vezető
Kormányinfó – A kormánytól retteg Karácsony Gergely, pedig csak a törvényekkel nem boldogul
Az európai országok többségében romlik a járványhelyzet, néhol drámaian; Spanyolország esetében a tisztifőorvos javaslatára zöldről sárgára változtatta a kormány a minősítést – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely beszélt a déli határon megélénkült migránsmozgásról is, a vezető téma azonban az újságírói kérdések jóvoltából a Főváros Lánchíd-felújítás körüli szerencsétlenkedése lett. Ebben a főpolgármester továbbra is játssza az üldözött áldozat szerepét, azonban ez sem magyarázat arra, hogy az általa vezetett önkormányzat miért nem is próbálja meg betartani a törvényeket. Gulyás Gergely higgadtságot kért Karácsony Gergelytől, és főleg józanságot a veszettül fenyegetőző Gyurcsány Ferenctől.Az indexesek akkor is hazudnak, ha már nem indexesek
Avagy sírjunk együtt Dull Szabolccsal, az áldozattal, a mártírral, aki egy egyszerű kérdést is képes beállítani csengőfrásznak.Kiváló a műsor: épp egy kanál vízbe fojtják bele egymást az ellenzéki pártok
A Momentum szerint a gödi DK frigyre lépett a Fidesszel. A DK szerint a gödi Momentum lefeküdt a Fidesszel. Ezalatt Márki-Zay Péter arról értekezik, hogy a városi fürdőbe folyton belerondít valaki, és nem kizárt, hogy a Fidesz az. Kunhalmi egy balatoni szabadstrandon azt ecseteli: nincsenek szabadstrandok. Közben Hadházy kásás hangját hozza a szél a lépcsőkorlát felől. A sok kis tünet együttesen arra mutat: a honi ellenzék visszavonhatatlanul megtébolyodott. Kár értük, kiváló ügynökök voltak.Bosszút állt a baloldal az őrnagyon, aki elfogta az SZDSZ-es pedofilt
Elképesztő és gusztustalan mosdatás zajlott a híres Lévay-ügyben a baloldal részéről. Kovács Viktor őrnagy az 1990-es években egy nagyon sikeres nyomozócsapatot vezetett, amely több száz fiatalkorút mentett ki emberkereskedők, futtatók karmaiból. Az őrnagy egyik utolsó ügye Lévay Levente korábbi kispesti polgármester elítélésével zárult. Az SZDSZ-es politikus, csakúgy, mint a nemrégiben elítélt Kaleta Gábor, pedofil tartalmakat böngészett az interneten. Az 1999-es bűnügy akkor vett bizarr fordulatot, amikor a baloldali média elkezdte mosdatni Lévayt, azzal az indokkal, hogy "fideszes" lejáratás zajlik ellene – számol be a Magyar Nemzet.Összefogott a világ Libanon megsegítéséért - Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították (összefoglaló!)
Libanon fővárosában, Bejrútban kedd este történt robbanás, amelynek több ezer sebesültje és már száznál több halottja van. Magyarország Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára 1 millió eurót ajánl fel az Antióchiai Szír Maronita Katolikus Egyház számára. Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára szerint rövid távon életmentő segítségre van szüksége Libanonnak a bejrúti robbanás után. A robbanás a bejrúti kikötő körzetében történt, ott, ahol több robbanóanyag-raktár – más források szerint vegyianyagraktár – található. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították és gyásznapot hirdettek. Összeállításunkban elolvashatja, mi történt és milyen szörnyű pusztítást végzett a robbanás.Az ellenzéki szappanopera következő részében ezúttal az LMP-t végeznék ki
Az LMP-nek sem sikerült megugrania azt a minimális elvárást, hogy szabályszerűen gazdálkodjanak a párt bevételeivel. Kedden jelentette be az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hogy befejezte a Lehet Más a Politika (LMP) 2017-2018-as időszakra vonatkozó ellenőrzését, a számvevőktől nem kapott zöld jelzést a zöldpárt gazdálkodása, mivel az LMP belső szabályozásában számos hiányosságot találtak, valamint a közzétett pénzügyi elszámolások sem mutattak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és annak kiadásairól. Ezek alapján viszont egyértelműen kijelenthető: az LMP szemrebbenés nélkül tévesztette meg saját párttagságát, valamint a nyilvánosságot is, amit viszont még a balliberálisok sem hagytak szó nélkül. Az ellenzéki szappanopera most következő részében a zöldpárt mellett - amint azt Csibra Tibor kollégám nevezte - Gyurcsány Ferencné férjének pártja is felbukkan, okozva némi zavart az erőben.Gödi botrány – A baloldali belháborúban az álhírgyártás a jól bevált harcmodor
Egymásnak esett a DK és a Momentum a gödi eset ürügyén. A DK uniós képviselője, Rónai Sándor kedd esti közleményében nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amely szerinte azt bizonyítja, hogy legnagyobb baloldali riválisa, a Momentum a Fideszhez dörgölődzik. A bizarr vádat nem győzi cáfolni a Momentum, sőt, ellentámadásba kezdtek és egy még abszurdabb elmélettel erősítik az ellenzéki komédiát: azt állítják, hogy pont a DK kokettál a Fidesszel. Gyurcsányék politikai versenytársai azt állítják, manipulált felvételt hozott nyilvánosságra a DK. Ez a gyakorlat jellemző egyébként az ellenzékre, amely mestere az álhírgyártásnak. Az ellenzéki összefogás állapotát mi sem tükrözi jobban, mint az a tény, hogy az egymás hátán megkapaszkodni kívánó szövetségesek annyira bizalmatlanok egymással, hogy titokban minden megbeszélést rögzítenek. A botrány kapcsán sűrű nyilatkozatháború zajlik a két balliberális párt között, amelybe Terézváros momentumos vezetője is beleállt.Most már a Lánchíd léte a tét; Karácsony újabb baklövését elképesztő kamuorgia követte
Újabb félelmetes baki, újabb elképesztő ostobaság és persze újabb mutogatás. Ez jellemzi Karácsony Gergely tevékenységét Lánchíd-ügyben (is), aki természetesen több méter hosszú Facebook-posztokban magyarázza a lehetetlent és keni a kakit rendületlenül, ahogy felelős városvezetőhöz illik. Ezerszer és unalomig kitárgyalt taktika ez, mégsem mehetünk el szó nélkül a főpolgármester töketlensége és károkozása mellett. Ténykérdés, hogy a Lánchíd felújításának közbeszerzését kilenc hónapja nem írták ki, pedig minden feltétel adott volt hozzá, ahogy az is tény, hogy a pénz is meglenne rá, mind kormányzati, mind fővárosi oldalról, ehhez képest most egy elfuserált közbeszerzést sikerült kiírnia Budapest baloldali városvezetésének, melyet egyébként Demszky kedvenc cégének szántak. De ez sem jött össze Rontó Pálnak, cserében a hibás a vackorba harapott főpolgármester szerint ismét a gonosz kormány.Ajánljuk még

















