Pesti Srácok

vezető

Akár ki is zárhatják a kamarából a DK-s frakcióvezető ügyvédet, aki megakasztotta a Czeglédy-pert

Magyar ugar 2020 december 3.
Előzetes vizsgálat után elrendelte a fegyelmi eljárás lefolytatását Binszki József szegedi ügyvéd, DK-s politikus ellen a Szegedi Ügyvédi Kamara fegyelmi főbiztosa. A PestiSrácok.hu írta meg, hogy Binszki – aki nem mellesleg Gyurcsány pártjának frakcióvezetője az alföldi városban – úgy vállalta el több, folyamatosan tagadásban lévő terhelt védelmét a Czeglédy-ügyben, hogy korábban egy ugyanebben az ügyben beismerő vallomást tevő és az ügyészséggel egyezséget kötő vádlottat képviselt. Mivel ez abszolút érdekellentét, felveti az összeférhetetlenség lehetőségét. A Czeglédy-ügyet tárgyaló Kecskeméti Törvényszék ezt meg is állapította, Binszki Józsefet pedig kizárta az egész büntetőeljárásból és határozatlan időre kénytelen volt emiatt elnapolni a büntetőpert. Mindez azt jelenti, hogy a Czeglédy Csaba és társai ellen hatmilliárdos költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőügyet érdemben még mindig nem tudták elkezdeni tárgyalni. Budai Gyula a történtek miatt a Szegedi Ügyvédi Kamarához fordult, ahol a fegyelmi főbiztos arra jutott, hogy a fegyelmi eljárást meg kell indítani: Binszki József az ügyvédi törvény szerint összeférhetetlen módon látta el több vádlottnak is a védelmét, a fegyelmi vétséget pedig szándékosan követte el.

Weber fenyegetőzik: szerinte Magyarország és Lengyelország nélkül is létrehozhatják a helyreállítási alapot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 december 3.
Az Európai Unió valamennyi tagállamának összefogása helyett akár huszonöt tagország együttműködésével is létre lehet hozni a koronavírus-világjárvány utáni helyreállítást szolgáló hétszázötvenmilliárd eurós alapot – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője csütörtökön, utalva arra, hogy az uniós költségvetés Magyarország és Lengyelország vétója miatt késésben van; a két állam tiltakozásának oka, hogy a források elosztását az EU vezetői homályos jogállamisági feltételekhez kötnék. Weber hangsúlyozta: nem Orbán Viktor elítéléséről van szó, hanem egy semleges jogállamisági mechanizmus bevezetéséről, és nem Magyarország vagy Lengyelország ellen foglalnak állást, hanem az igazságszolgáltatás függetlensége és a sajtó szabadsága mellett. Az EPP frakcióvezetője ugyanakkor nem túl burkoltan megfenyegette a magyarokat és a lengyeleket azzal, hogy ha a két vétózó állam miatt nem sikerül elfogadni a büdzsét, január 1-jétől az éppen Magyarországnak és Lengyelországnak igen sok támogatást biztosító kohéziós alapokból sem lehet lehívni mind a betervezett összegeket. Weber szerint a Fidesz EPP-tagságának ügyében döntő fontosságúak a következő órák és napok.
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.