vezető
Teljes mellszélesség - Szegeden járta a kanosszát a renegátnak bélyegzett Molnár Zsolt
Nem foglalkozik a továbbiakban az ellenzéki összefogás kérdésével Molnár Zsolt, MSZP-s politikus, aki kemény csörtében maradt alul Botka László, szocialista miniszterelnök-jelölttel szemben. A vita kimondva-kimondatlanul ismételten a Gyurcsány Ferenccel való ellenzéki összefogásról szólt, amelyben a lekollaboránsozott Molnár engedékenyebb hangot ütött meg, míg Botka magát a felvetést is árulásnak tekinti, de főleg azt a tényt, hogy az általa meghatározott irány mögött korántsem zárkózik fel egy emberként az MSZP, és hogy a DK-val való összefogás igénye sajtónyilvánosságot kapott. Megjegyezzük, a fideszes Kósa Lajos emellett felhívta a figyelmet arra a lehetséges Botkához köthető taktikára, amely 2018-ban elengedné a kisebb baloldali pártok kezét, hogy 2022-ben egy baloldali (MSZP) kihívója lehessen a Fidesznek, míg a többiek eltűnnek a szavazói érdektelenség süllyesztőjében. Az elvesztett vízilabda-arany, amit az idő megnyert ezüstté változtat
Ha a felkészülés kezdetéről szemléljük a dolgot, akkor csodálatos és váratlan ezüstérmet nyert a magyar válogatott a vízilabda világbajnokságon, ha viszont a döntő szemszögéből, akkor mégsem lehet elvonatkoztatni a csalódástól. Hasonlóan kettős hangulatban zajlott a csapat hétfő délutáni sajtótájékoztatója, ahol Märcz Tamás szövetségi kapitány és négy játékosa – Nagy Viktor, Vámos Márton, Varga Dénes és Erdélyi Balázs – mérsékelt lelkesedéssel mondta el, hogy az ezüstérem nagy eredmény, de egyelőre mindannyiukban ott munkál a döntő negatív élménye. Varga egy évre biztosan visszavonult a válogatottól, utána meglátja a folytatást, Märcz Tamás viszont már a jövőről is szót ejtett. Hitler jutott eszébe a Népszavának a vizes vébéről, meg az, hogy a sportolóink gyengék voltak...
Most, hogy a vizes világbajnokság vasárnap lezárult, csodálatos magyar sikerek születtek, és a FINA elnöke a záróünnepségen bejelentette, ez volt minden idők legjobb vébéje, várható volt, hogy valamelyik balliberális megmondóember spontán epeömlést kap. Így is történt. A Népszava publicistája, a kormányellenes tüntetéseken is gyakorta haknizó Hargitai Miklós hitleres hasonlattal, a szervezés, a létesítmények és a magyar sportolók fikázásával adta ki magából a föltolult gyűlöletet. Ajánljuk még
Visszafoglalták az ukránok, amit el se vesztettek
Arra mindenki számított, hogy a Trump-Putyin találkozó időpontjára az ukránok összehoznak valami sikerfélét, visszavesznek pár falut, felrobbantanak egy moszkvai iskolát, ilyesmi. Ismét hoppon Tusk: Nawrocki képviseli Lengyelországot az alaszkai csúcs után
A lengyel kormányfő nagy hibát követett el, amikor megpróbálta lejáratni az újonnan megválasztott államfőt. Ha mégis úgy alakulna az alaszkai csúcs, az angolok máris küldenék a katonáikat Ukrajnába
Sorra jelennek meg a kommentárok a Trump-Putyin találkozó kapcsán. Íme a válasz az uszításra: Kárpátalja akkor is lesz, amikor Ukrajna már nem
Az ukrán agytrösztök csak azt felejtik el, hogy mi több mint ezer éve tekintjük a sajátunknak Kárpátalját, ők meg alig harminc éve léteznek, mint nemzet, és ahogy most a front áll, sokáig már nem is fognak. Szóval ha valaha elfelejtik, hogy volt itt egy Ukrajna nevű ország, mi még akkor is emlékezni fogunk a munkácsi turulra.