vezető
Adóemelést szeretnél? Unod a családi adókedvezményt? Szavazz az ellenzék közös listájára!
Emlékezzünk vissza azokra az időkre, amikor a liberálisok hevesen ellenezték a minimálbér emelését. Akkor éppen a béremelést, mert az tönkreteszi a vállalkozásokat. Persze ezt azért mondák, mert a külföldi munkaadóknak is meg kellett emelni a fizetéseket és az nagyon fájt nekik. Amikor kormányon voltak, bért ugyan nem nagyon emeltek, legfeljebb a segélyeket, viszont az adókat nagyon lelkesen tolták az egekbe. Továbbá rendkívül határozottan tettek különbséget a tisztességes és tisztességtelen vállalkozások között. Az előbbiekből kipréseltek minden jól megemelt adót, az utóbbiakat meg békén hagyták. Nem csoda, hiszen ezekkel jártak össze hétvégén és nem azokkal, akik becsületesek voltak.Megszüntette az eljárást az Alstom-ügy kulcsfigurája ellen a bíróság
Megszüntette az eljárást az Alstom-ügy fővádlottja, Terner Géza ellen a Fővárosi Törvényszék – írja a 24.hu. A bíróság azért döntött így, mert kétszer ugyanazért a cselekményért nem vonható eljárás alá senki. Mivel ezt az ügyet az osztrák ügyészség már vizsgálta, és jogerősen megszüntette az eljárást, így a törvényszék szerint a magyar hatóságok nem vehetik elő újra Ternert ugyanazért.Karácsony miatt kizárták a BRFK-t, a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálódik a budapesti városvezetés BKV-mutyija ügyében
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytat vizsgálatot a balliberális budapesti városvezetés BKV-botránya ügyében – derült ki a PestiSrácok.hu birtokába került rendőrségi határozatból. Ismert, néhány hete került nyilvánosságra, hogy egy baloldali oligarchához, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes volt élettársához, Leisztinger Tamáshoz köthető offshore-gyanús cég nyert októberben a BKV pályázatán. Az ügyben Tényi István tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK), ám őket saját kérésükre kizárták az eljárásból, mivel az elfogultság látszatát is el szerették volna kerülni, hiszen a főpolgármestert is érinti a feljelentés.Teljes behódolás: A Jobbik is Gyurcsány listáján indul!
Megszületett hát az ellenzéki megállapodás az összefogásról. Az Összefogásról! A felek megállapodtak abban, hogy mindannyian teljes mértékben azonosulnak Gyurcsány Ferenc Magyarországról vallott nézeteivel, mindenben támogatják a Dobrev-klán hatalmi ambícióit és Magyarországot az Európai Egyesült Államok nevű birodalom provinciájává teszik. A pártok kinyilvánították, hogy Gyurcsány Ferenc értékei az ő értékeik is, illetve fordítva, az ő értékeik képezik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára tulajdonát. Továbbá megállapodtak abban is, hogy az érték szó jelentését mindenkor Gyurcsány Ferenc határozza meg. Ha mégis támadna valami bizonytalanság, akkor Bauer Tamás döntése az irányadó. Gyurcsány Ferenc megígérte továbbá, hogy ugyanolyan jó jobbikos lesz, mint amilyen szocialista volt. A megállapodás nem tartalmazza, hogy Dobrev Klára lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, de csak azért nem, mert az annyira magától értetődő.Közpénz-tízmilliók, 33 milliós jutalom, taxikártya, ingyenautó – Íme, a DK-s Niedermüller Soroksárt megkopasztó jegyzője
Évi tízmilliós fizetése mellett közel 33 millió forintos jutalmat tett zsebre a DK-s Niedermüller Péter jelenlegi jobbkeze, a Soroksárról Erzsébetvárosba ejtőernyőztetett jegyző, Laza Margit – tudta meg a PestiSrácok.hu. A gyurcsányista polgármester jegyzője a főváros XXIII. kerületéből, Soroksárról távozott közpénzzel kitömve. Laza Margit 2011 májusától 2018 május végéig részesült különböző mértékű jutalmakban úgy, hogy voltak olyan hónapok és időszakok, amikor Laza Margit duplán örülhetett, hiszen a különböző kifizetések részben vagy egészében ugyanazokat az időszakokat érintették, amiért már egyszer a soroksári kasszához járulhatott.Orbán Viktor a Welt am Sonntagnak: Mi egy erős, a szerződéseket betartó nemzetállamokból álló szövetség tagja akarunk lenni
Manfred Weber megsértette a magyar népet címmel interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lap. A kormányfő nemmel válaszolt arra a kérdésre, igaz-e, hogy Angela Merkellel folytatott legutóbbi megbeszélésén a német kancellár felemelte a hangját. Mint mondta, Angela Merkel erős asszony, a felemelt hang pedig a gyengeség jele lenne.Miért szitokszó nálunk a liberális? – Ők tették azzá
Nem kárba veszett, elefántcsonttoronyban köldöknéző időtöltés e kérdés nyilvános boncolgatása. Leginkább, mert a magyar közéletben ma is sokan, Európa-szerte pedig még többen, ismert gondolkodók vagy művészek nevezik magukat büszkén liberálisnak, illetve kritizálják onnan a magyar kormányt (nekik az illiberális a szitokszó!), miközben a szuverenista, patrióta, nemzeti érzelmű szavazók ma már szitkozódnak a liberális kifejezéssel. De azért is fontos tevékenység, mert időszerű filozófiai tanúságokat hordoz a kérdésre adott válasz. Még akkor is, ha a mai liberális célokért senki nem sétálna hősiesen a bitófa alá, inkább gőgösen, megvetve pillant rá kényelmes fotelek biztonságából minden másképp gondolkodóra. Szitokszóvá pedig saját ténykedésük által lett – leginkább Magyarországon – a liberális kifejezés.Magyarok, sikeresek, példaképek – Ne turkáljunk olimpiai bajnokaink zsebében!
A december 8-án megjelent Magyar Közlöny a sportéletre vonatkozó kormányrendeletet is tartalmazott. A hivatalosan életbe léptetett új rendelkezés értelmében megemelkedett az olimpiai érmet, pontot és helyezést szerző sportolók javadalmazása. Ezentúl 50 millió forintot kap majd egy egyéni olimpiai aranyérmesünk, 35,7 milliót egy ezüstérmesünk és 28,5 milliót az a sportolónk, aki bronzérmet nyer. Emelkedett az olimpiai pontszerzők jutalma is. Ahogyan az lenni szokott, a rendelettel kapcsolatban sok helyen máris megindult a fanyalgás, megjelentek értetlenkedő és fals hangok. Írásunkban most az érem másik oldalát szeretnénk megmutatni.Ajánljuk még

















