Párhuzamos demokráciák
"Úgy tűnik, Orbán Viktor sem tud kiszakadni abból a rendszerből, amit létrehozott". "A miniszterelnök rossz filozófus volt Tusványoson" - a liberális demokrácia cipőtalpai ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel próbáltak hangot adni értetlenségüknek a kormányfő szombati beszéde után. Nem lenne igazságos, ha azt írnám, hogy a gyűlöletük öltött testet karakterekben, bár Orbán Viktornak igaza van abban, hogy gyűlölnek minket. A gyűlölet azonban tudjuk jól, félelemből, a félelem pedig értetlenségből ered.
A balliberális oldal ugyanis megint nem értette, miről beszélt a miniszterelnök. Orbán Viktor kimondta: a demokrácia sajátja, hogy eredendően a kereszténységen alapszik. Egy munkás és egy professzor szava e platformon kívül történetesen még Isten előtt egyenlő. Engedjünk egy kicsit nekik és tegyük fel, hogy a demokrácia valamiféle ateista ideológiára épül. Ennek szervező elve az ember szemszögéből szükségszerűen az lenne, hogy nincs a világon semmilyen felsőbb hatalom, amely meghatározná, mi a helyes és mi nem az. Kontroll hiányában nem kellene sokat várni - mint ahogy ez meg is történt annyiszor a történelemben -, hogy az ember azt gondolja bármit megtehet. Mivel ez szükségszerűen anarchiába fulladna, mégiscsak ki kellett találni egy keretet az egésznek. Az egyén szabadsága addig tart, amíg másokét nem korlátozom - ezt a szabályt alkották maguknak, csak azt felejtették el beleírni, hogy vajon ki dönti el, hol van ez a határ? Ha a liberálisok által alapul vett demokráciát tökéletesen meg akarnánk valósítani, mindenkit egy saját bejáratú Zuckerberg kísérgetne lépten-nyomon azt kérdezgetve: biztos, hogy ezt akarod tenni? Azt persze a liberálisok sem akarják, hogy gondosan kidolgozott rendszerük anarchiába fulladjon, ezért
elkezdték maguk kijelölni az irányt, de mivel ezt is az egyéni érdekek felől nézve alkották meg: egy helyett több is lett.
Az egyik énnel szemben mindig ott van egy másik, a nagy eszméből így a polkorrektség csapdája lett. Ateizmusból demokrácia nem lesz soha, pontosan azért, mert az egyén tora a közösség felett. Kereszténységből viszont igen. És nem csak amiatt az elv miatt, hogy Isten előtt és a demokráciában mindenki egyenlő, hanem mert az ilyen ember
nem magának tulajdonítja a lehető legjobb szabályrendszer létrehozását.
A teremtett világot így nem uralni, hanem szolgálni akarja, és nem próbálja tévesen, egyéni érdekeinek megfelelően megváltoztatni a kereteit.
A szabad akarat nem haladhatja meg a teremtett világ rendjét
(magyarul, a nőből nem lesz férfi), és így nem is kell majd minden szabadsággyakorlás mellé gondolatrendőrt állítani. A szabad döntéseink felelősségével is számot kell vetnünk, a normalitás és a deviancia közötti kontroll bennünk alakul ki. a sok különböző vágy kiszolgálása helyett ez válik szervező elvvé. Ha pedig a tagadó értelmezéssel ellentétben van egy - nem pedig sok millió - szervező elv, akkor jó eséllyel nem megyünk a célok között elveszve a falnak. És ha ez a szervező elv ráadásul még harmóniában is van a világgal és nem taszítja illegalitásba a normalitást, közösségként is képesek leszünk működni.
Mert ahogy az örömök sokasága nem boldogság, az egyének összessége sem közösség, ez az, amit a keresztény demokráciát tagadók nem akarnak érteni.
