vezető
Futni hagyták az adócsalással gyanúsított olasz húscézárt? - Sokasodnak a kérdőjelek a volt főügyész öngyilkossága körül
Vasárnap óta mindenki azt találgatja, vajon milyen előzmények után dönthetett úgy Bács-Kiskun megye volt főügyésze, hogy eldobja magától az életét. Természetesen összeesküvés-elméletek is felbukkannak a közösségi média bizonyos részeiben és egyesek a "kormány ellenségének eltakarítását" emlegetik. A volt főügyész haláláról szóló sajtóhírek szűkszavúak, csak azt idézik fel, hogy Nánási Lászlót, helyettesével együtt, tavaly november 15-én, azonnali hatállyal felmentette beosztásából a legfőbb ügyész. A hivatalos indokra azóta sem derült fény, csak a találgatás maradt, miszerint az egyik legnagyobb hazai húsüzem olasz tulajdonosának a büntetőügye sodorhatta magával a főügyészt. A Hungary Meat Kft. tulajdonosát ugyanis 5 milliárdos adócsalással gyanúsítják.Nagyon fájna Gyurcsányéknak, ha nem terjeszthetnék a Facebookon tovább szabadon a rém-és álhíreiket
Két, megfizethetetlen árú balatoni lángos elfogyasztása közben hatásszünetet tartott a DK, a hirtelen jött lehetőséget pedig arra használták fel, hogy az erre leginkább alkalmatlan arcukkal felolvastassák, miképp eszi meg reggelire Orbán a Facebookot. Diktatúra van itt, szintet lép a cenzúra – mondta forradalmi toborzójában Rónai Sándor, aki nem szalasztotta el felidézni az Index kormányzati bedarálásának hazugságát sem, kifelejtette ugyanakkor a történetből gazdáját, Gyurcsányt, aki amúgy az egész habverés mögött áll. Rónai egyébként annak a DK-nak az EP-képviselője, amely szigorú, huszonnégy órás szakmányban íratja a rém-és álhíreket az olyan, a saját tulajdonukban lévő platformokon, mint amilyen például az Orbán Lapjáról Kitiltottak Társasága. Érdemes megjegyezni, hogy Gyurcsány személye miatt a hardcore MSZP-sek jobban utálják Ferencet, mint Orbánt, ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a DK-val összefogva gyártsák és terjesszék a nettó hazugságot, közös munkájuk gyümölcse egyebek mellett a mostani balatoni lejáratókampány.Gyilkosság, drog, prostitúció: újra reflektorfényben a rettegett enyingi bűnbanda
Az érdi leszámolás miatt újra az érdeklődés középpontjába került az enyingi cigánybanda, amely hosszú alvilági karriert tudhat magáénak. A leginkább uzsorázásra, prostitúcióra, kábítószer-kereskedelemre szakosodott enyingiek a 2009-es Cozma-gyilkosság után kerültek igazán reflektorfénybe, de a helyi bűnözők már 20-25 évvel ezelőtt is megpróbálták terrorizálni a környéküket és a Balaton-partot.Saját költségvetési támogatásával sem tudott törvényesen elszámolni a közpénzekért folyamatosan aggódó LMP
Szabálytalan gazdálkodásával a nyilvánosságot és a saját tagságát is megtévesztette az LMP – egyebek mellett ezt a következtetést vonta le az Állami Számvevőszék (ÁSZ), miután a szervezet áttekintette az ellenzéki párt 2017-2018-as pénzügyi kimutatásait. Az LMP az említett időszakban összesen 368,8 millió forint költségvetési támogatásban részesült, ám mivel a könyvelésük szabályszerűtlen volt, nem lehet tudni, hogy a bevételeiket, kiadásaikat a törvénynek megfelelően kezelték-e. Észrevételeit az ÁSZ megküldte az LMP társelnökeinek, ők azonban nem vitatták a számvevőszék megállapításait.Orbán Viktor, Hosszú Katinka – így merj fotót posztolni a Facebookra
Nem tudom, olvasóinknak milyenek a tapasztalatai, de sejtem. Mindannyian ugyanabban a cipőben járunk. Ha vállaltan jobboldali vagy, és ennek hangot is adsz a fészbukon, s pláne ha kicsit is karcosabban fogalmazol (például le mered írni, hogy szerinted a migránsok nem kizárólag bociszemű kisfiúk), borítékolható, hogy a Cukkerberger-maffia haragja lesújt rád, és pár napra letiltanak. De nem csak a ködös, önkényesen értelmezhető „közösségi irányelvek” megsértésével kell vigyázni, nem csak a hivatalos cenzúra állít masszív falat a konzervatív gondolatoknak, és ezek megfogalmazóinak, hanem a sima felhasználók egy részének lehengerlő agresszivitásával, gusztustalan, fröcsögő gyűlöletével szembe találkozni is megrázó élmény.Az összes ellenzéki párt válságban van
A választási ciklus felénél a kormánypártok népszerűsége ötven százalék felett van, úgy, hogy valószínűleg most először nem is mérik felül őket, ahogy szokták, néhány százalékkal, hanem a stabil Fidesz szavazók száma valóban most több, mint az összes választó fele. Ennek az az oka, hogy a Fidesz és a miniszterelnök szokás szerint talált az emberek számára elfogadható válaszokat az ország problémáira, az ellenzék viszont még az önkormányzati választásokon szerzett pozícióival sem tudott élni. Az ellenzéki pártok pedig egyenként és különböző okokból vannak válságban, úgy, hogy egyiknek sincs igazán esélye arra, hogy a helyzetén javítson.Országgyűlés – Az uborkaszezon közepén lángosozott egy jóízűt az ellenzék
Alig több mint fél órát kapott az ellenzék az Országgyűlés hétfői, rendkívüli ülésnapján balatonozni, lángosozni és mészároslőrincezni, mivel olyan kevesen voltak, hogy még a napirend elfogadásához sem volt meg a határozatképességük. Nem volt azonban hiábavaló a mutatvány, mert Kocsis-Cake Olivio például olyan fontos körülményt világított meg, hogy a Balatonnál és a Velencei-tónál személyesen a Lőrinc szedi a sápot a leterített törölközőkért. Gyurcsány Ferenc a szokásosnál is egy kicsit mélyebb, reszelősebb hangon közölte, hogy Magyarországnak züllött kormánya van, majd a DK vezetője az épp a családja által einstandolt Indexet is elsiratta, természetesen a sajtószabadsággal együtt. Az MSZP elnöke az Igazi Demokrácia érdekében megszüntetné a köztársaságot, és megtudhattuk azt is, hogy a hetente a felére zsugorodó Jobbik 2022-ben kormánytényező lesz.A Színház- és Filmművészeti Egyetemet eddig kaotikusan, a törvényi előírásokra fittyet hányva irányították
Több, mint 10 éve sorozatos gazdálkodási szabálytalanságok és fokozott korrupciós veszélyek jellemzik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) gazdálkodását – erről árulkodnak az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nyilvános jelentései. A szörnyű diktatúrában egészen ultraliberális módon sikerült gazdálkodniuk a közpénzekből, így nem meglepő az ellenzéki hisztéria, hogy az új vezetőségi tagok kinevezésével várhatóan új szelek fújnak majd az intézmény háza táján, ami véget vethet a közpénzek elművészkedésének. Az Állami Számvevőszék már 2019-ben jelezte: mivel az Egyetem gazdálkodása a korábbi ellenőrzések tapasztalatai és jelen ellenőrzés megállapításai szerint évek óta nem felel meg a törvényi előírásoknak, ezért felvetődik, hogy a közpénz szabályszerű felhasználása és a közvagyon védelme érdekében indokolt lenne megfontolni az Egyetem közfeladatainak más szervezeti keretek között történő ellátását.Ajánljuk még

















