Pesti Srácok

Rendőrakadémia – Huszonhét év után is zseniális

Rendőrakadémia – Huszonhét év után is zseniális

Régen minden jobb volt – ezt halljuk rendszeresen a szüleinktől, nagyszüleinktől. És mutatnak egy cápaorrú BMW-t, egy Elvis-slágert, vagy egy Playboy-t a kilencvenes évekből, amikor még a szépségkirálynőknek is szőrös volt a muffja. Mondjuk, az utóbbi épp újra divatba jön a haladó nyugaton, de ez most más kérdés...

Szóval nem csak a felmenőink, de sokszor talán magunk is hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy egy csomó minden nem olyan jó ma már, mint életünk korábbi szakaszaiban. (Magas labda, de nem ütjük le – maradjunk a filmeknél!) Hollywood tényleg leszállóágban van? Ha a filmek költségvetését, monumentalitását, a tömegkultúrában való jelenlétét nézzük, akkor látszólag nem. Újabb és újabb, egyre drágább megaprodukciók születnek. A kirívóan sikeres filmekből hatalmas, szerteágazó franchise-ok nőnek ki, nem csak további folytatásokkal, előzményfilmekkel, a mellékkarakterekre fókuszáló leágazásokkal, stb., stb., hanem bögrékkel, pólókkal, játékfigurákkal, videójátékokkal, és a függőség kialakításának számos további, leleményes formájával. A sztárok egyre hajmeresztőbb gázsikért szerepelnek, a jegybevételek – és a jegyárak – egyre magasabbak, tarol a Netflix, dőlnek az újabb előfizetők…

De kapunk-e valóban új, érdekes, izgalmas tartalmakat? Nagy a kísértés, könnyű lenne azt az egyszerű választ adni, hogy nem. Mert sok szempontból tényleg fejlődött a tartalom. Nyilván köteteket lehetne erről írni a különféle filmek, műfajok kapcsán, de szorítkozzunk most a vígjátékokra. Kétségtelen, hogy egyre nagyobb, egyre bombasztikusabb poénok is születtek az utóbbi évtizedekben. Semmiképp sem állíthatjuk, hogy a '80-as, '90-es évekkel (és hál’ Istennek, a p*naszőrrel) együtt a humort is magunk mögött hagytuk volna. Születtek fergeteges vígjátékok azóta is, a Shop-Stop univerzumon keresztül az Austin Powers filmeken át Adam Sandler vagy Judd Apatow világáig. A Spancserekről vagy a Másnaposokról, vagy női változatáról, a Koszorúslányokról nem is beszélve…

Az utóbbi néhány évben azonban tényleg semmiről nem szólnak már a filmek, csak és kizárólag a vélt vagy valós kisebbségek iránti érzékenyítésről, a társadalmi igazságosságért való küzdelemről, az ehhez kapcsolódó morális parancsolatok sulykolásáról. A nettó agymosásról. Hollywoodról régóta mondják, hogy nem szórakoztat, hanem programoz; mára ez száz százalékban így is van. Műfajoktól teljesen függetlenül. Most már nem csak elvárások, hanem írott szabályok döntik el, milyen kötelező kvóták szerint kell a filmekben feketéknek, muszlimoknak, melegeknek, bevándorlóknak, mozgássérülteknek, nőknek, transzoknak, nonbinárisoknak, unikornisoknak, stb. szerepelniük. Az egész egy nagy erényfitogtatás lett – az indoktrináció mellett.

PestiSracok facebook image

De ezt már évek óta tudjuk. Az utóbbi években elhatalmasodó és csúcsra járatott elmebajt, a normalitás és a nézhetőség végső maradványait is felszámoló tendenciák közelmúltbeli diadalát megelőzően a vígjátékok tényleg tudtak még nagyon jók lenni, humorban fejlődni. Sőt – és innen jön az egész cikk ötlete – a Rendőrakadémiát körülbelül huszonöt év után újra megnézve – persze azt megelőzően láttam vagy tizenöt-hússzor az összesen hét különböző részt – meg kellett állapítsuk: az akkori poénok egy mai filmben már labdába sem rúgnának. De mégis, valamiért nem csak akkor voltak jók, hanem ott, azokban a filmekben, újra megnézve ma is. Talán azért, mert ilyenkor újra gyereknek érezzük magunkat, annyi idősnek, mint akkor voltunk, amikor először láttuk és rajongani kezdtünk érte, és azzal a „szemmel és aggyal” nézzük, ahogy akkor néztük? Vagy akkor annyira zseniális volt néhány poén, hogy kiállta az idők próbáját, és örök érvényűvé nemesedett? A kék osztriga bár visszatérő jelenetei, vagy a szájával bármilyen hangot utánozni képes Jones – a való életben Michael Winslow, aki tényleg képes ezeket a hangeffektusokat kiadni magából – mindenképp.

És még valami, ami egyben vissza is juttat minket a mai filmek totális agymosásához, a full gázzal tolt érzékenyítéshez… A Rendőrakadémiában is van számos néger szereplő. Néger nő is. Kövér néger nő is. De Hooks hadnaggyal kapcsolatban nem az a végső mondás, sem az arcunkba tolva, sem sunyin és alattomoson belesulykolva a nézőbe, hogy ő így csodálatos, ahogy van, kövéren, lomhán, a feladatok teljesítésére képtelenül, de hát el kell fogadnunk, mert ez ő maga, és ha nem fogadjuk el, akkor rasszisták, hímsoviniszták, dagadtfóbok vagyunk… hanem Hooks hadnagy is erőfeszítéseket tesz, melózik, és végül sikerül neki is átmásznia a téglafalon. Mahoney pedig simán csak összehaverkodik Jones-szal, amikor mindketten a rendőrőrs folyosóján várják a sorsukat. Nem pedig az egykori rabszolgaság fölött érzett bűntudatában kompenzál, nincsenek utalások a fehér felsőbbrendűségre vagy a feketék áldozatszerepére.

Egyszerűen csak tök normálisan élnek, végzik az akadémiát feketék, fehérek, ázsiaiak, férfiak és nők. Akik egymás iránt érdeklődnek, és egyiküknek sincs sem kötelező b**i haverja, sem elfojtott gyerekkori szexuális élménye azonos neműekkel. Ja, igen, jut eszembe… Az a poén ma már nem kerülhetne bele a filmbe, amikor Lassard kapitányt beszéd közben a pulpitusban megbújó kurva jól lecirmantja, de Lassard azt hiszi, hogy Mahoney volt az. A Kék Osztriga Bár, a Village People-re hajazó válogatott ratyikkal meg aztán végképp nem. Szegényebbek lennénk a film- és mémtörténet egyik nagy-nagy darabjával. Hozzáteszem, amikor Mahoney (Steve Guttenberg) megparancsolja Karen Thompsonnak (Kim Cattrall, jóval azelőtt, hogy a Szex és New Yorkkal világszerte híressé vált volna), hogy mutassa meg a combjait, na ez a jelenet az pedig a feministákat késztetné manapság hiperventillálásra. Szóval nézzétek meg nagyon gyorsan a Rendőrakadémiát, mielőtt a libsikánon, a „woke” maffia, a politikai korrektség csendőrei és katonái lecsapnak rá. És betiltják, vagy legjobb esetben is kiherélik, kiszedve belőle a legjobb jeleneteket, ahogy a Reszkessetek, betörők!-ből is épp kiszedik Donald Trumpot.

Vezető kép: Youtube

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?