vezető
Orbán Viktor Tusványoson generációja legfontosabb küldetésének nevezte a szembeszállást a neoliberális pusztítással
Orbán Viktor szerint az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság. A miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében szervezett szombati fórumon kijelentette: a keresztény szabadságért dolgozó politika arra törekszik, hogy megvédjen mindent, amit a liberálisok elhanyagolnak, elfelejtenek és megvetnek. A kormányfő kijelentette: az előttünk álló tizenöt évet azzal fogjuk eltölteni, az lesz a nemzedéki küldetésünk, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel és a liberális internacionalizmussal. Megjegyezte: a pálya ugyan feléjük lejt, de a mi oldalunkon van az, amit szépnek, szabadnak és igazságosnak lehet mondani, és keresztény szabadságként foglalhatunk össze. A miniszterelnök értékelése szerint generációja történelmi helyzetbe került a rendszerváltozáskor, amelyet kihasználtak, kormánya pedig olyan útra tudta terelni Magyarországot, hogy hazánk vissza tudta szerezni függetlenségét. Egyúttal hangsúlyozta: korosztálya legfontosabb küldetése, hogy szembeszálltak a neoliberális pusztítással. A teljes beszéd itt olvasható.