vezető
Végre magyaroknak is szurkolhattunk a BL-ben, Gulácsiék döntetlent játszottak a Monacóval, Sallaiék simán kikaptak a Real Madridtól
Nem a mi játékosainkról szól a Bajnokok Ligája, ezért külön öröm volt, hogy szerdán két magyarnak is szurkolhattunk. Gulácsi Péterék a Monacóval játszottak döntetlent Lipcsében, míg Sallai Roland ciprusi csapata Madridban szenvedett 3–0-ás vereséget.Blama: Kizavarták saját sajtótájékoztatójukról a momentumosokat
Durván beégtek a Momentum vezetői szerdán Veszprémben. A nemrég párttá alakult ellenzéki mozgalom a közelgő országgyűlési választásokon való indulásukról tartott sajtótájékoztatót a város egyik legelegánsabb kávézójában. Éppen csak a tulajdonosoktól felejtettek el engedélyt kérni a politikai rendezvényre – ezt újságírók és kamerák kereszttüzében közölték a botcsinálta politikusokkal, majd felkérték őket a távozásra.Budapest nélkül nem maradt vetélytárs: Párizs 2024-ben, Los Angeles 2028-ban rendez olimpiát
Meghozta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a már előre nyilvánvaló döntést: Párizsé a 2024-es, Los Angelesé a 2028-as olimpia. A két város mellett talán Budapest sem lett volna esélytelen, de az olimpiai pályázatot az ismert körülmények mellett, miatt visszavontuk."Ha papír nélkül mennék át a szír határon, akkor lelőnének és kész" - mondta a Polbeatben Földi László
Európa háborúban áll a migráció miatt, az invázió folyamatos és ott tartunk, hogy a védelem helyett már a támadáson kellene gondolkozni, amely alatt nem militáns támadást értek - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Földi László biztonságpolitikai szakértő, az Információs Hivatal korábbi műveleti igazgatója. Kiemelte, a migráció jelenlegi ütemét látva ki kell jelenteni, hogy 30 év múlva teljes mértékben meg fog változni Európa, hiszen amíg például a németek termékenységi rátája 1,6-os, addig a Németországba érkező bevándorlóké 8,1-es. Nemsokára Németország nem 80 milliós ország lesz, hanem 100 milliós, de pont a bevándorlók és gyermekeik miatt, akiknek az integrálása nem működik - tette hozzá.Czeglédy nem tartotta be ígéretét, nem fizet a kisemmizett diákoknak
Bár a diákmunkásokat megkárosító cége elnökeként még mindig bruttó 2,4 millió forintos fizetést tesz zsebre a szocialista Czeglédy Csaba, ígéretei ellenére továbbra sem hajlandó fizetni a megkárosított diákoknak az általuk elvégzett munkákért. A károsultak képviseletét ellátó DiákÉSZ felszólította Czeglédyt, hogy adjon magyarázatot a hallgatására, és fizesse ki az általa megkárosított és becsapott diákokat.Az ügyészség állítja, a fekete sereg vezetője blöfföl, Portik az Aranykéz utcai robbantás megbízója
Portik Tamás perújítási kérelmének elutasítását kéri a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás ügyében a Fővárosi Ítélőtáblától – tudta meg a PestiSrácok.hu. A rettegett olajmaffiózó azért élne a perújítás lehetőségével, mert tudomására jutott, hogy Magyar Róbert azt állítja, a merénylet elkövetése miatt elítélt Jozef Rohác a börtönben megnevezte neki a robbantás valódi megrendelőjét.Korruptak voltak - Csúnyán elszólta magát Gyurcsány Ferenc
Csúnyán elszólta magát Gyurcsány Ferenc, a DK pártelnöke, aki dunaújvárosi lakossági fórumán arról beszélt, 2010 előtt visszakérték a kormányzati beruházásokra adott pénzek húsz százalékát. "Akkoriban ez volt a politikai korrupció csúcsa" - jelentette ki Gyurcsány. Emlékezetes, korábban fekete pénzekről is értekezett a bukott miniszterelnök. 2013-ban azt mondta, jobb, ha nem tudjuk, honnan vándorolt pénz az MSZP kasszájába.Ajánljuk még

















