Pesti Srácok

Gyermeküdülőben táborozik a Kétfarkú Kutya Párt, úgy elszabadult a buli, hogy a rendőrök is kivonultak

null

Elkeseredésében portálunknak írta le panaszát egy zamárdi nyaralótulajdonos, akinek családi üdülését rontotta el a Kétfarkú Kutya Párt fékezhetetlen őrjöngő szórakozása, amit "alkotótábor" címszó alatt művelnek napokon át egy alapítványi működtetésű gyermeküdülőben. "Egész napos részeg dorbézolás, trágár üvöltözés, utcán tántorgás, minősíthetetlen ordibálás a hangszórókból még hajnali 3-kor is, elviselhetetlenné tette azt a pár napot, amit egész évben vártunk" – írta egy édesanya. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudtuk, hogy az elmúlt két napban többször is kellett intézkedniük a helyszínen, és mivel a figyelmeztetések nem jártak eredménnyel, három szervező személy ellen feljelentést tettek csendháborítás szabálysértés miatt. A gyermeküdülőt működtető alapítvány képviselője pénteken reggel azonnal Zamárdiba utazott, hogy saját lehetőségének keretei között rendezze az ügyet. "Előítéletek nélkül döntünk arról, hogy kinek adjuk bérbe az ingatlant. Elhiheti, hogy nem ilyen rendezvényre igényelték az üdülőt, mint amire a szomszédok panaszkodnak" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Nagy Norbert, az alapítvány operatív vezetője.

– írta olvasónk. Állítása szerint a szomszédságukban működő Pest Megyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány által üzemeltetett üdülővel soha nem volt semmi probléma. Kisebb-nagyobb gyermekek szoktak ott nyaralni, és soha nem volt konfliktusuk az alapítvánnyal azért, mert a vendégeik zavarták volna a környék nyugalmát. Ami azonban most történt, az a nő szerint elkeserítő és felháborító. Olvasónk levele szerint augusztus 5-én, azaz szerdán egy körülbelül 30-40 fős felnőtt társaság vette birtokba a tábort, és azóta szenved az egész szomszédság. Ahogy fogalmaz, megdöbbentő viselkedésükkel azonnal kivívták az itt lakók és nyaralók ellenszenvét.

PestiSracok facebook image

– olvasható a panaszlevélben. Viktória családja szombaton már hazautazik. Ez volt a nyaralásuk; még egy éjszakájuk van, amitől sok jót már nem remélnek. Állítólag a rendőrök azt ígérték nekik, hogy ha a táborlakók ezen az éjszakán is folytatják az őrületüket, akkor elő fogják őket állítani.

Két nap alatt négyszer vonultak ki az üdülőbe a rendőrök

Mi is megkerestük a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságot, akik azt írták: először augusztus 5-én éjszaka vonultak ki az üdülőhöz bejelentésre, mert túl hangos volt a zene. Egy főt figyelmeztettek, aki a zenét lehalkította. Másnap, augusztus 6-án éjszaka több alkalommal is intézkedniük kellett.

– áll a rendőrség kérdéseinkre küldött válaszlevelében.

Éppen a kétfarkúak kutyázzák össze a Balatont, "sör meg ilyesmi van"

Mint kiderült, a szóban forgó rendezvény nem más, mint a Kétfarkú Kutya Párt immár hagyományos nyári rendezvénye, amit "alkotótábornak" neveznek. Honlapjuk szerint az esemény "az Mkkp régi, új és leendő passzivistáinak találkozója", amelynek célja, hogy "összekutyázzuk a Balatont, amíg még lehet". A tábort augusztus 5. és 9. között tartják, nyitott, de belépőt szednek. Hogy pontosan mi a program, az rejtély. Ezt írják:

Továbbá hozzáteszik, hogy "sör meg ilyesmi lesz", addig, amíg "minimum 10 ember ébren van és még fel tudja mondani a négyszín tételt!"

Nem ezt ígérték az ingatlantulajdonos alapítványnak

Megkerestük a zamárdi gyermeküdülőt üzemeltető alapítványt, és megkérdeztük, miért nem gyerekek üdülnek épp a táborban, mit keresnek ott olyan felnőttek, akik a panaszok alapján állati ösztöneiket kiélni utaztak a Balatonhoz. Arra is kíváncsiak voltunk, van-e belső szabályzata a tábornak, és ki kontrollálja, hogy azt betartják-e a vendégeik. Először írásban válaszoltak: kifejtették, hogy mivel semmilyen támogatást nem kapnak, saját erőből kell megoldaniuk minél több rászoruló gyermek üdültetését, ezért adják ki bérbe is az ingatlant. Ezúttal alkotótábor céljára.

– írták. Később telefonon is egyeztettünk az alapítvány operatív vezetőjével, aki azt mondta, előítéletek nélkül döntenek arról, kinek adják ki az üdülőt, és mivel nem voltak negatív tapasztalataik, nem volt ok, amiért ne adták volna ki a a Kétfarkú Kutya Pártnak az ingatlant, akik egyébként alkotótábor céljára kötötték a bérleti szerződést, és egyáltalán nem olyan időtöltésről állapodtak meg, mint ami a panaszokban szerepel.

Fotó: Facebook/Kétfarkú Kutya Párt

Nagy Norbert azt is mondta, hogy egyelőre nem tudja megállapítani, hogy konkrétan a bérlőkkel, vagy olyanokkal volt-e baj, akik kívülről érkeztek a táborba. Információja egyelőre annyi volt, amennyit neki is éjszaka megírtak a szomszédok. Reggel azonnal autóba ült, és Zamárdiba indult, hogy tájékozódjon és rendezze a helyzetet.

Írtunk a Kétfarkú Kutya Pártnak is. Megkérdeztük, miért éppen egy gyermektáborban kell ilyen rendezvényt tartani, mitől lesz egy piálós, hőzöngős zenés programsorozat alkotótábor? A pártvezetés elfogadhatónak tartja-e a fentiekben vázolt viselkedést egy állítólagos alkotótáborban, ráadásul gyermeküdülőben? Ők ezidáig még nem válaszoltak.

Vezető kép: Olvasói fotó