vezető
Újra együtt az álompár – Kibékült Tihanyban Gyurcsány és Fegyőr (Videóval!)
Az egyeztetett időpontban, szombaton délután négykor találkozott Tihanyban az utóbbi napok baloldali cicaharcának két főszereplője, Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András, akik begyógyították a frigyükön ejtett sebeket, és annyira kibékültek, hogy a DK elnöke még a Momentum aláírásgyűjtő ívét is szignálta. A történelminek álmodott légyottól a Magyar Hang jött leginkább izgalomba: a pacsizásról egy indokolatlanul hosszú videót is megjelentettek."Meg fogunk ölni benneteket" – Exkluzív interjú az érdi leszámolás szemtanújával a PS-en!
Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, brutális módon támadt egymásra több ember Érden, akik nem válogattak a harci eszközök használatában: kések, vasvilla és fegyver is előkerült a vita hevében. Egy ötvenéves férfi állapotát a mentők a helyszínen stabilizálták, de később belehalt a szúrt sebekbe. Az enyingi és érdi romák közötti véres leszámolás hátteréről több információ is napvilágot látott, a PestiSrácok.hu-nak azonban a gyilkosság szemtanúja, az áldozat testvére is megszólalt, aki nem csupán azt mondta el, hogy mi váltotta ki a vitát, hanem részletesen beszámolt a július 30-i eseményekről. Az áldozat építési vállalkozó volt, aki az eddigi hírekkel ellentétben nem is Érden, hanem a XI. kerületben lakott; az ötvenéves férfi – testvére szerint – a fia miatt kirobbant háborúskodást akarta lezárni. Portálunk azt is megtudta, hogy az ügyben érintett enyingi romacsaládtól még a helyiek is tartanak, akik szerint "ennek sosem lesz vége". Az érdi polgárőr egyesület elnöke szerint azonban nem cigánymaffia, hanem két család konfliktusa okozta a tragédiát; véleménye szerint a romák közötti leszámolás egyedi eset, a városban évek óta jelentősen javul a közbiztonság. A meggyilkolt férfi valóban tehetős vállalkozó volt, több száz lakást építettek a környéken, nem volt gond velük. Az enyingi családról viszont még a helyiek is alig mertek nyilatkozni; csupán néhányan vállalták, hogy kameránk előtt mondják el, mennyire rettegnek a famíliától, akik Marian Cozma meggyilkolását követően sem voltak képesek arra, hogy változtassanak életmódjukon.Az indexes maffiából nem lehet kiszállni - Bohár Dániel oknyomozó riportja (videó!)
Dull Szabolcs köre emberről emberre járt, hogy mindenkit meggyőzzenek az Index szerkesztőségében a felmondásról. Két héttel ezelőtt több, mint 80 ember hagyta ott az ország egyik legnagyobb lapját. Voltak, akik azonban szívesen maradtak volna, mégsem tehették.Pedofil bűncselekmény gyanúja miatt feljelentették Czeglédy és a szombathelyi szocik cimboráját – Kaleta-ügy a Falcónál?
Az öltöző ablakán át készített felvételeket 18 év alatti lányokról a Falco KC, illetve szombathelyi sportközpont és kézilabda-akadémia egyik alkalmazottja egy rendőrségi feljelentés szerint. A hírt a klub és az intézmény együttes közleményben maga jelentette be azzal, hogy büntetőfeljelentést tettek és dolgozójukat azonnali hatállyal elbocsátották. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy a pedofil bűncselekménybe belebukott dolgozó nem más, mint a Falco marketingvezetője, S. Ádám, a szombathelyi szocik nagy reménysége. Czeglédy médiacsapatának oszlopos tagja, a Nyugat.hu újságírója az önkormányzati választások után tört be a szombathelyi sportéletbe. Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Kálmán jóbarátja, akit az új ellenzéki vezetés delegált az önkormányzati tulajdonú klubhoz. Helyi sportkörökben azt beszélik, hogy a klubmenedzser marketingvezetőnek fényes jövőt szántak; állítólag őt nézték ki a következő klubvezetőnek.Hazánkban is szobrokat döntögetnének a feministák, Gyurcsányék tanácsköztársasági módszerekhez nyúlnának (Karantén-vlog)
A magyar ellenzék nagyobb része visszapillantott 1919-re, és úgy tűnik, hogy remek példaként tekint arra az időszakra, amikor a vörösterror törpe kisebbsége fékevesztett tombolásban mutatta meg valódi énjét. A Karantén e heti adásában nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ma Gyurcsány Ferenc és egyre több ellenzéki figura vizionál vért, utcai harcokat, pusztítást, bosszút. Számukra nem maradt más út; alternatívát, valódi ötleteket és munkát nem tudnak felmutatni, ezért a kommunistákra jellemző pusztítást és anarchiát helyezték ismét fókuszba. Gyurcsány nyíltan ki is írta magából, hogy mi vár a fideszesekre és Vidnyánszkyra, ha újra kezükben lesz a gyeplő: levegőtlen világ, és nem lesz árokbetemetés, földönfutókká teszi a vörös söpredék azokat, akik nem engedik őket a húsosfazékhoz. Ez a hang egyre erősebb, az olcsó és átlátszó demagógia, a magyar emberek hergelése pedig jó ötletnek tűnik a Momentum számára is, akik úgy tüntetnek a Balatonért, hogy közben csúsztatnak, hazudnak és olcsó lózungokat, hamis frázisokat pufogtatnak, a tényeket pedig messze száműzik játszóterükről. A Karantén ismét lecsapott Varju Lászlóra, aki nem képes kiheverni a brüsszeli vérzivatart: a DK-s politikus hetekkel később is azt szajkózza mindenhol, hogy Orbán Viktor mekkorát bukott Európában. Természetesen nem kerülte érzékeny fülünket és szemünket az az elképesztő ostobaság sem, hogy egy feminista blogger hazánkban is szobrokat akar döntögetni, elvégre Szent István és Mátyás király nyilván valami aljas despota és elnyomó volt, ráadásul tengernyi vér is tapadt a kezükhöz, sőt, valószínűleg a transzneműekhez sem vonzódtak annyira, így elfogadásból is lett volna mit tanulniuk. Nézzék meg videónkat, rázzák az öklüket, ha kell, de nevessenek is velünk!Birtokba vettük a PestiTV stúdióját, szeptemberben indulunk! (galéria)
Birtokba vettük a PestiTV stúdióját, amelyben már készülnek a próbafelvételek és a jövő héttől látható előzetesek. Magyarország szeptemberben induló új közéleti televíziós csatornájának fő műsorait ebből az új, a Hung-Ister Zrt. újpalotai komplexumában kialakított stúdióból adjuk majd. A PestiTV kiadója a Progress Media Hungary Kft., amely a PestiSrácok.hu szerkesztőségével és kiadójával, az Insider Media Lapkiadó Kft.-vel együttműködve készíti a műsort, így a PS mostani, budai szerkesztőségében is lázas munka folyik. Alapcsomagos és szabadon fogható csatornaként a PestiTV ősztől a legtöbb hazai szolgáltató kínálatában elérhető lesz, sőt, akár egy olcsó, digitális antennával is fogható, de az interneten, a PestiSrácok.hu-n is visszanézhetőek lesznek az adások. A PestiTV Magyarország új hír- és influenszertelevíziója, amely bár hír- és hírháttér-csatorna, de a műsorokba sok nem direkt politikai, hanem inkább társadalmi, urbanisztikai és kulturális kérdés is bekerül, többek között az angolszász világ újkonzervatív megmondóembereinek (egy műsorunk címét lelőve: a "right brothers") világához hasonlóan. A PestiTV a legjobb sztorik, erős és sarkos vélemények, a fiatalos lendület és a laza arcok gyűjtőhelye és műhelye, amely közvetlen, nyitott, percre kész és értékorientált televízió, főleg fiataloknak és örökifjaknak. A csatorna elkészült promóciós adásai ITT elérhetőek, nézd meg videóinkat, ősztől pedig a PestiTV-t! Kövesd új Facebook- és Instagram-oldalunkat is!Gyermeküdülőben táborozik a Kétfarkú Kutya Párt, úgy elszabadult a buli, hogy a rendőrök is kivonultak
Elkeseredésében portálunknak írta le panaszát egy zamárdi nyaralótulajdonos, akinek családi üdülését rontotta el a Kétfarkú Kutya Párt fékezhetetlen őrjöngő szórakozása, amit "alkotótábor" címszó alatt művelnek napokon át egy alapítványi működtetésű gyermeküdülőben. "Egész napos részeg dorbézolás, trágár üvöltözés, utcán tántorgás, minősíthetetlen ordibálás a hangszórókból még hajnali 3-kor is, elviselhetetlenné tette azt a pár napot, amit egész évben vártunk" – írta egy édesanya. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, hogy az elmúlt két napban többször is kellett intézkedniük a helyszínen, és mivel a figyelmeztetések nem jártak eredménnyel, három szervező személy ellen feljelentést tettek csendháborítás szabálysértés miatt. A gyermeküdülőt működtető alapítvány képviselője pénteken reggel azonnal Zamárdiba utazott, hogy saját lehetőségének keretei között rendezze az ügyet. "Előítéletek nélkül döntünk arról, hogy kinek adjuk bérbe az ingatlant. Elhiheti, hogy nem ilyen rendezvényre igényelték az üdülőt, mint amire a szomszédok panaszkodnak" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Nagy Norbert, az alapítvány operatív vezetője.Orbán: Úgy kell tekintenünk minden migránsra, mint egy potenciális fertőzőre
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel szokásához híven interjút adott a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő részletesen beszélt arról, hogyan áll jelenleg Magyarországon a járványellenes védekezés, milyen módszerekkel készülnek a második hullámra. Orbán Viktor ezután beszélt a bevándorlásról is, arról, hogy egyre fokozódik a helyzet Röszkénél, majd választ adott arra is, hogy miért veszélyes most a járványhelyzetben az illegális migráció. A kormányfő utána részletezte a nemzeti konzultációval kapcsolatos adatokat, majd bejelentette, hogy meghosszabbították annak leadási határidejét a nagy érdeklődésre való tekintettel. A gazdaságról és a munkanélküliségről elmondta, hogy ma többen dolgoznak, mint januárban, ám kevesebben, mint tavaly ilyenkor. Orbán Viktor a járvány előtti időszakhoz képest úgy 30-35 ezres hiányt lát, azonban vállalták, hogy annyi munkahelyet létrehoznak, amennyit a vírus elpusztít.Konzervatívnak lenni a legnagyobb lázadás – Jobboldali influenszerek a Polbeatben (videó!)
Influenszerek, véleményvezérek és megmondóemberek is diktálják az iramot a magyar közéletben. De kik ők, mit tudunk róluk? Miért működik a Puzsér-féle mindenkit kritizálás az interneten, és miért nem lesz belőle vajon igazi politikai tényező? A HVG szerint a százezres nézettség a PestiSrácok.hu vloggereinek videóin az olvasók érdektelenségét mutatják, de valóban kevés-e a százezer néző egy politikai videón? Ezeket a kérdéseket járta körbe Vincze Emília Kroó Zitával, az Origó újságírójával és a Hír TV Címlap című műsorának állandó szereplőjével, Varga Ádámmal, a Fair Right Youtube-csatorna vloggerével, valamint Tisóczki Flórával és Zelenka Dórával, a Pesti lányok vlog szereplőivel.Ajánljuk még

















