vezető
Zaklatás miatt nyomoz a rendőrség a szivárványkoalíció szerencsi jelöltje, Bíró László ügyében
Zaklatás gyanúja miatt rendelt el nyomozást az összellenzéki szerencsi képviselőjelölt, Bíró László ügyében az Ózdi Rendőrkapitányság – tudta meg a PestiSrácok.hu. A zaklatás bűncselekménye azért is merülhetett fel a korábban antiszemita nézeteket hangoztató Bíróval összefüggésben, mert sajtóbeszámolók és egy feljelentés szerint a szivárványkoalíció jelöltje lelövéssel fenyegette meg a fizetésükért reklamáló munkavállalóit. Meglepő viszont, hogy a NAV visszadobta Bíró zavaros cégügyével kapcsolatos feljelentést.A tejfelesszájú gyerek meséje, mert az "SZFE" a jel, amit mindenki ismer, még a rendőr is
A propagandagyártásnak is vannak ihletett pillanatai. A Színház Online egyik olvasójára hivatkozva osztotta meg ezt a történetet. A honlapon felbukkanó, happy enddel végződő elbeszélést változtatás és kommentár nélkül közöljük – írja a Mandiner, megrettenve a lehetőségtől, hogy bárki is azt feltételezi, hogy bármiben is hozzányúltak volna ehhez a tökélyhez. Mi sem akarunk semmit hozzátenni ehhez a műremekhez, ez biztos pontosan így történt meg. Az elején felbukkanó logikai és számszaki hibákkal nem kell törődni, betudható a lelkes igyekezetnek. Viszont azt készséggel elismerjük, hogy a szerző „művész”, mert tuti művészet ekkorát hazudni.Böjte Csaba: Jó, hogy ma már nem a Securitate végzi a műkritikát – Édesapja négy évet ült egy ötvenhatos versért (PS-interjú)
„Imádkozzunk azért, hogy soha, senkit hitéért, világnézetéért, vallási, nemzeti identitásáért ne üldözzenek!” – mondta portálunknak Böjte Csaba, a köztiszteletben álló ferences szerzetes. Kevesen tudják, hogy Böjte Csaba édesapját egy forradalmi verséért bebörtönözték Romániában, és tulajdonképpen az ott átélt szenvedésekbe halt bele. Édesanyját arra akarták kényszeríteni, hogy megtagadja a férjét, de ezt nem tette meg. Böjte Csaba elküldte édesapja egyik ötvenhatos versét, amivel kivívta Ceaușescuék haragját.A Charlie Hebdo tovább élezi a francia-török diplomáciai konfliktust
Nehezen lehet barátinak nevezni a viszonyt a török államfő és Franciaország (vagy a francia államfő) között. Az ügy hátterében a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái és az ezek "oktatási felhasználása" miatt muszlimok által lefejezett tanár esete áll. Macron, aki nagyon újra akarja választatni magát, a szokásosnál erősebben reagált a sokadik lefejezős gyilkosságra. A francia hatóságok most tényleg kellemetlenkedtek egy kicsit a szélsőséges iszlamistáknak. Az azonban eddig nem volt feltétlenül magától értetődő, hogy Erdoğan is beleáll ezekbe a nyugat-európai konfliktusokba, az iszlám képviselőjeként.Nem volt többsége Karácsonynak a Fővárosi Közgyűlésben, be is rekesztette a szerdai ülést a járványhelyzetre hivatkozva
Elmaradt a Fővárosi Közgyűlés szerdára meghirdetett ülése a koronavírus-járványban megbetegedettek magas száma miatt. A főpolgármester a tervezett ülés elején bejelentette a testület határozatképtelenségét, majd közölte: a pótlásra rendkívüli közgyűlést kezdeményez, amint a tagok többsége jelen tud lenni az ülésteremben. A Fidesz fővárosi frakciója szerint a döntés hátterében az áll, hogy Karácsony Gergely érezte: a vírushelyzet miatt házi karanténban lévő, baloldali polgármesterek nélkül nem tudja a többségét biztosítani.A Financial Times már azt latolgatja, hogy mi lesz Közép-Európával, ha Biden nyer
Egy érdekes elemzés jelent meg a Financial Timesban a minap. A szerző, Ivan Krastev, aki a többek között a CEU és Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által is finanszírozott balliberális bolgár Centre for Liberal Strategies politikai kutatóintézet elnöke, arról álmodozott, hogy mi történne Közép-Európában, ha Donald Trump elvesztené november harmadikán az USA-ban az elnökválasztást. Véleménye szerint az egy nagy csapást mérne az európai populistákra, nevezetesen Orbán Viktorra és a korábbi Habsburg-birodalomból alakult közép-európai államokra. Álmos, vagy Lassú Joe (Biden) győzelme arra késztetné a budapesti és varsói illiberális kormányokat, hogy a kibékülés módját keressék Brüsszellel. A szóban forgó írások közös tanulsága, hogy mind Amerikából, mind Nyugat-Európából láthatólag érzékelhetetlenek a közép-európai geopolitikai, kulturális és történelmi törésvonalak.Merkely Béla: Hazaengedték az első remdesivirrel kezelt koronavírusos beteget (Videó!)
A Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyára által készített, remdesivir hatóanyagot tartalmazó koronavírus elleni szert október 14-én adták be az első betegnek a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikáján. A 75 éves, súlyos állapotú asszony aznap érkezett az intézmény Covid-19 betegeket ellátó osztályára, akit tegnap engedtek haza. Azóta 26 betegnél alkalmazták a készítményt, még maga Donald Trump is ettől gyógyult meg. Stábunk a gyógyszer hatékonyságáról és a gyógyítás pillanatnyi lehetőségeiről Merkely Bélát kérdezte. A Semmelweis Egyetem rektora kiemelte, hogy a vírusszaporodást gátló, infúzióban adható remdesivir hatóanyagot kórházban fekvő, oxigénkezelést igénylő, súlyos állapotú betegek kaphatják. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vírust továbbra is bárki elkaphatja, nem lehet előre tudni, hogy ki lesz az, aki jelentősen megbetegszik és ki vészeli át tünetmentesen. Hozzátette: továbbra is kiemelten fontos az unalomig ismételt helyes maszkviselés, a helyes kézmosás és a szociális távolságtartás is.Brenzovics: Ukrajna az utolsó megmaradt kapcsolatát vágja el Európától a kitiltási botránnyal
Egyetlen ország van, amely következetesen és határozottan támogatta és támogatja Ukrajnát csatlakozási törekvéseiben, és az Magyarország, de Kijev ezt képtelen belátni – fogalmazott portálunknak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetője, Brenzovics László, a kárpátaljai választási sikereket elemző keddi sajtótájékoztatót követően. A szövetség elnöke az ukrán kitiltási botrányra reagálva közölte: az ukrán diplomácia teljesen abszurd helyzetbe sodorta magát, már csak azért is, mivel Ukrajnának egyetlen útja szabad csak Európa felé, hiszen Magyarországot kivéve az összes környező országnak le vannak zárva a határai. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár – az Ukrajnából vélhetően kitiltott egyik személy – portálunknak arról beszélt, csalódottságot talán csak amiatt érez, hogy az ukrán nacionalista politika ezúttal sem cáfolta meg önmagát.Ajánljuk még

















