vezető
Megszűnt a hatvani Jobbik is, elegük lett a Gyurcsányhoz dörgölődző Jakabból
Lassan nem marad aktív alapszervezete a Jobbiknak. A múlt héten feloszlott ludasi és nagyúti szervezetek után a hatvani jobbikosok is úgy döntöttek nem tolják tovább Jakab Péter és pitiáner bandájának a szekerét. A hatvani Jobbik a legnagyobb közösségi oldalon jelentette be hétfőn, hogy az alapszervezet megszűnik, a tagok pedig kilépnek a pártból.Semjén Zsolt: az ellenzék külföldre jár hazug vádakkal feljelenteni a saját hazáját, ami kimeríti a hazaárulás fogalmát (PS-videó)
Sajtótájékoztatót tartott a KDNP a párt frakció ülését követően az Országházban, ahol Simicskó Istvánt választották parlamenti képviselőcsoportjuk élére frakcióvezetőként a posztról lemondó Harrach Péter helyett. A sajtótájékoztatón részt vett Semjén Zsolt is, a KDNP elnöke, akit a PestiSrácok.hu az Országgyűlés utóbbi hónapjainak munkájáról, az ellenzék járványhelyzet alatti és utáni munkájáról kérdezett. Semjén elmondta, hogy az ellenzék viselkedése nem a nemzet javát szolgálta, hiszen a kormány által végzett érdemi munka mellett csupán áskálódtak, és a veszélyhelyzetet kisstílű politikai machinációkra használták. A miniszterelnök-helyettes külön kiemelte, hogy az ellenzék hazug vádakkal külföldre jár és feljelenti a saját hazáját, ami kimeríti a hazaárulás fogalmát. Portálunk megkérdezte Semjén Zsoltot, László Imre DK-s újbudai polgármester Hitlert méltató szavairól is, a KDNP elnöke pedig kifejtette, hogy a magyar nép bölcs, ezért se a kommunizmusból, se a nácizmusból nem kér, azonban látható, hogy most a posztkommunista ellenzék összefogott a kisnyilasokkal. Így Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter szövetsége az most, amely fenyegeti az országot, és ez az, amiből a múltban és most sem kérnek a magyar emberek. Nézzék meg videónkat!Orbán az Országgyűlésben: van még odaát valaki?
A napirend előtti felszólalások után két órában hangozhatnak el az azonnali kérdések, az interpellációkra egy, a kérdésekre pedig fél óra áll rendelkezésre. Az azonnali kérdéseket a Ballik főprovokátora, Jakab Péter nyitotta, aki ma is elérte, hogy elvegyék tőle a szót minősíthetetlen stílusa miatt.Göncz Árpád szadeszes főhadsegéde szerint Karácsony egy seggfej
Azt már senkinek sem kell bemutatni, hogy Karácsony Gergely budapesti közlekedés átalakító intézkedései nem arattak osztatlan sikert. Ami annál meglepőbb, hogy a kerékpársávok kialakítása miatt már saját balliberális oldaláról is kapja a kritikákat. Most éppen a volt SZDSZ-es címzetes államtitkár, Göncz Árpád katonai irodájának vezetője, főhadsegéd osztotta ki a dilettáns főpolgármestert, lázadás szítását is kilátásba helyezve. Mellesleg Pick Róbert, nyugalmazott tábornok, akit a jelek szerint karigerinek sikerült kihoznia a béketűréséből. A volt államtitkár kritikus bejegyzése kommentlavinát indított el. A hozzászólások jól tükrözik, hogy már a Karácsonnyal egy politikai akolba tartozók is egyre nehezebben találnak mentséget ámokfutásaira és bizony a csalódottságuknak is egyre többen mernek hangot adni. Lassan már általánosnak mondható közvélekedés, hogy Karácsony nagyon is túltolta a bringát. Annyira zöldnek akar látszani és annyira csak a kerékpárosokra koncentrál,- akik közé ő is tartozik-, hogy szép lassan megfeledkezett róla, csak a zöldek és a biciklisek szavazataival nem lett volna főpolgármester. Ha így folytatja, sokáig nem is marad az...Vona szerint a néppártosodás helyett a pártnépesedés útjára lépett a Jobbik - Karácsonyban lát potenciált az exelnök
A címben szereplő, zavaros gondolatokban gazdag interjút adott Vona Gábor a Magyar Nemzetnek, ilyen lehet az is, hogy a Jobbik volt elnökének a korábbi nacionalista és a konzervatív vonal mellett mára a világképe részévé tette a szocializmust és a liberalizmust is, szerinte ez azonban nem önmegtagadás, hanem világnézete gazdagodása. Vona úgy látja, az ellenzéki pártoknak nincs jövőképük, érdemi vita helyett leginkább egymással vannak elfoglalva. A Jobbik egykori elnöke arról is beszélt, hogy az ellenzéki együttműködés táncrendjét Gyurcsány Ferenc állítja össze, és a közös listának volt pártja is nehezen tud ellenállni.Mozart, Beethoven, Wagner - Amerikai baloldali lapok szerint az a baj, hogy a klasszikus zenei művek többségét fehérek szerezték
Amerikai lapok szerint baj van azzal, hogy a klasszikus művek többségét fehér, európai emberek szerezték. A radikális baloldali portálok kifogásolják többek között azt is, hogy a zenekarokban mindössze 1,8 százaléknyi fekete művész játszik. A V4NA hírügynökségen megjelent cikk szerint a demokrata párti sajtóban megjelenő, a komolyzenét voltaképpen lejáratni igyekvő cikkeknek nyilvánvalóan az a céljuk, hogy támadást intézzenek az európai eredetű (általuk fehérnek nevezett) kultúra egyik csodája ellen. A New York-i Metropolitan Opera munkatársai már követelik a világ egyik legjobb operaházának vezetőitől, hogy a jövőben több feketét alkalmazzanak.Lánchíd-felújítás és nyavalygás – Karácsony várhatóan még hónapokig hárít
Karácsony Gergely nyolc hónapos hivatali ideje alatt többet panaszkodott, mint bármelyik korábbi főpolgármester. Az érdemi munka hiányának következményei egyre inkább érezhetők – olvasható a Médianéző Központ a Magyar Nemzet számára készített elemzésében, amelyből az is kiderül, hogy a Lánchíd felújításának ügye várhatóan a következő hónapokban is a városvezető által használt politikai termék marad, vagyis a munkálatok felőle várhatnak, ha még egy ideig lehet vitatkozni azon, hogy a kivitelezés kinek a feladata.Itt a lista azokról a "független" szakértőkről, akik Gyurcsány megszorító intézkedései mellett kampányoltak
A magyarországi politikai élet állandó pezsgésének köszönhetően hamar feledésbe merülnek olyan történések is, melyeket mégiscsak érdemes néha felidézni. Az ellenzék által generált napi hírdömpingben most egy kis szünetet tartunk, hogy visszapörgethessük az idő kerekét 2008-ba, amikor a hazai „értelmiségiek” (értsd: posztkomcsi közgazdászok, szociológusok, írók) nyílt levélben támogatták Gyurcsány Ferenc reformtervezetét. Az ominózus nyílt levél már csak azért is érdekes, mert annak aláírói közül többen még mindig az ellenzék megmondóembereinek számítanak. Sőt, akad köztük olyan közgazdász is, akit hiteles szakértőként szólaltatnak meg a balliberális sajtóban, dacára annak, hogy néhány évvel ezelőtt még a csúfos kudarcba fulladt gyurcsányista reformok mellett kampányolt lelkesen.Már a Gyűrűk Ura is rasszista, hiszen előnytelenül ábrázolja az egyébként békés orkokat – Dezse Balázs videóblogja
Kirúgtak egy tanárt az egyik vancouveri egyetemről, mert lájkolta Trump Twitter-bejegyzését, így már egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egyetlen kattintás miatt ellehetetlenítsenek bárkit. Közben a lázadó anarchisták szépen lassan azzá válnak, ami ellen a legjobban lázadnak, erre remek példa a CHAZ nevű “autonóm” köztársaság, akik igen hamar rájöttek, hogy nem tudják megteremteni maguknak a létezés feltételeit. Mindeközben Ben Shapiro sok más republikánussal együtt eléggé pesszimista Donald Trump válságkezelésével kapcsolatban, ezt pedig nem is rejtik véka alá. Boros Bánk Leventével többek között ezekről a dolgokról beszélgettünk.Ajánljuk még

















