vezető
Fiú vagy lány? Majd eldönti – Már ez sem vicc
Öntudatos arccal mondja bele a kamerába Patrice, a svéd anyuka, hogy mennyire utálja, amikor megkérdezik tőle, fiú-e vagy lány a gyereke, hiszen ezt majd a gyerek maga el tudja dönteni. Mindez az Arte, német-francia vegyes tulajdonú, kulturális(!) csatornán bemutatott dokumentumfilmben történik. A film arról szól, hogyan küzdenek Svédországban az egyenjogúságért a gyerekek nemsemleges nevelésével. Nagyon odafigyeltek a többféle vélemény megjelenítésére is, hiszen a nemsemleges nevelést támogató hat megszólaló mellé azért befért egy olyan is, aki ellenzi.Lakáspanama, kozmetikázott vagyonnyilatkozat, el nem számolt milliós bevétel - Így újultak meg a Kunhalmi vezette XVIII. kerületi szocialisták
Miközben Budapesten erősnek és legyőzhetetlennek vizionálja az MSZP-t Kunhalmi Ágnes, a párt erős embere, szűkebb felségterületén, a XVIII. kerületi szocialisták háza táján semmi sem változott négy év alatt, egyes pestszentlőrinci szoci politikusok tevékenységét továbbra is botrányok és zűrös ügyek kísérik. A PestiSrácok.hu 2014-ben elsőként tárta a nyilvánosság elé a XVIII. kerületi MSZP-sek botrányait, Szaniszló Sándor jelenlegi fővárosi önkormányzati képviselő érintettségéről már akkor lerántottuk a leplet, de ezúttal is Szaniszló miatt kellene magyarázkodniuk Kunhalmi Ágneséknek. Újabban Szaniszló havi egymilliós bevétellel nem tud elszámolni, leadott vagyonnyilatkozatából több ponton is hamisan töltötte ki, miközben sajtóhírek szerint strómannal fedezi magát. A PestiSrácok.hu Szaniszló Sándor cégügyeinek is utánanézett és kiderült, a Szaniszló-családhoz, rokonsághoz köthető cégháló szálai Kunhalmi Ágnesig érnek.Csőbe akarta húzni a 24.hu a fideszes képviselőt, de az első kanyarban lelepleződött a hazugság
Koholt vádak és megalapozatlan rágalmak mentén, csupán a politikai lejáratás szándékával intézi támadásait a kormánypárti képviselők ellen a balliberális 24.hu hírportál. Szatmáry Kristófot, a XVI. kerület fideszes országgyűlési képviselőjét azzal keresték meg, hogy a portál birtokában van egy ügyészségi dokumentum, amely szerint jogsértést követett el a politikus családi cége. Ezzel szemben a Fővárosi Főügyészség a Magyar Idők megkeresésére azt közölte, nemhogy irat nem létezik, nyomozás sem indult az ügyben, mivel bizonyítékok híján elutasították a nyugtaadás elmulasztása miatt tett feljelentést.Heller Ágnes álma Siófokon is megvalósul: Összenőtt a Jobbik és az MSZP-DK kampánycsapata
A pártállamban karriert építő, a Jobbikot nemrég még lenácizó Magyar György ügyvéd kampányát segíti a siófoki Jobbik-közeli polgármester csapata, amely kivette a részét Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi hajrájából is - értesült a PestiSrácok.hu. Az összefonódások tökéletesen igazolhatóak, ám a helyzet a Somogy megyei négyes választókörzetben különösen pikáns, ugyanis a jobbikosok (összeszövetkezve a helyi szocialistákkal) annak ellenére segítik az MSZP-DK-jelöltet, hogy lenne saját emberük is, Potocskáné Kőrösi Anita személyében. Utóbbiról egy hete megírtuk: gyanús, hogy "kamujelöltről" van szó, aki majd a kellő pillanatban visszalép Magyar György javára, hiszen gyakorlatilag semmit nem tesz a győzelemért.Már most csalódtak a hódmezővásárhelyiek az ezekben a percekben beiktatott, álfüggetlen Márki-Zay Péterben
Szombat délelőtt 10 órakor iktatták be Hódmezővásárhely új, „független” polgármesterét, akiről már a múlt vasárnapi választás estéjén kiderült, hogy elsősorban a Jobbik állt a kampánya és győzelme mögött. Aztán első útja Botka Lászlóhoz vezetett, tegnap pedig már egyenesen a Vona-Gyurcsány-Szél-Karácsony-Juhász választási koalícióért kiáltott Márki-Zay Péter. Ezek után felmerül a kérdés: az ellenzék megvezette-e a vásárhelyieket azzal, hogy egy álfüggetlen jelöltet indított az önkormányzati választáson?Orbán Viktor: Ha nem maradunk magyarok a fejlesztéseink nem minket fognak szolgálni (Videóval!)
Az a jövő amiért elmúlt nyolc évben a magyar emberek megdolgoztak és végre Magyarországot emelkedő, fejlődő pályára állították. Ennek vége lesz, hiszen velünk fogják megfizettetni a bevándorlás összes következményét és költségét – mondja Orbán Viktor legújabb videójában, amelyet a Facebookon tett közzé. A miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjút, majd a Jászságban folytatta kampányútját.Orbán Viktor Márton Anita világbajnoki címéről: Ez igazán nagy dobás volt!
Az első téli olimpiai arany után végre az első atlétikai világbajnoki győzelem is megvan! Márton Anita megnyerte a női súlylökést a birminghami fedettpályás vb-n. Nem is akárhogyan: kétszer is megjavította saját országos csúcsát! Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-on gratulált: Ez igazán nagy dobás volt! - írta.Ismét őrizetbe vették Gyurcsány ügyvédjét, Czeglédy Csabát
A hvg.hu információi szerint pénteken este újra őrizetbe vették Czeglédy Csabát. Az adócsalással gyanúsított, de a választáson független képviselőként induló Czeglédy mentelmi jogát péntek délután függesztette fel a választási bizottság. A politikus hazatért Szombathelyre, ám este már három NAV-os várta a lakásánál, és egy másik, de a korábbi gyanúval összefüggő bűncselekményre hivatkozva visszavitték. Czeglédy elfogását az MSZP-PM választási bizottságba küldött delegáltja, Litresits András is megerősítette a politikus Facebook-oldalán.Ajánljuk még

















