Nemzeti ünnep Dunaszerdahelyen: felemelő hangulat, Kalmár-gól, hazai győzelem a címvédő Zsolna ellen Sport expressz 2017 augusztus 20. „Játszik a csapat” – énekelte a hazai tábor a szlovák bajnokság Dunaszerdahely–Zsolna meccsén, természetesen magyarul. Volt minek örülni, a szlovákiai magyar csapat látványos játékkal győzött, a frissen igazolt Kalmár Zsolt is beköszönt. A rangadót olyan hangulatban játszották, amelyet – sajnos – nem látunk mostanában magyar bajnokikon. Ennek okán talán a Felvidékre látogató illetékesek is elgondolkodhatnának.
Európa a teljes önfeladás küszöbéhez érkezett - mondta ki a bazilikánál a püspöki konferencia elnökePPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 20. A keresztény értékrend elhagyásával Európa a teljes kulturális és politikai önfeladás küszöbéhez érkezett - mondta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a budapesti Szent Jobb-körmenetet megelőző ünnepi szentmisén, hozzátéve: "Langyos keresztények nem tudnak meggyőző erővel tanúságot tenni az evangéliumról és másokat Krisztus követésére hívni." Erdő Péter bíboros-prímás ugyanott kiemelte: "Keresztény hitünk ma ihletőnk lehet, hogy megtaláljuk helyünket a változó világban, amelyet ma is kísér Isten gondviselő szeretete".
Szomorú vasárnap – Ha a profi futballt meg kell szüntetni az alacsony nézőszám miatt, akkor mit csináljunk az ellenzékkel? Magyar ugar 2017 augusztus 20. A legenda szerint, a 90-es évek elején volt egy házibuli a XII. kerületben, de a házigazda elfelejtette megmondani a meghívottaknak, hogy a létszám véges, akik így további embereket hívtak meg. Végül vagy több százan összejöttek, be se fértek a kertbe, és a rendőrségnek kellett feloszlatnia őket. Valamiért ez jutott eszünkbe a Szabad Sajtó útján összegyűlt csoportot látva. Kellemes nyári meleg és szikrázó napsütés fogadta a tüntetőket, ennek ellenére elég szerény számban verődtek össze. A kora délutáni eső – úgy tűnik – tökéletes kifogást biztosított a halálosan elégedetlen millióknak arra, hogy most mégse menjenek ki elsöpörni a kormányt. Így aztán a nagyjából ötször ennyi emberre kalibrált hangosítás zaja is fáradtan pattogott a Kossuth Lajos utca homlokzatai között.
Idő előtt robbant fel a pokolgép - Sokkal durvább merényletekre készültek a marokkói terroristákPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 20. A spanyolországi merényletek elkövetéséért felelős terrorsejt számos pokolgépes merényletet készített elő, 120 butángázpalackot a rendőrség megtalált egy alcanari házban, amelyek egy része idő előtt felrobbant. Ezután döntöttek úgy a terroristák, hogy a kibérelt autóikkal gázolni fognak Barcelonában - jelentette be Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnök. Arról is beszélt, hogy az elkövetők marokkói migránsok, akik jó körülmények között éltek Spanyolországban.
Áder János az ünnepi tisztavatáson: Ismét védenünk kell határainkat!PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 augusztus 20. Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált - mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, államalapító Szent István király ünnepén Budapesten, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.
A kenyér ünnepén - Vesd bele magad a kézműves pékségek ínycsiklandozó világába!SFSzabo Fruzsina 061.hu 2017 augusztus 20.
Málta csak a migránsokat és az embercsempészeket látja szívesen, az európai patriótákat nem Világugar 2017 augusztus 19. Egy hónappal ezelőtt indult el az Identitás Mozgalomhoz tartozó Defend Europe csoport C-Star nevű hajója a Földközi-tengeren, hogy felvegye a harcot az embercsempészekkel és a velük együttműködő, humanitáriusnak álcázott NGO-kkal, ha már az érintett kormányok tétlenül nézik a dübörgő migránsbizniszt. A Defend Europe csoport most megtapasztalta azt is, hogy ők nem olyan szívesen látott vendégek Máltán – egy EU-tagállamban –, mint az illegális migrációt segítő NGO-k. Emiatt petíciót indítottak.
Őrizetbe vették M. Richárdot, a Dózsa György úti halálos baleset okozójátPDPámer Dávid Az alvilág titkai 2017 augusztus 19. Őrizetbe vette a rendőrség az éjszakai életben jól ismert M. Richárdot, a Dózsa György úti halálos baleset okozóját - írja a police.hu. A férfi vezette azt a Mercedes kabriót, amely egy Citroennel karambolozott a fővárosi XIII. kerületben május közepén. A rendőrség szerint a beszerzett bizonyítékok és szakértői vélemények alapján megalapozott gyanú merült fel arra nézve, hogy a bűncselekmény elkövetésével M. Richárd gyanúsítható.
Kocsmai igazságok – A L’Oréal szerint egy pornós is lehet kiváló reklámhordozó, és az OnlyFans egy teljesen normális női karrierút Kocsmai igazságok augusztus 12.
Kocsmai igazságok – Sydney Sweeney jól néz ki farmerben, avagy nácizmus és eugenika az USA-ban Kocsmai igazságok augusztus 5. Egy ártatlan farmerreklám készteti tomboló őrjöngésre a woke mindennemű képviselőjét a múlt hét óta az USA-ban.
Kocsmai igazságok – A múlt hétvégén Majka lett az ellenzék szellemi vezetője Kocsmai igazságok július 30.
Kocsmai igazságok – Az angolok már rég megadták magukat az iszlámnak, ezernyi szexrabszolga a bizonyíték rá Kocsmai igazságok június 17.
Kocsmai igazságok – A Közel-Keleten azt hívják háborúnak, amikor a felek a szokottnál sokkal jobban lövik egymást Kocsmai igazságok