vezető
Az utolsó szó jogán is tagadták bűnösségüket a kémper vádlottjai
Két hét múlva hirdet ítéletet a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt vezetőit, illetve a Gyurcsány-kormány egykori titkosszolgálati miniszterét is érintő kémperben a Fővárosi Ítélőtábla - értesült a PestiSrácok.hu. A hétfői tárgyaláson a perbeszédek hangzottak el, az ügyészség képviselője a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását, a védelem pedig az elsőfokú, felmentő ítélet helybenhagyását kérte a táblabíróságtól. Szilvásy György volt titokminiszter és Galambos Lajos egykori NBH-vezér az utolsó szó jogán is tagadták, hogy bűncselekményt követtek el. Noha az eljárás egésze egyelőre államtitkot képez, már csak a politikai jóváhagyás kell ahhoz, hogy nyilvánosságra kerüljenek a magyar titkosszolgálatokat alapjaiban megrázó orosz hírszerzési akció részletei, amelynek során rendkívül kényes adatok kerülhettek orosz kezekbe.Aki nem akarja a mobilgátat, az zsidó
„Zsidó értelmiségiek egy csoportja akarja gettóba zárni a Római-parton élőket” – ezzel az érvkészlettel jelentkezett legújabb Facebook-bejegyzésében A Római-part árterületére építkezők egyesülete a jelenlegi árvízvédelmi töltés megerősítését szorgalmazó civil szervezetek vezetőinek azt is felróják, „mintha elfelejtették volna mi történt rokonságukkal a 40-es években hasonlóan akarnak elbánni a 70 ha.-on lévőkkel”.Németh Szilárd: a nemzetbiztonsági bizottság vizsgálja a hamis szír útlevelekről szóló értesüléseket!
Nemzetbiztonsági bizottsági vizsgálatot kezdeményez a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez köthetően hamis szír útlevelekkel Európába érkezettek ügyében Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke.Hillerhaver az MSZP jövő tavaszi győzelméről: Apró akadály, amit át kell ugrani
Folyamatos szakmai párbeszéddel formálná az oktatásügyet az MSZP szakpolitikusa, aki szerint a 2010 előtti rendszerhez már nem lehet visszatérni, de az önkormányzatoknak meg kell adni az intézményfenntartás lehetőségét - mondta el a 24.hu-nak Hiller István, az MSZP volt oktatási minisztere, aki a színvonalas szakképzés fontosságában hisz, de szerinte most inasképzés folyik.Valóban jelölték Gyárfás Tamást úszóelnöknek, de ő már nem vállalná az indulást
Az nevet, aki utoljára nevet - ez a mondás jutott eszünkbe, amikor a sportnapilap cikkét olvastuk. A Nemzeti Sport információja szerint Gyárfás Tamás is szerepel azon a listán, amelynek szereplői közül kikerül szeptember végén a Magyar Úszó Szövetség következő elnöke. Gyárfás az ATV-nek nyilatkozva megerősítette az értesülést, de azt mondta, már nem vállalná az elnökséget.Sokkoló felvétel: csecsemőt akart a tengerbe hajítani egy migráns (Fotókkal!)
Döbbenetes felvételt készített a görög parti őrség a hétvégén: egy Görögországba tartó, illegális migránsokat szállító csónakból egy férfi kilógatott a hullámzó tenger fölé egy alig pár hónapos csecsemőt, hogy ezzel elérje, ne fordítsák vissza a hajójukat Törökország felé. Biztosak lehetünk benne, hogy a migránsok Európába telepítését segítő „emberi jogi” szervezetek honlapjára ez a felvétel nem kerül majd föl.Szijjártó: Ne csak a migránsokért – a nemzeti kisebbségekért is aggódjanak az európai politikusok!
Minden nemzetközi fórumon azt kezdeményezi Magyarország, hogy ítéljék el Ukrajnát az új oktatási törvény miatt – közölte Szijjártó Péter. A külügyminiszter a marosváráshelyi katolikus líceum helyzete kapcsán azt mondta: ez a történet nincs elintézve, hiszen az iskola gyakorlatilag megszűnt. Szijjártó arról is beszélt: látják, nagyon sok európai politikus aggódik a jogállamiságért, az illegális bevándorlókért, ám itt lenne az ideje, hogy a már Európában lévő emberekért, például a nemzeti kisebbségekért is elkezdjenek aggódni.Ajánljuk még

















