Pesti Srácok

vezető

Pikáns szerecsenmosdatás folyik a Czeglédy által felépített média-hátországban

Magyar ugar 2017 december 19.
Miközben már a balliberális média is rájött, Czeglédy-ügyben legfeljebb a hallgatás a járható út, a szombathelyi Nyugat.hu portálon kétheti-heti rendszerességgel jelennek meg a szocialista ügyvéd politikai ellehetetlenítéséről szóló cikkek. Legutóbb névtelen, nyílt levél formájában folytatták a szerecsenmosdatást, elég ügyetlenül. A szerző egy "vállalkozó", aki fél, hogy "őszinte kitálalásáért" a NAV venne rajta revansot. Azt írja, Czeglédy Csaba egyetlen bűne, hogy jól menő vállalkozást épített fel politikai pályája mellett, és valójában nem becsapott embereket, hanem olyanokat segített munkához, akiknek nélküle nulla esélye lett volna. Az, hogy éppen a Nyugat.hu szegődött el az ördög ügyvédjének cseppet sem meglepő, hiszen az elmúlt tíz évben a szocialista aranyifjú saját médiabirodalmát is kiépítette Szombathelyen, amelynek magja pont ez a portál. Czeglédy Csaba ügyeskedve, a baloldali politikai vezetők közreműködésével internetes portálja mellé először helyi rádiót szerzett, elorozva a frekvenciát a szakmailag elismert és ismert közösségi rádiótól, majd közeli barátai által a városi lap kiadásnak jogát is bezsebelte. Érdekes, hogy a szombathelyi baloldali médiabirodalom szereplőit - közvetve vagy közvetlenül - a folyamatban lévő büntetőügyben is megtaláljuk.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.