vezető
Már elődöntős Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang 1500 méteren
Magyar idő szerint szombaton 11 órakor kezdődtek a rövidpályás gyorskorcsolya küzdelmei a pénteken megnyitott téli olimpián. Férfi 1500 méteren érmeket is osztanak, Liu Shaolin Sándorért, Liu Shaoangért és Burján Csabaért is szurkolhattunk. A Liu-testvérek már elődöntősök, Burján nem jutott tovább.Gyurcsány: Ha hatalomra kerülök, az Orbán-kormány tagjai és családjaik börtönbe kerülnek! (PS-riport)
Demokratikus álomvilágba csöppenhetünk áprilisban a DK és szövetségesei választási győzelme esetén: a szabadság élharcosai börtönbe záratnák a jelenlegi kormányt, a családtagjaikat, elszámoltatnák a jelenlegi kabinettel szimpatizáló újságírókat, az egyházaknak pedig kuss lenne, nem szólhatnának bele többé közéleti kérdésekbe – fenyegetőzött Gyurcsány Ferenc országjárásának pénteki, újpesti állomásán. Gyurcsány megcsillogtatta empatikus képességeit is, amikor a pogizó nyugdíjasok előtt bejelentette: komolyan veszik a demokratikus értékeket, ezért a Fidesz szavazóinak azért nem kell retorziótól tartaniuk. A PestiSrácok.hu a DK szóvivőjétől igyekezett megtudni, hogy Gyurcsány csütörtöki fellépésén miért viccelődtek magyar nők migránsok általi megerőszakolásával, mire Gréczy Zsolt tömören közölte: mindenkit beperelnek. Majd a történtekről nyilvánosságra került felvételeket úgy kommentálta: nem történt ilyen eset. Gyurcsány leleplezte Orbán ördögi tervét is, amellyel Ukrajnából áttelepült nyugdíjasokkal betonozná be a hatalomban a Fideszt. A DK elnöke ezt nem akárhonnan tudja: egy ismeretlen közmunkás árulta el neki egy határmenti kocsmában...Horn Gábor esete a honfoglaló migránsokkal
Horn Gábort és gondolatait nem először vagyok kénytelen feldolgozni. Úgy írásban, mint pszichológusaim, azaz olvasóim segítségével.Gyurcsányné szerint óriási veszélyt jelentenek a határon túli magyarok (PS-videó!)
Már nem csak az üzleti ügyeket, hanem a politikát is családi vállalkozásban űzi Gyurcsány Ferenc. Erről mi sem árulkodik jobban, mint hogy a pártelnök felesége személyesen is bevetette magát a kampányba. Dobrev Klára csütörtökön este Kaposvár belvárosában egy sörözőben tartott fórumot, ahol egyébként időnként férje retorikáját, manipulatív előadásmódját lekörözve szónokolt fel-le rohangálva, két kézzel hadonászva a teremben. Ahogy azt saját magáról többször is megjegyezte: „úri nő módjára” becsmérelte a jobboldali kormány elmúlt nyolcévi munkáját, és szidta a határon túli magyarokat, ecsetelve, mekkora veszélyt jelentenek ők a demokráciánkra.Nagyon tévévitázna Orbánnal a szétesőben lévő MSZP miniszterelnök-jelöltje (PS-videó!)
Aki nem mer velem vitatkozni, az valójában az igazsággal nem akar vitatkozni, és továbbra is hazudozni akar – mondta Karácsony Gergely azon a sajtótájékoztatón, amelyen Molnár Gyula MSZP-elnökkel közösen bejelentették, törvénymódosítást kezdeményeznek annak érdekében, hogy legyen miniszterelnök-jelölti vita. Arra a kérdésünkre: az MSZP tagjainak sorozatos kiválása miatt nem inkább a párt szétesésével kellene-e foglalkozniuk, Molnár Gyula azt mondta, a szocialista párt április 8-a után nemhogy megszűnik, hanem sokkal erősebb lesz.Döbbenet: magyar nők megerőszakolásával viccelődtek Gyurcsány fórumán
Itt az újabb bizonyíték rá, hogy a humor balliberális műfaj! Gyurcsány Ferenc a bevándorlásról beszélt egy csütörtöki, pécsi fórumon, amikor azt mondta: szerinte Magyarországon nem változott semmi a bevándorlók miatt, például nem erőszakoltak meg senkit. A közönség soraiból erre valaki közbeszólt, hogy sajnos – mire mindenki nevetésben tört ki. Hát nem vicces?John Lennon "internacionalista" dala, a két Korea pillanatnyi egyesülése - megkezdődött az átpolitizált téli olimpia
Hivatalosan is megkezdődött a XXIII. téli olimpia pénteken a dél-koreai Phjongcshangban, a látványos előadás leglényegesebb pontja a két koreai ország egyelőre szimbolikus egymásra találása volt: az észak-koreai és dél-koreai játékos együtt vitték az olimpiai lángot. Az viszont egy kicsit furcsa volt, hogy miért is éneklik John Lennon amúgy nagyszerű Imagine-jét, amelyben egy országhatárok nélküli világról énekel. Korea értelmében értjük, de az olimpiákon még mindig országok szerepelnek...Németh Szilárd: Botka whiskey-s vagy nokiás doboz helyett reklámszatyorban kaphatta a kenőpénzt (Videóval!)
Nem meglepő, hogy újabb korrupciós ügy robbant az MSZP háza táján. Volt már whisky-s és nokiás doboz, itt most reklámszatyorban szállították a pénzt – így reagált az Echo TV csütörtöki Napi aktuális című műsorában Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke a Botka Lászlót érintő legújabb, 250 milliós korrupciós botrány vádjára.Ajánljuk még

















