vezető
Hűtlen kezelés, valamint gazdasági csalásban és fedezetelvonásban való bűnrészesség gyanújával jelentette fel Dobrev Klárát Budai Gyula (Videóinterjú!)
Hűtlen kezelés, különösen jelentős értékre elkövetett gazdasági csalásban és fedezetelvonásban való bűnrészesség gyanújával tett feljelentést az Altus-kölcsönök kapcsán a Legfőbb Ügyészségen Budai Gyula. A politikus a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, megunta a hatóságok teszetoszaságát az ügyben, hiszen nemcsak a nemzeti bank álláspontja áll évek óta a nyomozók rendelkezésére a jogosulatlan pénzügyi tevékenységről, hanem Dobrev Klára vallomása is, amelyből egyértelműen kiderül, hogy Czeglédy Csaba kérésére nem a kölcsönszerződésben szereplő, hanem egy másik cég, a Human Operator Service Kft. számlájára utaltak egy 35 milliós kölcsönt. Erre azért került sor, mert Czeglédy munkaerő-kölcsönző cége ellen egy hónappal azelőtt végrehajtás indult és bankszámláit zárolták. A történet pikantériája, hogy a kölcsönszerződést Czeglédy és Dobrev írták alá. Czeglédy esetében a fentiek miatt már vádat is emeltek, a cselekmény az ellene folyamatban lévő büntetőügyben a vád része; Dobrev Klárát, aki lehetővé tette a vád szerinti különösen jelentős értékre elkövetett csalást, felelősségre sem vonták – mondta Budai Gyula.Orbán Viktor: az antiszemitizmus ellen a magyar kormány a zéró tolerancia talaján áll
Orbán Viktor miniszterelnök a holokauszt nemzetközi emléknapján a legmagasabb elismerését fejezte ki Ronald S. Laudernek, a Zsidó Világkongresszus elnökének azért a munkáért, amelyet az áldozatok emlékének megőrzése érdekében, illetve az antiszemitizmus újjáéledése ellen kifejt – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szerda délelőtt.Tizenöt év után derülhet ki az igazság a rejtélyes körülmények között "eltűnt" és meggyilkolt szentesi édesanya ügyében
Befejezte a rendőrség a 2006-ban "eltűnt" szentesi édesanya, Koncz Judit ügyében indított nyomozást. Az asszonyt megölték, a gyilkosság gyanúsítottja pedig a volt élettársa, D. Lajos, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján tavaly nyáron fogtak el Olaszországban, miután megtalálták a nő holttestét.Nézőpont: előny a Fidesznél, szimpatizánsai jóval aktívabbak, mint a horrorkoalíció támogatói
A Fidesz-KDNP szimpatizánsai továbbra is jóval aktívabbak, mint a baloldali közös lista támogatói – derült ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív, még a milliós vakcinaszállítmány bejelentése előtt készült közvélemény-kutatásából. Kicsivel több, mint négyszáz nappal a 2022-es választások előtt markáns különbség van a kormánypártok és a baloldali ellenzék táborának választási aktivitása között.Magyar História X – Jakab Péter évet értékelt, majd bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek
Jakab Péter évet értékelt. Minősített, bírált, méltatta magát és feliratkozott a miniszterelnök-jelölti szereplőválogatásra. Először és vélhetően utoljára. A Jobbik változik, ahogy mindenki más. Megvan az American History X? Ez az a film, amiben Edward Norton egy rasszista indíttatású gyilkosság után szabadul a börtönből, majd megbánva bűneit igyekszik környezetét, leginkább szkinhed öccsét is jobb belátásra bírni. Norton szerepe őszinteséget sugároz, ám mi a helyzet Jakabbal? Tényleg miniszterelnök akar lenni? Elhiszi, hogy most már alkalmas egy ország vezetésére?Zoomolj Ferivel! – Gyurcsány újra érzékenyíti a fiatalokat, a Facebookon akarja meggyőzni őket (Videó!)
A bukott miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc a Facebookon rodeózik és manipulálja a magyar fiatalokat. Korábban is csinált már ilyet, de most a legújabb akciója az, hogy online, Zoomon beszélget velük, akik kérdezhetnek is Gyurcsánytól. Legutóbbi videójában az ellenzéki összefogásról, az őszödi beszédről és a vidéki választópolgárokról is szó esett.Menekült és rácsapta az ajtót A riporter stábjára a magát jogosulatlanul beoltató Hiesz György, Gyöngyös ellenzéki polgármestere (Videó! Frissítve: Hiesz beismerte, hogy nem regisztrált)
Agresszívan rávágta az ajtót a PestiTV A riporter című műsorának szerkesztőjére, Bohár Dánielre Hiesz György, Gyöngyös ellenzéki, magát jogosulatlanul beoltató polgármestere. Hiesz lihegve menekült is A riporter stábja elől, miközben egyetlen kérdésre sem válaszolt, mindössze annyit, hogy a gyöngyösi televízióban mindent elmondott a vállalhatatlan és kínos ügyről. Hiesz tehát a helyi tévében magyarázta a magyarázhatatlant, de a PestiTV azon kérdésére nem válaszolt, hogy távozik-e a posztjáról a jogosulatlan védőoltás, a soronkívüliség miatt, mint ahogy arra sem reagált, hogy etikusnak tartja-e azt, hogy magának Covid-19 elleni vakcinát intézett, miközben még csak az orvosok, ápolók, egészségügyi és szociális intézményben dolgozók kaphatnak védőoltást. Hiesz György a Gyöngyösi TV-nek adott interjújában megerősítette portálunk korábbi információit, és beismerte: nem is regisztrált azelőtt, hogy beadatta magának a vakcinát.Karácsony a demokrácia-export iránti vágyát ecsetelte az Egyesült Államok budapesti követségén
Eligazításon járt Karácsony Gergely az amerikai követségen, utána pedig hűségesküjét is megtette egy Facebook-poszt formájában Joe Biden felé, reményét fejezve ki, hogy a Biden-adminisztráció ismét határozottan fellép majd a demokrácia, jogállamiság, emberi jogok és médiaszabadság védelmében, jelentsen is ez bármit. Egyelőre nem tudni, miképp lehetséges, hogy a magyar kormánnyal még nem, de a főpolgármesterrel máris konzultáltak a nagykövetségen, mindenesetre igencsak sokat mond el arról, hogy mi is a pontos elképzelése az ellenzéknek az amerikai külpolitikával kapcsolatban: a baráti szovjet csapatok utódaiként jöhetnek a „felszabadító” tech-monopóliumok?Rendőrakadémia – Huszonhét év után is zseniális
Régen minden jobb volt – ezt halljuk rendszeresen a szüleinktől, nagyszüleinktől. És mutatnak egy cápaorrú BMW-t, egy Elvis-slágert, vagy egy Playboy-t a kilencvenes évekből, amikor még a szépségkirálynőknek is szőrös volt a muffja. Mondjuk, az utóbbi épp újra divatba jön a haladó nyugaton, de ez most más kérdés...Ajánljuk még

















