vezető
Tizennégy éve szivárgott ki a baloldalt megroggyantó őszödi beszéd
"Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elk***uk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk" – emlékeznek még ezekre a súlyos szavakra, mondatokra? Pontosan 14 éve a mai napon, szeptember 17-én küldték meg ismeretlenek szinte valamennyi hazai médium szerkesztőségébe Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének részletét, amelyben a kormányfő beismerte, hogy éveken át nem csináltak semmit, hazudtak éjjel-nappal, miközben csak úgy tettek, mintha kormányoznának. Az őszödi beszéd kiszivárgásának hatására Gyurcsány kormánya majdnem megbukott, tüntetéshullámok kezdődtek. Az akkori események alapjaiban rengették meg az egész hazai baloldalt. Bár Gyurcsány Ferenc – ahogy azóta sokan emlegetik, az őszödi böszme, a szemkilövető – politikailag úgy látszik, mindent túlél, hiszen az MSZP-ből kiválva új pártot alapított és ma az ellenzékben megint ő diktál, a baloldali pártok népszerűsége azóta olyannyira hanyatlóban van, hogy gyakorlatilag sok esetben már az egész ellenzéki paletta összefogása, teljes szivárványkoalíció kell, hogy valódi versenytársa legyen a kormányzó pártoknak és jelöltjeiknek.Óriási mérkőzésen kiverte a Zágrábot a Fradi a BL-ből
Hihetetlen színvonalas meccsen kiverte a Bajnokok Ligájából a Ferencváros labdarúgócsapata a horvát Dinamo Zagreb együttesét 2–1-es végeredménnyel.A Medveotthont engedély nélkül is üzemeltetné a veresegyházi polgármester, aki magasról tesz a törvényekre (PestiTV-Videó!)
Nem történt meg a Veresegyházi Medveotthon átadása, mivel az önkormányzat nem rendelkezik megfelelő engedélyekkel a fenntartáshoz, így a jelenlegi üzemeltető nem tett eleget a polgármester felszólításának. Mint arról korábban írtunk, a veresegyházi önkormányzat nem hosszabbította meg az üzemeltetési szerződést a Medveotthon Kft.-vel, amiről a polgármester egyszemélyes döntést hozott. Az állatfarm átadásán stábunk is jelen volt, ahol egészen szürreális mondatok hangzottak el az egykori tanácselnök, Pásztor Béla szájából. Veresegyház jelenlegi polgármestere többször is önellentmondásba keveredett, az viszont egyértelművé vált: gyakorlatilag fogalma sincsen arról, mennyibe kerül a farm fenntartása, ráadásul a működéshez szükséges engedélyekkel sem rendelkeznek, de olyan alkalmazottakkal sem, akik képesek ellátni az állatok gondozását. Mindezek ellenére a polgármester úgy gondolja, semmi akadálya nincs annak, hogy ők vegyék át a Medveotthon üzemeltetését, sőt, továbbra is fogadnák a látogatókat - megfelelő engedélyek nélkül is. Pásztor Bélát láthatóan hidegen hagyják az olyan fogalmak, mint például "törvényes működés", "jogszabályi előírás", mert szerinte most "szükséghelyzet" van, ami felülírja azokat. Arra azonban nem tért ki, vajon miért érzi háborús helyzetben magát, ami miatt fittyet hány az előírásokra, bár azt azért közölte, hogy amennyiben "bármilyen gond adódna", ő vállalná azért a felelősséget – bár ez nyilván nem jelentene túl nagy vigaszt annak a személynek, aki a gondatlanság miatt bármilyen sérülést szenvedne. (A polgármester egyébként már más alkalommal is törvényen felüli személyként nyilatkozott, így 2017-ben, amikor engedély nélkül helyezett el hatalmas mennyiségű építési törmeléket a veresegyházi polgármesteri hivatal egy helyi telken.) A Medveotthon Kft. igazgatója mindezek után – jogi képviselője tanácsára – nem adta át a farmot. Kuli Bálint ugyanis akkor követne el jogsértést, ha ezt annak ellenére tenné meg, hogy a jogutód nem rendelkezik megfelelő engedélyekkel az állatok ellátására. Az igazgató a kormányhivatal állásfoglalását kérte az ügyben, annak megérkeztéig pedig továbbra is vállalta a Medveotthonban élő állatok gondozását – akár önerőből is. Hozzátette: szerinte egy politikai játszma áll az ügy háttérben.Orbán: December-január környékén tetőzhet a vírusjárvány
A szakemberek véleménye szerint a koronavírus-járvány második hulláma december-január környékén tetőzhet – mondta el szerdai Facebook-üzenetében Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzátette: a második hullám felkészültebben érte az országot, ráadásul a nemzeti konzultáció alapján a védekezés formáiban is érvényesül a magyar emberek akarata. Orbán Viktor kitért arra is, milyen új döntések születtek a kormányülésen a vírusjárvánnyal kapcsolatban.Gyurcsányné eltévedt a málnásban
Ingyenmálnát mindenkinek, most! Dobrev Klára ugyanis kétségbe van esve, amiért drága a málna, és szerinte magyar gyermekek százezrei kénytelenek anélkül fölnőni, hogy megízlelhetnék ezt a csodás gyümölcsöt. A Szemlőhegyen, illetőleg Brüsszelben lakozó Klára asszony rajta tartja ujját a nép ütőerén, együtt lüktet-izzad a magyarokkal, tudja, milyen terheket cipelnek a nyomorultak. Drága a málna – ez most a fő baj...Miről lehetett szó Gyurcsány és Simicska éttermi asztalánál?
A Demokratikus Koalíció elnöke és a visszavonult milliárdos egy budai étteremben egyeztetett – tudtuk meg egy magát felfedni nem kívánó forrástól. Igyekeztünk utánajárni, miről is volt szó a találkozón, kaptunk is választ az egyik féltől, amolyan szokásos mellébeszélős stílusban.Tóth Bertalan ellen tüntettek a "lemészárolt" Pest megyei szocik
Petícióban kérték az MSZP feloszlatott Pest megyei szervezetének tagjai szerdán, Budapesten, hogy a pártvezetés vonja vissza az erről szóló döntést, és hogy küldötteik részt vehessenek a hétvégi tisztújító kongresszuson. Az MSZP Villányi úti székháza előtt nagyjából ötvenen demonstráltak a feloszlatás miatt. Többen Anonymus-maszkot viseltek, táblákat tartottak, amelyeken a következő mondatok voltak olvashatók: "Tóth Bertalan otthon takaríts, ne a pártban!"; "Ne trükközzetek!"; "Ne csaljatok!"; "MSZP=Molnár=Tóth Kft."; "Demokratikus elnökválasztást!"; "Politikai leszámolás".Ennyit számít Botkának az emberek egészsége: tömegrendezvényt szerveztek Szeged belvárosában
Maga Botka László kérte arra szeptember 4-én a szegedieket közösségi oldalán, hogy kerüljék a tömegrendezvényeket, néhány nappal később viszont pont az önkormányzat közlekedési cége és a szegedi reptér – amelynek vezetője Ujhelyi István korábbi sofőrje, a Szeviép-botrányban is vastagon érintett Báló Tamás – megrendezték a térség talán legnagyobb tömegrendezvényét, méghozzá a város közepén. A hétvégi szegedi repülőnapon a tiszai rakpart rövidke szakaszán a rendezvényen készült fotók tanúsága szerint több ezren lehettek, egymás hegyén-hátán. Hogy a jelenség mennyiben járult hozzá, azt nem lehet még tudni, de hétfőre jelentősen meg is ugrott Szegeden, illetve Csongrád-Csanád megyében a koronavírus-fertőzöttek száma.Gyorgyevics Benedek: Amikor elkészül a Liget-projekt, végül úgyis mindenki büszke lesz rá
„Számunkra azoknak a látogatóknak a véleménye az igazán fontos, akik a lábukkal szavaznak, akik eljönnek és használják” – fogalmazott portálunk érdeklődésére Gyorgyevics Benedek, akit a Városligetben nemrégiben átadott sportpark első éles hetének tapasztalatairól kérdeztünk. A Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója megjegyezte: van abban valami különös báj, és egyfajta elégtételt is jelent, amikor korábban magukat „ligetvédőként” aposztrofáló szülők vagy nagyszülők gyermekei vidáman mosolyogva csúsznak le azon a csúszdán, aminek megépítését a saját családjuk ellenezte. Mint hozzátette, biztos benne, hogy a jövőben átadandó további fejlesztésekkel is ugyanez lesz a helyzet, és az elkészült Liget-projektre végül mindenki büszke lesz.Ajánljuk még

















