vezető
Szórólapoztak az MSZP-nek a Czeglédyék által foglalkoztatott diákok
A Humán Operátor Zrt. egyik volt dolgozója az M1 aktuális csatornának péntek este azt mondta: diákokat közvetítettek ki MSZP-s kampánymunkára 2014-ben a Czeglédy Csabához köthető iskolaszövetkezetek.Orbán: 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz Európában
Európában 2018 a népakarat helyreállításának éve lesz - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Németországban, a seeoni kolostorban, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselői háromnapos tanácskozásának második napján.Perrel fenyegetőzik az Orbán-kivégzős interjút leközlő HVG vezetője
Jakus Ibolya, a HVG felelős szerkesztője hisztizve perrel fenyegette meg portálunkat, amiért a hetilapjában megjelent botrányos Konrád-interjút szemléző cikkünk szerinte az elejétől a végéig hazugság. Mint ismert, az ominózus HVG-interjúban Konrád arról értekezett, hogyan kerülheti el Orbán Viktor, hogy a golyó által kivégzett Nicolae Ceausescu román diktátor sorsára jusson. A Jobbik nem határolódott el Konrádtól, a párt szóvivője szerint Konrád írói munkásságának a része, amit mondott. Az MSZP-től senki sem nyilatkozott érdemben, a DK-s Gréczy Zsolt pedig szűkszavúan annyit mondott: Orbánt demokratikus választáson kell megbuktatni. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Konrád György minden realitásérzékét elveszítette, és szánalmassá vált.A Jobbik közeli szennylap szerint minden fideszes „vízfejű” és szellemileg visszamaradott
A Zsúrpubi nevezetű Jobbik közeli szennyportál jó kutya módjára cikket írt Simicska Lajos oligarcha fiának valószínűleg rém poénosnak gondolt, valójában rendkívül kínos Facebook-posztjáról, és ha már cikket írt, egyúttal jókorát belerúgott több millió magyar emberbe, gyakorlatilag értelmileg visszamaradottnak minősítve őket. Csak azért, mert Fidesz-szavazók.Varga-Bíró Tamás bocsánatot kér múltbeli szavaiért, és visszavonul a médiából
Ezúton bocsánatot kérek mindazon kollégáimtól, akiket múltammal kapcsolatosan bármi is váratlanul ért, s azt magukra nézve sértőnek találják. Bocsánatot kérek továbbá azon zsidó polgártársaimtól, akik régebbi kijelentéseim okán sértve és megbántva érezhetik magukat. Mondanám, hogy máshogyan gondolom már, de itt most nem az a lényeg, hogy most mit gondolok, hanem, hogy régebben mit gondoltam. Bocsánatot kérek mindenkitől, aki nem olyannak gondolt engem, mint amilyen vagyok. Esendő emberként gyakran hibázom. Gondolkodó emberként gyakran konfrontálódom még saját magammal is. Hívő emberként pedig arcon tudnám magam sújtani némely emberi gyarlóságomért. Valóban és ténylegesen sajnálom, hogy számos embernek csalódást okoztam. Tettemre nincs mentség, a felelősséget vállalom - írta búcsúposztjában Varga-Bíró Tamás zenész-publicista, akit az elmúlt napokban a 444.hu és a Kuruc.info szembesített a jobbikos korszakában tett kijelentéseivel, dalszövegeivel. Varga-Bíró úgy döntött, hogy határozatlan ideig felhagy az írással, közéleti műsorokban való szerepléseivel és csak a dalszerzésnek él.Orbán Viktor golyó általi kivégzéséről ábrándozik Konrád György
Akkor kerülheti el a golyó által kivégzett Nicolae Ceausescu román diktátor sorsát Orbán Viktor, ha önként elmegy valahová – osztotta meg gondolatait a HVG-vel Konrád György volt SZDSZ-s író. Igen, jól értik: az élemedett korú ember a hivatalban lévő magyar miniszterelnök meggyilkolásáról fantáziál, és ennek egy balliberális médium kiemelt felületet ad.Válaszúthoz vezetett Ferenc pápa „fékevesztett zűrzavara”
Ferenc pápát konzervatív oldalról leginkább a migrációval kapcsolatos megnyilvánulásai miatt szokták bírálni, pedig ennél durvábbakat is mond és cselekszik. Ezek azonban nincsenek annyira szem előtt, hiszen a hírfogyasztók többsége nem különösebben foglalkozik a vallással és az Egyház évezredes építményét működtető dogmatikával. Jelenleg azonban már a vallásos élet alapjait képező hét szentség közül kettő körül folyik a vita, és megy a taktikázás. Ferenc pápa rövid uralkodása alatt az Egyház hasonló, vagy talán még aggasztóbb, szakadás közeli állapotba sodródott, mint amilyet XVI. Benedek egyszer már bölcsen meg tudott akadályozni. Egyre élesebb a helyzet, és a viták ívét látva, közeledik az idő, amikor mindenkinek választania kell a hagyományos, kipróbált értékek és a Ferenc pápa által elindított „új reformáció” között.Ajánljuk még

















