vezető
Úgy tűnik, Vonáék máris megszegték a Simicskával kötött plakátszerződést
A Jobbik eladta a Simicska Lajostól „bagóért” szerzett több mint ezer plakáthelyet – derül ki a párt pénteki közleményéből, amelyben magyarázni próbálták a portálunk által föltárt pártfinanszírozási gigamutyit. Az a kisebbik baj, hogy a kommüniké próbálja menteni a menthetetlent. A nagyobbik, hogy Vonáék és a Simicska-cégek szerződése szerint a plakátokat 2020 végéig el sem adhatták volna. Ezek szerint tehát sikerült egy kis szerződésszegéssel is megspékelniük a panamázást.Szintet lépett az őrület: állítólag nem a külső nemi szervek határozzák meg a nemet
Az idei év a különböző politikai viharok mellett sok szempontból a teljesen felesleges gender-jelenségről szólt, vagyis arról, hogy felnőtt, néha egyetemet végzett, magukat felvilágosultnak valló emberek vitatkoznak arról, a férfi és a nő alapvetően más-e. A témában idén született is egy agymosó „alapmű”, Nemek Forradalma címmel. A másfélórás dokumentumfilm már magyarul is elérhető, célja pedig nem más, mint hogy összezavarja a normálisan gondolkodó embereket a nemekkel, a szexualitással és a kettő egymáshoz való viszonyával kapcsolatban.Koordinált tüntetésállítás a Lendvay utca sarkán (Galériával!)
Ezen a héten a Jobbiké volt a főszerep, az ÁSZ által kiszabott 331 milliós büntetés miatt a teljes ellenzéket, mínusz MSZP és DK felvonultatták a Hősök tere egyik sarkán, hogy erőt mutassanak Orbán Viktornak és a Fidesznek, akik az 1500 fős tömeg láttán gyaníthatóan azóta sem bírják palástolni kézremegésüket.Hosszú Katinka legyőzhetetlen: pénteken két aranyat nyert világklasszisunk
Tovább folytatta csodás szereplését Hosszú Katinka a koppenhágai rövid pályás úszó Európa-bajnokságon. 200 méter háton és 100 méter vegyesen is aranyérmes lett, ezzel már négy aranynál jár!Megszereztük a Simicska–Jobbik plakátmutyi-szerződéseket! – Százmilliókkal tömte ki a milliárdos Vonáékat
A PestiSrácok.hu megszerezte Simicska Lajos két plakátcége és a Jobbik közti plakátszerződéseket, amelyekből fény derül egy minden határt átlépő, elképesztően arcátlan pártfinanszírozási mutyira. Az oligarcha olyan feltételekkel kötött szerződést, amelyekkel gyakorlatilag több százmillió forintot ajándékozott a baloldalra átlavírozó néhai nemzeti pártnak. Nem túlzás azt állítani, hogy az évtized legdurvább pártfinanszírozási botrányával állunk szemben. És Vonáéknak még van arcbőrük ma este tüntetni, amiért az ÁSZ megbüntette őket egy másik, szintén több százmilliós plakátmutyi miatt. Portálunkon most elolvashatják mindkét szerződést!Zsarolás és drogkereskedelem miatt őrizetben az MSZP óbudai képviselője, Simonka Csaba mindent tagad (Frissítve!!)
A Budapesti Nyomozó Ügyészség egy helyi önkormányzati képviselőként is működő ügyvédet zsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatott ki és indítványozta az előzetes letartóztatását - írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében Ibolya Tibor. Portálunk a 24.hu-hoz hasonlóan úgy tudja, Simonka Csabát, az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét vették őrizetbe. A képviselő ellen indult eljárás tényét Simonka ügyvédje, Kamarás Géza is megerősítette a PestiSrácok.hu-nak. A védő elmondta, hogy a szocialista politikus az ügyészeknek tagadta a terhére rótt bűncselekményeket.Farkas Boglárka a Polbeatben: Még a balliberális újságírók sem tudtak belekötni a megújult Echo TV-be
Az Echo TV december 4-i megújulásával, a televízió Angol utcába történő költözésével, az egykori Nap TV logójának leverésével tényleg befejeződött Magyarországon a médiarendszerváltás - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Farkas Boglárka, az Echo TV vezérigazgatója. Farkas Boglárka a balliberális újságírók fanyalgásáról is kifejtette a véleményét, szerinte nevetséges, ahogy támadásba lendültek, és látszik, hogy a megújulással és az Echo TV-vel kapcsolatban nem tudtak mibe belekötni.Ajánljuk még

















