Pesti Srácok

Böjte Csaba: Jó, hogy ma már nem a Securitate végzi a műkritikát – Édesapja négy évet ült egy ötvenhatos versért (PS-interjú)

null

„Imádkozzunk azért, hogy soha, senkit hitéért, világnézetéért, vallási, nemzeti identitásáért ne üldözzenek!” – mondta portálunknak Böjte Csaba, a köztiszteletben álló ferences szerzetes. Kevesen tudják, hogy Böjte Csaba édesapját egy forradalmi verséért bebörtönözték Romániában, és tulajdonképpen az ott átélt szenvedésekbe halt bele. Édesanyját arra akarták kényszeríteni, hogy megtagadja a férjét, de ezt nem tette meg. Böjte Csaba elküldte édesapja egyik ötvenhatos versét, amivel kivívta Ceaușescuék haragját.

A minap egy csodálatos ’56-os verset kaptam Déváról, Böjte Csaba ferences szerzetes atyától. Amilyen nagyszerű volt a költemény, olyan megrázó a hozzá kapcsolódó történet: Böjte Sándor ezért, és még más verseiért 7 év fegyházat kapott Ceaușescuék kommunista rezsimjétől. A különleges történet – személyes tragikumán túl – azt is világosan megmutatja számunkra, hogy 1956 magyarországi eseményei országunkon túl is hatalmas hullámokat vetettek, olyanokat, amelyek a forradalom után született nemzettársaink életére is hatást gyakoroltak. A részletekről a Dévai Szent Ferenc Alapítvány életre hívóját kérdeztem.

Kedves Csaba testvér, kérem, meséljen édesapja és családja ’56-os érintettségéről!

Édesapám verselgető ember volt. Erdélyi magyarként is természetes volt, hogy megérintette mindaz, ami 1956 őszén az anyaországban történt. És mondani sem kell, rokonszenvezett is a forradalommal. Így aztán a forradalom eltiprásával kapcsolatos érzéseit versek formájában is megírta, több ’56-os verse is született.

PestiSracok facebook image

Emiatt kapta a fegyházbüntetését? Az ’56-os versei miatt?

Igen. Édesapámat a kommunista rendszerben szokásos vádakkal illették ezen költeményei miatt. A szocialista államrend elleni felforgatás és a társadalom elleni izgatás volt a két fő dolog, amellyel vádolták.

Az édesanyja és ön miként élte meg ezeket a szörnyű csapásokat?

Nem csupán édesapám letartóztatása és bebörtönzése jelentett tragédiát számunkra, de az is, hogy édesanyámat igyekeztek minden létező módon ellehetetleníteni, megszégyeníteni.

Édesanyám erős, igazi székely asszony volt. Édesapám halála után sem omlott össze, talpon maradt és tisztességgel felnevelt engem, a gyermekét.

Böjte Csaba büszke édesapjára / Fotó: Horváth Péter Gyula

Sikerült a későbbiek során kibeszélni magukból ezt a súlyos traumát?

Édesanyám érthető módon nem szeretett beszélni a történésekről, hiszen ezek rengeteg szomorúságot, elfeledett könnyeket idéztek fel a számára. Emiatt tapintatból én sem faggattam sosem ezekről az eseményekről.

Azt akarta megmutatni a hatalom, hogy nem tűri a másként gondolkodást, és főleg ennek közzé tételét. Ennek lett áldozata az édesapám. Milyen jó, hogy ma már más világ van, nem a Securitate végzi a műkritikát, és meg lehet emlékezni ’56-ról is, emelt fővel, méltó módon. Imádkozzunk azért, hogy soha, senkit hitéért, világnézetéért, vallási, nemzeti identitásáért ne üldözzenek!

Ennyi év távlatából visszatekintve: mit jelent Önnek az édesapja öröksége?

Ez egy nagyon érdekes kérdés, főleg egy olyan ember számára, aki arra tette fel az életét, hogy árva gyermekeket nevel és igyekszik számukra valódi otthont teremteni.

BÖJTE SÁNDOR:

I.

Süppedő fehér pihetakaró,

Te jól tudod,

Hogy itt minden takarni való.

II.

Ne sajnáld tőlünk fehér pelyheid,

Legalább te,

takard a világ bűneit.

III.

Ne irtózz, ha itt-ott pirosra fest,

A kifolyt vér,

vagy kínjaiban vonaglik a test.

IV.

Takard be szépen hideg sírodba

És a vérét,

Azt őrizd meg, jéggé fagyasztva.

V.

Hogyha majd újból kisüt a nap,

és sugara,

Mit rejtesz mindent kitakart.

VI.

A bíró akkor ítéletet mond,

és a tanúk,

Azok, akiknek te adtál hont.

Kolozsvár, 1956. december 17.

Fotók: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.