatok. A mai Karanténvlogba befért Szél Bernadett perfomansza is, aki kinyilvánította, hogy aki őt nem szereti, az biztos agymosott, hiszen mindenkinek be kell fogadnia az ellenzéki propagandát. Végül a srácok megemlékeztek Kunhalmi nagybecsű mondatáról is, aki szerint amikor az ellenzék nyitásról beszélt, akkor nem a nyitásról beszélt. Itt tart tehát ma az ellenzék, a kommunista retorika visszatérőben van, persze csak akkor, ha hagyjuk! Nézzétek a Karanténvlogot!A keresztre feszített lelkész – Az elhallgatott gyömrői gyilkosságok háttere (Szívszorító műsor a PestiTV-n)
Levágták a nemi szervét, majd keresztre feszítették azt az ártatlan lelkészt, akinek az volt az egyetlen bűne, hogy Istent szolgálta. Ez a förtelmes bűnt is az a vörös karszalagos brigád követte el, amely 1945 után Gyömrő és környékét terrorizálta. Ők álltak a hírhedt, de évtizedekre felejtésre ítélt gyömrői gyilkosságok mögött. A bűnözők persze amnesztiát nyertek (kétszer is), a rendszerváltozás után sem lehetett szó igazságtételről. Erről és a többi kommunista erőszakszervezetről (R-gárda, Munkásőrség, ÁVH) beszélgettünk Máthé Áron történésszel a PestiTV-n. A műsorban szívszorító részleteket látunk a néhai hozzátartozók emlékeiről.Ez már rekord lehet: csupán 8 perc kellett ahhoz, hogy Karácsony lebukjon újabb hazugságával
E héten is tárgyaltunk a városvezetéssel, Kiss Ambrus általános-helyettessel a 2021–27-es uniós források budapesti projektjeiről - írta Karácsony Gergely napi akormánykivéreztetibudapestet posztjára reagálva Fürjes Balázs Twitter-oldalán. Láthatóan Karácsonyéknál igen nagy lehet a fejetlenség, hiszen a főpolgármester már követni sem tudja, hogy megszámlálhatatlan helyettesei közül ki mit csinál. Mindenesetre új (világ)rekord lehet, hogy 8 perc alatt sikerült megcáfolnia Fürjesnek Karácsony csúsztatásait.Harmincszor hívta a Pfizer elnök-vezérigazgatóját Netanjahu – Izraelben hamarosan már a gyerekeket oltják
Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója Benjámin Netanjahu miniszterelnök „rögeszmés” erőfeszítéseit méltatta a koronavírus elleni oltással kapcsolatos megállapodás megkötése kapcsán. Ennek köszönhetően a kormányfő jelentős mennyiségű oltóanyagot szerzett Izrael számára. Bourla szerint az izraeli kormányfő harminc alkalommal hívta őt telefonon, hogy véglegesítsék a megállapodást. A kormányfő rámenősége pedig nem maradt jutalom nélkül: Izrael átoltottsága Netanjahu közbenjárásának köszönhetően olyan magas, hogy a Pfizer elnök-vezérigazgatója már arról beszélt, hogy hamarosan a 16 évesnél fiatalabb gyermekek is megkapják cége oltását.Az LMBTQ-jogok és a határon túli magyarok kérdése lehet a szivárványkoalíció törésvonala
Nincs megegyezés a baloldalon abban, hogy az esetleges közös kormányzásukban hogyan kezelnék a magyarok többsége számára fontos kérdéseket, mint például a migráció, a külhoni magyarok szavazati joga, vagy hogy a homoszexuális párok örökbe fogadhatnak-e gyermeket. Némelyik témában már felszínre kerültek a baloldali összeborulás szőnyeg alá söpört ellentétei.A magyar sikerek kapcsán Fekete-Győrnek egyből egy pornóoldal ugrott be
A Momentum elnöke egy kérdezz-felelek stílusú videobejegyzésben beszélt a magyar sikerekről. Fekete-Győr András nagyvonalúan megfeledkezett a magyar tudományos eredményekről és a magyar cégek egyre jellemzőbb külföldi terjeszkedéséről, ezek helyett egy pornóoldalt emelt ki.Ajánljuk még

















